Kerskói capriccio

Bohumil Hrabalnak, a világirodalom groteszk remekírójának tündérien csúfondáros regényére, a Sörgyári capriccióra rímel Varga Attila író-újságíró könyvcíme. Kollégánk Hrabal nagy műveihez méltó öntörvényűséggel keresztelte kötetét Kerskói capricciónak. A remek, lebilincselő, egy szuszra végigolvasható könyv különös találkozásokat örökít meg a fauni filozófus íróval.

Varga Attila 1993. és 1997. között hét alkalommal találkozott Bohumil Hraballal Kerskóban, az író hétvégi nyaralójában, életének egyik fő helyszínén. Az a szándék vezérelte az erdők karéjába zárt elbűvölő faluba, hogy interjút vagy színes riportot készítsen a mesterrel. A sablonos újságírói kérdésektől megkeseredett író tolmácsostul több ízben küldte el őt, ám a kíváncsiság, a megindító türelem és egy barátságos szomszéd közbenjárása végül megtette hatását.

Így alakul ki fokról fokra a több mint nyolcvanéves cseh írómágus, illetve a fiatal magyar újságíró között egy megindítóan emberi kapcsolat. A könyvből kiderül: az idős cseh mester megérzi az ifjabb magyar tanítványban a rokon lelket, a hozzá hasonlóan érzékeny, humanista lényt s a tájékozott olvasót.

Miközben Hrabal – először elijesztésként, később már barátsága és bizalma jeléül – gorombaságokat vagdos Varga Attila és az általa szeretett falusiak, köztük egy világhírű tudós fejéhez is, megismerjük a felesége halála, a rendszerváltozás zökkenői és csalódásai miatt is egyre magányosabb, betegebb, a halálra készülő író mindennapjait. A hrabali szellemiség és szellemesség jegyében fogant riportnovellák azt is megértetik velünk, hogy az író haláláról szóló költői legenda, amely szerint a mester galambetetés közben kizuhant volna a prágai kórház ablakán, hamis.

Bohumil Hrabal, aki mindent tudott a magányos kisemberek életéről, a prágai külvárosi, a cseh falusi földszintes, pinceszagú közép-európai szocializmus és posztszocializmus iszonyatáról, az idillekről, amit a kis- és a nagyemberek csak azért is megteremtettek a maguk kiskocsmás, söröskriglis világában, nyilvánvalóan öngyilkos lett, a másvilágba menekült. Mint igazi, egykor életerőtől duzzadó férfi, aligha tudta volna elviselni a tudatot, hogy egyre erőtlenedő teste kiszolgáltatottá teszi a külvilágnak. Erről meditál Varga Attila érzékeny, irodalomtörténeti értékű esszéiben. A megközelítésmódok tükörcsarnokából elénk tárul számos új Hrabal-anekdota és élethelyzet, ami kielégíti az olvasók szenzációigényét is.

A Kerskói capriccio mélyszerkezetéből ugyanakkor a legigényesebb olvasónak is új adalékok tárulnak fel a cseh íróról, közép-európai nyomorunk és nagyszerűségünk feketén vidám prózaköltőjéről, akit a magyarok is nemzeti írójuknak tartanak.