Libatömés közben is lehet politizálni

Mit tehet egy vidéki asszony, ha munka nélkül marad, és elmúlt ötvenéves? Hogyan viseli el azt, hogy ebben a korban már nemigen lehet elhelyezkedni? A választ jól ismeri Sípos Imréné, aki őstermelőként libatömésből próbál megélni.

Az ötvenkilenc éves kiskunhalasi asszony saját bőrén is érzi a mezőgazdaság válságát, és nehezen viseli el, hogy bizonyos médiumokban agymosás folyik.
– Meddig tűrjük még el, hogy hazudnak nekünk? – kérdezi. – Koldusbottal, mezítláb menjünk az unióba? Hiszen ilyen kiszolgáltatott talán még sohasem volt a mezőgazdaságból élő ember. Nem értem, hogy Kovács László miért olyan elégedett a csatlakozási tárgyalások végeredményével. Csak az előnyökről beszélnek, a hátrányokat elhallgatják. Nem lesz jó nekünk, ha hatvanöt évesen mehetünk nyugdíjba. Mi lesz azokkal, akik például hatvankét évesen kerülnek az utcára? Vagy azokkal a vidékiekkel, akik eddig a mezőgazdaságból próbáltak megélni, és a csatlakozás után nem tudják felvenni a versenyt. A nyugdíjasok lába alól máris megpróbálják kihúzni a talajt, a földért életjáradékot ajánlanak. Jó üzlet az államnak, ha az idős ember csak pár hónapot él, mert utána busás haszonnal el tudja adni a földet.
– Miért fogalmaz ilyen indulatosan?
– Mert aggódom a vidéki emberek sorsáért. Felidegesítenek az olyan intézkedések, hogy például megtiltják a mosléketetést. Mi lesz a megtermelt apró krumplival? Elégetjük, megesszük, pálinkát főzünk belőle? A magyar paraszt frissen főzve, árpa-, kukoricadarával, tökkel keverve adta a jószágnak, és igen ízletes húsa lett az állatnak. Hová tesszük a konyhai hulladékot? Fizessünk, hogy elszállítsák? A disznóhizlalók amúgy is nagy bajban vannak! A mostani kormányzópárt a választások előtt azt ígérte, olyan felvásárlási árak lesznek, hogy megéri a hizlalás. Aztán mi lett belőle? Van olyan felvásárló, aki csak százkilencven forintot ajánl, és két hónap múlva akar fizetni. Azzal nem számol senki, hogy a kistermelő miből fizeti ki a költségeket. Miért másodrendű, aki vidéki? Így bosszulja meg a kormány, hogy a vidékiek többsége nem rájuk szavazott? Emlékszem rá, amikor a tévében Medgyessy Péter és Lendvai Ildikó nyomatékosan azt ismételgette, hogy nem lesz gázáremelés. És nem hazudtolták meg régi magukat: már mint hazudtak, februártól drágább a gáz, az áram. A gazdasági miniszter meg azt nyilatkozta nemrégiben, hogy azért vonulnak ki a multik Magyarországról, mert magas az ötvenezer forintos minimálbér. Próbálna ő megélni belőle! Bezzeg a vezetők maguknak megszavazták a hatalmas mértékű fizetésemelést. Bebizonyosodott, hogy valóban szegénységpárti, és nem szegénypárti a miniszterelnök. Nem tudom, tudja-e, hány család él az országban minimálbérből, vagy másodmagával egy nyugdíjból? Sokan hiába dolgoztak huszonöt-harminc évig, aztán ötvenvalahány évesen elküldték, és utána sehová sem vették föl őket. Tudják-e, milyen érzés, amikor az embernek ötvenhárom évesen azt mondják: „Mamika, maga már öreg.” Nyugdíjat sem kaphat, mert a Horn-kormány idején hatvankét évre emelték a nyugdíjkorhatárt. Mindezt a magam bőrén tapasztaltam.
– Nem gondolja, hogy az uniós csatlakozás után megoldódnak a gondok?
– Én biztosan nemmel szavazok. Miért kell egy leromlott mezőgazdasággal rendelkező országot belehajszolni az unióba? Hogy ismét hárommillió koldus országa legyünk? Szerintem akkor kellene csatlakozni, ha megerősödnének a családi gazdaságok, a hazai kis- és középvállalkozók, ha ismét lennének munkahelyek, ha emelnék a nyugdíjakat, a béreket. Gondolkodni kell, mielőtt döntünk, nem a médiára hallgatni. Mi már lassan tévét sem nézünk, mert dől belőle a szenny, a mocsok, a hazugság. Nem beszélve a kereskedelmi csatornákról, amelyek lenézik az egyszerű embert. Nagyon irritál bennünket, hogy nem vesznek emberszámba minket. Nálunk, ahol az önkormányzati választásokon kétezer-ötszáz forintért lehet szavazatot venni, ott nagy baj van! A csalás tovább folytatódik, jó példa erre a piros szegfűs, fehér sálas cigány önkormányzati választás. A más nézetet vallók pedig csürhék, fasiszták, és még sorolhatnám, mik, csak rendes emberek nem.
– Vannak a környéken mások is, akikkel meg tudja osztani véleményét?
– Rajtam kívül nagyon sokan gondolkodnak így. Ha ismerősökkel találkozunk, megvitatjuk ügyes-bajos dolgainkat, s hogy menynyire kiszolgáltatottak vagyunk. Egyébként a férjem is ötvenkilenc évesen került utcára, harmincöt évig volt sofőr.
– Megéri libatöméssel foglalkozni?
– Nem éri meg. Általában száz-száztíz libát fogok be, és a hizlalás tizenhét napig tart. Nekem kell állni a költségeket és minden kockázatot. Ha minden sikerül, akkor huszonöt-harminc ezer forint hasznom van rajta, vagyis ennyi a munkabérem. De már volt olyan turnus, hogy megbetegedtek az állatok, gyógyszerekre kellett költeni, és a máj is kisebb lett. Ilyenkor akár ötvenezer forintot is ráfizethetek egy turnusra. De nem hagyhatjuk abba, mert valamiből meg kell élnünk.