Magyar Élet – Az ausztráliai magyarság egyetlen hetilapja – ezt a fejlécet Magyarországon is ismeri már szinte minden szellemi hazában gondolkodó újságolvasó ember. Az 1978 óta hetente országosan megjelenő újságból az itthoniak is értesülhetnek arról, hogyan él a távoli, kontinensnyi országban szétszórattatott mintegy hatvanezer magyar honfitársunk. Még fontosabb, hogy a lap révén ők is tudnak egymásról és a nálunk történő eseményekről is. A lap főszerkesztője, Csapó Endre, a jeles publicista és esszéíró a rendszerváltozás óta évente hazalátogat legalább három hónapra. Csapó Endrét azért is kerestük meg, mert a közelmúltban a délvidéki Logos Kiadó gondozásában látott napvilágot az Ilyen a világ című könyve.
– Hogyan került Ausztráliába ?
– 1948-ban hagytam el hazámat, mert éreztem, hogy még annál is keményebb proletárdiktatúra zúdul ránk, mint 1919-ben. Az intő jel az volt, amikor már a szociáldemokrata párt tagjait is, emigrációba kényszerítették, majd börtönbe zárták, később ki is végezték. Előbb Ausztriába, onnan Németországba szöktem, majd nyolc hónappal később, 1948 októberében visszatértem, hogy a jól előkészített útra magammal vihessem feleségemet és időközben megszületett kisfiunkat is. Összesen tizenkét határt kellett illegálisan átlépnem, de egy-két kellemetlenség árán ép bőrrel jutottunk vissza Németországba. A menekülttáborban egy esztendőt vártunk arra, hogy egy hónapos hajóúttal kivándorolhassunk Ausztráliába, ahol kötelező volt két éves szerződéssel munkába állni, csak utána vált lehetségessé, hogy állampolgárságért folyamodjunk.
– Műszaki ember létére hogyan adta a fejét írásra?
– Először én is fizikai munkát végeztem, de végzettségemnél fogva viszonylag hamar el tudtam helyezkedni műszaki rajzolóként. Miközben 1973-ig tervező irodai munkát folytattam, először 1964-ben megalapítottam az Ausztráliai Magyarság című havi folyóiratot, amely Sydneyben jelent meg, olvasóinak száma 1450 volt. Amikor 1977-ben egyesítettük a sydney-i havilapot a melbourne-i Magyar Élet hetilappal, hogy létrejöjjön egy egységes magyar hetilap Ausztráliában, ami végül sikerült. A jelenlegi Magyar Élet megszületése jelentős mértékben köszönhető Ady Jánosnak, egy magyar üzletembernek, aki meg tudta vásárolni a Melbourne-i hetilapot, az így összevont hetilapnak már a megjelenési lapszáma is ötezer körüli volt, amit még sokáig tudtunk tartani. Ma háromezer kétszáz-háromszáz között ingadozik az eladott lapok példányszáma. A Magyar Élet Sydney-ben és Melbourne-ben ötven-ötven eladóhelyen kapható. Előfizetőink főként ausztráliai nagyvárosokban és Új Zélandban élnek. A nyolcvanas évek elejétől Márffy Attila a lap tulajdonosa és
felelős kiadója.
– Mi a szerepük egy olyan hatalmas országban, mint Ausztrália ?
– Nekünk ez a lap, tekintve a nagy távolságokat, szinte egyetlen összekötő kapocs a magyarságukat őrző olvasók között, hiszen szétszórva élünk, főleg a nagyvárosokban. Lapunknak mintegy negyedét teszi ki a Krónika rovat, ide kerülnek mindazok a fényképpel illusztrált tudósítások, beszámolók, amelyek hűségesen tájékoztatják olvasóinkat az ottani magyarok kulturális életéről, a hétköznapjairól és az ünnepeiről. Tudósítunk a Magyar Központok, egyesületek, mint például az Ausztráliai Magyar Szent Korona Társaság műsoros estjeiről, magyar iskolák énekkari és táncos estjeiről, s nyilvánvalóan nagy örömöt okoz közösségeinknek, ha magyarországi művészek érkeznek hozzánk. Jómagam, hetente írok egy vezércikket, amelyekben a szovjet időkben főként a világpolitikában végbemenő folyamatokról, később, a magyarországi változásokkal egy időben átkerült a hangsúly az anyaországi, a kárpát-medencei események elemzésére, Európa politikai és kulturális térképének átrajzolódására. A Szovjet birodalom összeomlása után a helyiek mellett lapunk másik főszereplőjévé váltak a magyarországi események, s ezt a gyakorlatot követem ma is. 1991 óta minden évben több hónapot, néha egy fél évet is eltöltök Magyarországon, hogy a valóságnak megfelelő képet tudjak nyújtani olvasóinknak az anyaországról.
– Ha jól látom, igen gyakran szemléznek itthoni és határon túli magyar lapokból?
– Így lehet áthidalni azt a hátrányt, hogy egy emigrációs magyar hetilap nem tarthat főállásban riporterek, tudósítók, kritikusok hadát. A legjobb forrás a magyarországi és a határon túli magyar sajtó, az Internet ma már áthidalja a roppant távolságot. Hálásak vagyunk azért, hogy a Magyar Nemzet jó szívvel rendelkezésünkre bocsátja írásait, ami a Magyar Nemzetnek is jó hírét kelti Ausztrália szerte. Az anyaországi és a kárpát-medencei kulturális és politikai eseményeken kívül természetesen komoly hangsúlyt helyezünk az ausztráliai magyarság hétköznapi krónikájára, a helyi eseményekre. A magyar kulturális összejöveteleket előzetesen is meghirdetjük, s utólagos beszámolókat is közreadunk, mert már tudjuk, hogy számos emigrációs lapnak azért kellett megszűnnie, mert nem foglalkoztak eléggé a helyi történésekkel és személyekkel.
– Hogyan értékelte az ausztráliai magyarság a tavaly áprilisi magyarországi választások végeredményét?
– Reménykedtünk, mi több, biztosak voltunk abban, hogy a polgári kormány újabb négy esztendőre bizalmat kap az anyaországi választóktól. Sokkhatásként ért minket a lesújtó végeredmény. Az ausztráliai magyarság nem tartja kizártnak azt, hogy az általános és ismert manipulációkon kívül egyéb körülmények is segítették ezt a tragikus végkifejletet, amelyek – hogy úgy mondjam – nem férnek bele a tisztesség keretébe.
– Ön könyvet állított össze az utóbbi negyven esztendő történéseiről?
– Hogy panaszkodjak is, nem kis csalódást okozott az ausztráliai magyarságnak is, hogy az anyaországiak a rendszerváltozás után sem tanúsítottak kellő érdeklődést az emigrációban fölhalmozott mérhetetlen szellemi erőtartalékok iránt. Talán könyvemben képet adhatok arról, hogyan látja a világot egy olyan közösség képviselője, amelynek 1948-as, 49-es megjelenése előtt aligha beszélhettünk magyar emigrációról, hiszen azelőtt alig élt ott néhány száz magyar ember. Mi szinte már megérkezésünk pillanatától kezdve, lépésről lépésre megalkottuk a mi kis tájékoztató hálózatunkat, s magam 1950-ben kezdtem el írni lapjainkba, s már akkor érdekeltek a magyarság sorsának világtörténelmi összefüggései többek között az Amerika és a Szovjetunió közti viszonyrendszerben. Iszonyatos csalódást okozott nekünk, hogy akár 1945-ben, de főként 1956-ban és később is, a Szovjetunió a Nyugattól és Amerikától sokkal komolyabb támogatást kapott, semhogy a szovjet világuralom és a kommunizmus elleni összefogás létrejöhetett volna. Ez a képmutató magatartás természetesen meghosszabbította a Szovjetunió életét. Újabb kori történelmünket elemző írásaim sorozatából állítottam össze egy szemlét. Ebben a cikk-regényben a háború végétől a Szovjetunió összeomlásáig tartó korszakot taglalnám egy emigrációban élő magyar szemével. Olvasóim és kollégáim biztatására fűztem föl erre a vezérfonalra először az Ausztráliai Magyarságban, majd a Magyar Életben megjelent írásaimat Ilyen a világ címmel.
origo.hu
Napi balfék: Magyar Péter újabb árulót talált!
