Az OTP és a Richter a nyerő

2002. 05. 30. 16:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Többségben voltak az eladók a szerdai és a tegnapi tőzsdei kereskedéseken, így az árfolyamok lefelé vették az irányt – mondta egy londoni bróker. A szakértő hangsúlyozta: a mostani negatív trend nem újkeletű, a spekulánsok távolmaradása, illetve portfólióik átrendeződését az amerikai és az európai piacokon jelenlévő bizonytalanság indukálja. A hét közepén alacsony forgalom mellett jelentős eséseket pordukáltak a tengerentúli tőzsdék, a Nasdaq kurzusa 1,68 százalékkal, a Dow Jones-é 0,56 százalékkal gyengült. Lejtmenet volt jellemző tegnap az ázsiai és az európai parketteken is, a Budapesti Értéktőzsde hangulatát is csak zárásra sikerült kifordítani a pesszimista irányból. A magyar tőzsdén az OTP és a Richter drágulása fordította meg a negatív trendet.

Már négy napja esnek vissza az amerikai árfolyamok, a piac ugyan reménykedik, de makrogazdasági adatok és a vállalati hírek nem támasztják alá azt a befektetői bizakodást, amit a nemzetközi szaksajtó publikált. Az elemzők véleménye szerint a tengerentúli gazdaság nem olyan ütemben növekszik, mint azt várták, így a pálfordulás, a bizalomvesztettség nem meglepő. A negatív hangulatot tovább tetézte, hogy a nyersanyagpiacon jelentős drágulással kellett szembenézniük a cégeknek, melyek a féléves gazdasági eredményekre lesznek hatással. A nyersolaj határidős piacán megjelenő spekulatív vevők, illetve a nemesfémek drágulása újabb és újabb tőkepiaci átcsoportosításokhoz vezettek.

Általános korrekció ülte meg tegnap az ázsiai tőzsdéket is, a Nikkei 225 index 0,7 százalékot, a Hang Seng 0,44 százalékot gyengült. A visszaesést a profitrealizáló befektetők okozták, de a brókerek állították, hogy a technológiai részvények zuhanó árára az amerikai bessz hatott. A kereskedőket igazolta az a bejelentés is, hogy az egyik legnagyobb játékkonzolokat gyártó cég a Nintendo rekord éves eredményei mellett egyből profit figyelmeztetést tett közzé. A márciussal záródó 2001-2002. üzleti év során a Mario Bros figura kitalálásáról elhíresült játékgyártó cég értékesítése 554,89 milliárd jenre nőtt. A Sony PlayStaton és a Microsoft Xbox legnagyobb riválisa, a Nintendo GameCube a várakozásoknál kisebb mennyiségben fogy a konkurencia igen erőteljes marketingtevékenysége miatt. A napokban jelentette be a Microsoft, hogy a magyarországi Flextronics gyártótól elveszik az Xbox összeszerelését és Kínába helyezik át a gyártókapacitást.

Lefelé mozogtak az árak a hét utolsó előtti kereskedési napján Európában is, a FTSE techológiai papírokat átfogó indikátora FTSE techMARK történelmi mélypontjára esett a távközlési cégek gyengülése miatt. Hasonlóan csökkent a FTSE 100 árfolyama és a német DAX kurzusa is, sőt a veszteséges oldalon kezdődött az amerikai kereskedés is. A New York-i lassulást a pakisztáni-indiai konfliktus okozta, amitől a katonai szakértők háborút várnak. A tengerentúlon tegnap publikálta a Conference Board gazdaságkutató intézet áprilisi állásajánlati indexét, ami egy ponttal 47 pontra nőtt. A vállalati hírek hiánya is hatott a piacokra, így érdektelenül szemlélték a spekulánsok a dél-afrikai South African Breweries (SAB) felvásárlási ajánlatát, melyet az amerikai Philip Morris cég sörgyártó leányvállalatára tett. A bejelentés szerint az akvizíció keretében a magyar söripari vállalattal is rendelkező SAB 5,6 milliárd dollárt fizet a Millerért.

Budapesten nyitáskor felfelé, majd már az első félóra végén már a csökkenés irányába mozgott a BUX görbéje. Az index délután kettő órakor érte el napi mélypontját. A 8086 pontról a tőzsdeindikátor visszapattant és a trendforduló keretében egyre fentebb és fentebb kúszott. A zárás utolsó pillanatában a short (eladás) pozíciókat záró befektetők áthúzták a BUX-ot az előző szintjén, így a magyar tőzsde árfolyama 29,13 pontos többletet felhalmozva 8208,90 ponton került a partvonalon túlra. A forgalom nem érte el a hétmilliárd forintot, ezzel is jelezve, hogy a piac eladási hangulata némileg megtorpant, sőt a forint erősödése optimizmusra adhat okot, hogy talán a vásárlók megjelennek. A vezető részvények közül a napközbeni gyengülési stádiumot a Matáv (-28 forint), a Mol (-40 forint) és a TVK (-145 forint) zuhanása indukálta. A nap meglepetését a már említett utolsó pillanatok jelentették, ugyanis a félöt előtt néhány perccel mozdult ki a negatív tartományból a BUX amit az OTP (+60 forint) és a Richter (+200 forint) erősödése okozott. Hasonlóan a befektetők figyelmét vonzotta a Synergon is, mivel az informatikai cég részvényei 12 százalékos meghaladóan gyengültek, elemzők szerint a korábban igen sok állami megrendelést szerző cégre a kormányváltás nyomra rá bélyegét.

Záró: 8208,90 Min: 8086,96 Max: 8209,12 Nyitó: 8162,52 Előző: 8179,77 Vált: +29,13 pont (+ 0,36 százalék)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.