Jégmező közepén a vízlépcső

Az enyhülés ellenére a Felső-Tiszát sok helyen még mindig jég borítja. Semmi rendkívüli nincs ebben, a tiszalöki vízlépcső környékén azonban enyhén szólva érdekes látvány fogadja a nézelődőt. Alulról s felülről egyaránt jég szorítja a hatalmas építményt.

Legöregebb vízügyesek sem nagyon emlékeznek arra, mikor intézett utoljára ilyen komoly támadást a tél a lassan fél évszázados vízlépcső és erőmű ellen. Az ötvenes évek derekán üzembe helyezett létesítmény kibírta a víz és a jég együttes támadásait, a mostani tél azonban rendesen harapófogóba zárta. Az alvízen például vannak helyek, ahol nyolc méter vastagságúra hízott a jég, azaz gyakorlatilag fenékig befagyott a meder. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a Tisza útját egy tökéletesen záró jégtorlasz keresztezi, és hamarosan méterekkel fog megemelkedni a folyó szintje. Erről szó sincsen, hiszen azok a nyolc méterre is lenyúló jégdugók nem alkotnak zárt láncot, köztük a víz kényelmesen elfolyhat.
Ám ha jönne egy hirtelen olvadás, s nyomában egy nagyobb áradás, az bizony komoly árvízi problémákat okozhatna a folyó mindkét partján. Épp ezért, ahol csak lehet, zúzni kell a jeget. Korábban két helyen is hozzákezdtek ehhez, ám hamarosan rá kellett jönniük a szakembereknek, hogy fölöslegesen pazarolják az energiát. Amit sikerült összetörni, az lejjebb újból összeállt. Robbantással is próbálkoztak, de ez sem vezetett eredményre. A hideg s a csekély vízhozam nem kedvezett a robbantásos jégbontásnak, amit január 4-én kezdtek, de egy hét múlva abba is hagytak.
A folyó ezen szakasza az Észak-Magyarországi Vízügyi Igazgatósághoz tartozik, melynek szakemberei a robbantásos módszer csődje után a jégtörő hajók mellett döntöttek. Két nagy teljesítményű hajó január utolsó hétvégéjén is folyamatosan dolgozott, a partról népes közönség követte a munkát. Látni ugyan nem sokat láttak, mert sűrű, tejfehér köd borította a tájat, így a folyót teljes szélességében átfogó vízlépcsőből jóformán semmit sem lehetett kivenni.
Itt, ezen a ponton meglehetősen bonyolult a vízügyi szervezetek irányítási joga. Az erőmű fő létesítményei a szabolcsi oldalon állnak, de a folyóért itt már nem a Felső-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság felel, hanem a miskolci székhelyű Észak-Magyarországi Vízügyi Igazgatóság, illetve a debreceni illetőségi Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság. De hogy még kacifántosabb legyen a helyzet, Tiszalök környékén az Évizig a meder gazdája, a jégtörést is ők szervezik.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a Tivizig szakembereit hidegen hagyják az itteni munkák, hiszen az itteni tevékenységük befolyásolhatja a Tisza későbbi viselkedését. Nem meglepő hát, ha a debreceni igazgatóság tiszalöki felügyelőségén vasárnap is talpon vannak a szakemberek. Itt találjuk a szakaszmérnökség vezetőjét, Sándor Attilát is, aki a miskolciak helyett természetszerűleg nem szeretne beszélni, de a saját területét szívesen bemutatja. Annál is inkább, mert jó híreket kapott.
– Az előrejelzések szerint továbbra is marad a nulla, plusz két-három fok körüli hőmérséklet, ami reményeink szerint szép csendesen elbontja a jeget – fogadja a váratlan vendégeit a felügyelőség irodáján.
– Napok óta harmadfokú jégkészültség van érvényben a Tiszán. Ennyire veszélyes volna a helyzet?
– A jégtorlódásokat nem szabad félvállról venni. Most ugyan nincs szó jeges árról, még egy szimpla árhullámról sem, de ha a vízgyűjtő területen hirtelen olvadna, a még meglévő jég visszaduzzaszthatná a folyót, s ez senkinek sem hiányzik. Egy kisebb áradás azonban jól jönne, hiszen felszaggathatná a jeget.
Érthető hát talán, hogy a hajdú-bihari vízügyeseknek most nem is a lehetséges árhullám miatt fáj a fejük. Hanem amiatt, hogy a jég miatt lehetetlen a duzzasztás, s gyakorlatilag üres a Keleti-főcsatorna. A vízlépcső rendes körülmények között négy-öt méterrel duzzasztja meg a Tisza vizét, amely az erőműtől pár száz méterre induló főcsatornába egyszerű lefolyás útján jut el. Most viszont, hogy szünetel a duzzasztás, nincs víz benne. Pedig fél Debrecen onnan kapná a vizet.
– Meg a tiszavasvári vegyi üzem, a kabai lizinüzem és persze a halastavak, hogy a kisebb településekről ne is beszéljünk – mutat egy nagy térképre Sándor Attila. – Víz nélkül persze nem maradhatnak, így szokatlan döntés született: gyakorlatilag megfordítottuk a Nyugati-főcsatorna folyását a Keleti-főcsatornába. Nem olcsó mulatság, de az a térség sem maradhat víz nélkül.
A víz hiánya miatt fáj a löki vízlépcső vezetőjének, Kurusa Sándornak is a feje.
– Biztosak vagyunk benne, hogy a jégtörők hamarosan kiszabadítják a vízlépcsőt, de egy másfél méteres áradásnak kimondottan örülnénk – mondja. – Sajnos, a lapátokat ebben a helyzetben fel kellett húznunk, nincs duzzasztás. Négy és fél méterrel vagyunk a szokott duzzasztás alatt, s az alacsony vízállás a partoknak sem tesz jót. Most, hogy fogja a jég, még nincs gond, de ha a talajvizek megindulnak a folyó felé, sok helyen beszakadozhatnak.
Állunk az erőmű tövében, most már valamit a hajókból is látni. Itt vagyunk már fél napja, ezalatt olyan hatvan-hetven métert sikerült letörniük a torlaszból. Sajnos, korán sötétedik, a hajók pedig csak napnyugtáig dolgozhatnak. Ráadásul még le is kell érniük a tíz kilométerrel odébb lévő Tiszadobra, ahol az éjszakát töltik. De ez nem baj, hiszen így legalább szétverhetik a lejjebb esetleg újból öszszeálló jeget. Ám még ilyen tempóban is, ha nem fordul nagyot az idő, öt-hat nap alatt felszámolhatják a torlódást. S mire e sorok megjelennek, talán már újból nyílt víztükör fogja körül a lépcsőt, az erőművet.