Késik a civil szervezetek támogatása

Számos civil szervezet működését veszélyezteti, hogy a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) még nem írta ki a pályázatokat a támogatások igényléséhez – jelentette ki Halász János, az Országgyűlés társadalmi szervezetek bizottságának fideszes tagja. A politikus utalt arra, hogy a 2003-as költségvetésben a civil szervezetek támogatási előirányzata a parlamenttől a Miniszterelnöki Hivatalhoz került.

Kis Ferenc
2003. 02. 08. 9:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szervezetek finanszírozásának szabályozására szánt, ám még módosítás alatt lévő Nemzeti Civil Alapprogram körül is sok a kérdőjel.

– A kormány azt ígérte, hogy január elején kiírja a pályázatot, de ezt negyven nap elteltével sem tette meg – hangsúlyozta Halász János. A Fidesz Kiss Elemér kancelláriaminisztertől vár választ arra, hogy miért késlekedik a hivatal. Az ellenzéki képviselő emlékeztetett arra, hogy 2002-ben 350 millió forint állt rendelkezésre a civil szervezetek támogatására a költségvetés országgyűlési fejezetében.

Kiemelte azt is, hogy az elmúlt négy évben az elosztható támogatás nagysága 20 százalékkal emelkedett. Elmondta: 1998 előtt a támogatott szervezetek 28 százaléka, míg 2002-ben már 67 százaléka volt vidéki, 1998 előtt évente körülbelül 500 civil szervezet kapott működési támogatást, míg 2002-ben közel 1200 egyesület, illetve alapítvány.

A Miniszterelnöki Hivatal (MeH), civil kapcsolatok főosztályának illetékese lapunk kérdésére elmondta: még módosítás alatt vannak a civil szervezeteknek kiírandó pályázatok, csak a jövő héten terjesztik azokat a társadalmi szervezetek bizottsága elé, véleményezésre. Valószínűleg február végére öntik végleges formába a pályázatokat. A folyamatban lévő munkálatokra hivatkozva arról nem kaptunk tájékoztatást, hogy milyen feltételekkel és hány szervezet pályázhat majd.

Korábban azzal kapcsolatban, hogy a 2003-as költségvetésben a civil szervezetek támogatási előirányzata a parlamenttől a Miniszterelnöki Hivatalhoz került, Szabó Imre, az országgyűlési testület szocialista elnöke úgy nyilatkozott: parlamenti bizottság a pártok harcának színtere lett, s sokadrangúvá vált a civil érdekek megjelenítése. Valamint szerinte inkább érdemi kérdésekkel kívánnak foglalkozni, s nem szívesen ártanák magukat a pénzosztásba. Ezzel szemben Halász János, a bizottság fideszes tagja úgy vélekedett: az Országgyűlés az előző ciklusban mindig nagy többséggel fogadta el a testület döntéseit; viták voltak, de a támogatások odaítélése átlátható volt.

A 2003-as költségvetésben a civil szervezetek támogatási előirányzatában szereplő összeget, amelyet a MeH oszt szét,később a Nemzeti Civil Alapprogramba kerül majd. Ismert: a kormány tavasszal terjeszti majd a parlament elé a Nemzeti Civil Alapprogram törvénytervezetet, amit eddig különböző fórumokon a civil szervezetekkel megvitatott. A tervezet szerint a civil alapba kerülne a személyi jövedelemadó nonprofit egyesüléseknek felajánlható egy százalékának azon része, melyről senki sem rendelkezett.

Ez az összeg – mivel az adózók több mint a fele nem élt a lehetőséggel – 2002-ben közel hatmilliárd forintot jelentett. Az, hogy erre a forrásra pályázók között ki osztja szét a pénzt, újabb problémákat vet fel: a törvénytervezet szerint az alapprogram tanácsa lesz hivatott a döntéseket meghozni, azonban ez a tanács még nem állt fel, és a fent említett pályázatokat sem írta még ki a MeH.

A 13 tagú testület elnökét és két tagját a parlament – jelenleg baloldali többségű – társadalmi szervezeteket támogató bizottsága adná; három résztvevőt a kancellária delegálna, nyolcat a – szintén még létre nem jött – civil érdekképviselet jelölne. A tervezetben az is szerepel, hogy Baja Ferenc hivatala a szétosztható pénz 15 százalékát ítélhetné oda szabadon.

További problémákat vet fel, hogy – miként a törvényjavaslatban olvasható – az alapprogram tanácsának tagjai által vezetett szervezetek nem kaphatnak a központi támogatásból. Az azonban nem tisztázott, hogy ezek, állami bevételtől eleső egyesülések miből pótolják a hiányt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.