Tetétlen nem hátrált meg a hivatali tilitoli után sem

Tetétlen, az ezerötszáz lelkes hajdú-bihari település akkor írta be nevét a XXI. század történelmébe, amikor pár hónapja példás bátorsággal szembeszállt egy igazságtalan minisztériumi döntéssel. Történt, hogy a község 2001 májusában címzett támogatási igényt nyújtott be a Belügyminisztériumhoz életveszélyessé vált iskolaépületeinek és közel száz esztendős tornatermének kiváltására. A kalandos eset zökkenők nélkül indult, mivel az Oktatási Minisztérium az elsők közt támogatta a tetétleniek beadványát. A végső döntést követően azonban nagyot néztek a falu vezetői. Tudtukra adták, hogy hazánkban végleg befejeződött az életveszélyessé vált iskolaépületek kiváltása. A szaktárca egy kivételével mind az 52 oktatási intézmény pályázatát támogatta. A tetétleni kimaradt a sorból. Bernáth László, a falu harmincesztendős polgármestere ma sem érti a történteket.
– Annyit tudunk, hogy nem mi hibáztunk – szögezi le a nagy népszerűségnek örvendő faluvezető, s hozzáfűzi: – Arnóth Sándor, fideszes országgyűlési képviselőnk mára kiderítette, hogy a BM miniszteri kabinetjénél ügyintézés közben elveszett a pályázatunk. Amikorra pedig előkerült, lezárult a beadás, így önhibánkon kívül kicsúsztunk a határidőből. Ezt követően soha, sehonnan nem kaptunk biztatást, pedig pártállástól függetlenül mindenkit megkerestünk, aki segíthetett volna rajtunk. Időközben a polgármesteri illetményemet is felajánlottam az új, nyolc tantermes iskola javára, amelynek már a látványterve is elkészült.
Az önkormányzat nemrégiben féltve őrzött műemlékét, a Zichy-kastélyt is értékesítette azért, hogy az önerőhöz szükséges negyvenmillió forintot fel tudja mutatni. Ebből a pénzből a falu szívében, a már rogyadozó tornaterem mellett vásárolták meg a szomszédos ingatlanokat, megteremtve ezzel az új oktatási központ alapját. A beruházás teljes költsége 395 millió forint lesz, amiből 355 millió címzett állami támogatásként nyár elejére, a parlament kedvező döntését követően talán megjelenik a település számláján.
A verőfényes márciusi napsütésben, a falu utcáit járva nem mulasztom el megtekinteni a tetétleni iskola négy különböző helyen álló épületegyüttesét. A Templom utca 8. alatt lévő egykori leventeiskola látványa torok-
szorító. Az öreg tantermek falai kettészakadtak, siralmas körülmények között tanulnak a falu legkisebb nebulói. Benti vécét is hiába keresek. Itt az sincs.
– Az elmúlt ciklusban a négy különálló épületben, a tornateremben és a szükségtermekben korszerűsítettük a fűtést, megjavíttattuk a tető- és padlószerkezeteket, ahol lehetett, a vizesblokkot is kicseréltük. Mindez csak tűzoltómunka volt, épp csak azért, hogy a múlt század elején felhúzott falak ne dőljenek rá a gyerekekre és a pedagógusokra – magyarázza a szülőfaluját második ciklusban irányító polgármester, majd hivatalos dokumentumokat vesz elő, melyekből kiderül, a szakminisztériumban ellentmondásosan vélekednek a beadványokról. Egyesek szerint a pályázati anyag meg sem született a kellő határidőre.
– Ez csakis a tájékozatlanság jele lehet, mivel nálunk precízebben kevés önkormányzat készítette el az életveszélyessé vált iskolák kiváltását kérelmező anyagot – hangsúlyozza Bernáth.
– Mire számíthatnak ezek után a tetétleni gyerekek? – kérdezem az omladozó tornatermet mustrálva a polgármestertől és Filep Miklós iskolaigazgatótól.
– Idén január végén a tornaterem száz-
esztendős falai annyira meggyengültek, hogy be is omlottak. A leselkedő veszély miatt, hogy megelőzzük az esetleges tragédiát, időben lakatot tettünk az ajtóra. A testnevelésórákat azóta az udvaron tartják a kollégák – tudom meg az intézmény vezetőjétől. A langyos tavaszi délelőttön a nyolcadikosok kézilabdameccsét figyeljük. Kőhajításnyira tőlük, az elkerített tornaterem tetején bontják a tetőszerkezetet. Hatalmas a por és a zaj. Azt mondja az igazgató, ez a legkevesebb. Mindent kiállnak a célért, az új iskoláért, a százhatvan gyermekért, akik a mostoha körülmények ellenére szorgalmasan tanulnak, és példásan helytállnak a hajdú-bihari középiskolákban, illetve a felsőfokú intézményekben. Ha a honatyák áldásukat adják a beruházásra, az új tanévben már csak fotók és hivatali levelezgetések emlékeztetnek a tetétleni általános iskola öreg épületeire.
A hajdúsági település egyetlen történelmi korszakban sem játszott kiemelkedő szerepet. Sokáig jobbágyfalu volt, majd cselédek és kisbirtokosok lakták. A feljegyzések arról tanúskodnak, hogy a falu többször elpusztult, néptelenné vált, 1775-ben Bónis Ferenc földesúr népesítette be újra. Tetétlen a XIX. század legelején a Zichy grófok egyik ágának tulajdonába került, akik felpezsdítették a falu életét. Hatvanholdas parkot alakítottak ki, felújították a kastélyt és a csillagvizsgálónak is helyet adó kápolnát. A család híressége volt Zichy Géza, a félkezű zongoraművész és költő, Liszt Ferenc tanítványa, aki 1884 őszén mesterét közel három hétig látta vendégül Tetétlenen. Elutazása előtt Liszt Ferenc nagy hangversenyt adott, melyre a Zichy család meghívta a környező falvak jómódú családjait. A hangverseny fénypontja a mester és a gróf által közösen eljátszott Rákóczi induló volt.
A Zichy-birtokot az örökösök gyengülő anyagi helyzete miatt 1930-ban parcellázták. Egy részét a kastéllyal együtt Lilian Harvey filmszínésznő vette meg, aki az ott töltött tíz év alatt kifogyhatatlan témát adott a debreceni és a fővárosi lapok újságíróinak.
A háború után itt is, csakúgy, mint az ország más, elszegényedett kistelepülésein, a semmiből kellett újrakezdeni az életet, megküzdve a nincstelenséggel, a diktatórikus vezetéssel, valamint a termelőszövetkezeti gazdálkodás mindennapos nehézségeivel. A helyi Kossuth Termelőszövetkezetet 1968. január 1-jén egyesítették a nádudvari Vörös Csillaggal, a falu 1971-től közigazgatásilag is Kaba nagyközséghez tartozott. Önállóságát a rendszerváltás után, 1991-ben nyerte vissza.
A településen furcsa módon váltották egymást a polgármesterek. Volt, aki a megválasztását követő második évben meggondolta magát, s visszatért korábbi vállalkozásához. Emiatt 1996-ban időközi választást írtak ki, amikor a 42 esztendős Gál Bélának szavazott bizalmat a falu lakossága. Az újdonsült polgármester 1998. február 3-án váratlanul elhunyt. A hivatalos orvosi jelentés szerint gyógyszer-túladagolás végzett a falu akkori vezetőjével. A Tetétlenen élők közül azonban többen úgy sejtik, a férfit átsegítették a túlvilágra.
Gál Béla özvegyével a tetétleni óvoda konyháján találkoztam.
– Nincs már mit feszegetni ezen a témán, az uramat úgysem támasztja fel senki – mondja egykedvűen az asszony, s érdeklődésemre visszapergeti az eseményeket. – Az akkor 17 éves fiam hívott telefonon, kétségbeesve mondta: „Gyere, anyu, mert apu rosszul van, már viszi is a mentő!” Épp csak hazaértem, máris indult a mentő a férjemmel. Végig mellette ültem. Fel sem fogtam, hogy mi történik. Hajdúszoboszlón egyenesen a hullaházba vitték. Nem sokkal utána eltemettük – sorolja révedezve Gálné, s elmondja, lakásukon sohasem tartottak annyi nyugtató gyógyszert, amennyitől a férje meghalhatott volna. A hivatali ügyekről pedig nem mesélt feleségének a polgármester, így az asszony ma sem tudja, mi előzte meg a tragédiát. Mire lelkileg megerősödött, már késő lett volna utánajárni, valójában mi okozta a férje halálát…
Az új választásokig az akkori alpolgármester irányította a falu életét, majd 1998 őszén, akárcsak tavaly októberben, Bernáth László fideszes polgármesterjelölt fölényes győzelmet aratott. A kétgyermekes családapa gépészmérnöki oklevele mellé szerette volna megszerezni a jogi diplomát is. Felvételt nyert ugyan az egyetemre, hivatali teendői mellett azonban nem maradt ideje a további tanulásra. Öt évvel ezelőtt legyengült, akadozó hivatalt vett át. Nemcsak hogy visszaállította azóta az önkormányzati munka becsületét, de sikerült felébresztenie a falut „százéves” álmából, addigi sivár küllemét barátságosra, ízlésesre formálták. A kicsiny hajdúsági település hátrányos helyzete és forráshiányos költségvetése ellenére nem kényszerült hitelfelvételre, törzsvagyonát ötszáz százalékban növelte az elmúlt évek alatt.
A faluban 548 lakás található, többségük felújításra szorul. A község kiépített gázvezetékkel és telefonhálózattal rendelkezik. A közüzemi vízhálózatba a lakások hetven százaléka van bekapcsolva, tavaly az egész településen korszerűsítették a közvilágítási rendszert. A közúthálózat és a belvízelvezető teljes kiépítése folyamatban van. Az elmúlt esztendőben kezdődött meg egy ötlakásos szociális bérlakás építése, s ugyancsak a 2002-es év büszkesége a többfunkciós, korszerű Faluház átadása. Itt kapott helyet a gyógyszertár, a könyvtár, a falugazdászi iroda, a polgárőrség, a körzeti megbízott, a Szivárvány családsegítő szolgálat és a különféle kulturális rendezvények, szakkörök, fórumok, kiállítások megtartására alkalmas nagyterem. A Tetétlenen működő versenysportot a megyei I. osztályban szereplő Agrokvalit TSE labdarúgócsapat képviseli, mely 1987-ben alakult. A korábbi kettő helyett ma már tíz tetétleni sportoló játszik a csapatban. A sportkör és a helyi önkormányzat közösen szerepel a Bozsik II. programban, mely az utánpótlás alapját adja. A település büszkesége a hajdúböszörményi származású Gajdán András, aki 1997-ben kezdte a kung-fu sportot, azóta különböző kategóriákban többször ért el harmadik helyet a magyar bajnokságon.
Tetétlenen jelenleg is sok a munkanélküli, ötven-hatvan állástalant közcélú foglalkoztatás keretében, harmincat pedig közhasznú munkásként alkalmaz a hivatal. A településen százhatvanan roma származásúak, kisebbségi önkormányzatukat tavaly októberben alakították meg. A helyi általános iskolában a tehetséggondozás, valamint a többnyelvű oktatás bevezetése mellett a hátrányos helyzetű cigány gyermekek felzárkóztatása az egyik legfontosabb cél.
A faluban mintegy félszáz, többségükben agrár- vagy élelmiszeripari vállakozás működik. Az önkormányzat által fenntartott intézmények mellett ezek további munkalehetőséget kínálnak a tetétleni polgároknak, akik nyitottságukról, szorgalmukról és munkaszeretetükről messze földön híresek. A tetétleniek többsége ma is a mezőgazdaságban dolgozik, növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozik. A községben élők számára nagy hátrány, hogy a mezőgazdasági termékek helyi tárolására és feldolgozására jelenleg még nincs lehetőség.
Kiss Zoltán őstermelő, aki feleségével, lányával és édesanyjával bátran belevágott az előző kormány által elindított családi gazdaságba, mára borúlátó lett. Keserűen tapasztalja, hogy a kezdeti bizakodást az új kormány porba tiporta.
– Valamikor két tehén eltartott egy családot, most húsz sem képes rá – magyarázza ingerülten az ötvenes éveiben járó Kiss Zoltán, aki feleségével ma is a dédnagyanyjától vásárolt házban él. – Be kell látni végre, hogy a magyar parasztnak nincs pénze, ráadásul a családi vállalkozások is tönkremennek, mivel befagyott a tőkefolyósítás. Hogyan boldoguljunk így? Miből éljünk meg? – kérdezi lemondóan. – Jelenleg hét tehenünk és öt borjúnk van, a takarmányukat megtermeljük. De minden igyekezet hiábavaló, hiszen a 3,8 százalékos extra tej literjéért jelenleg 45-50 forintot kapunk. Naponta legalább 95-100 litert viszünk a tetétleni tejbegyűjtő állomásra, hajnaltól késő estig dolgozunk, és a haszonra hiába várunk.
– Adtak-e már el a tehénállományukból? – tudakolom.
– Tavaly leadtam három tehenet, 19 mázsa 40 kiló volt a súlyuk. Szégyellem kimondani, hogy mindössze 229 ezer 200 forintot kaptam értük. Mire innen Bajára érnek a tehenek, legalább öt iratot állítanak ki hivatalos helyeken. Ez jó az államnak, jó a kupecnek, csak a gazda törli a szemét. Megköszönném, ha valaki végre elmagyarázná, hogyan lesz a 170 forintos marhából 1300-3000 forintos marhahús a hentesüzletekben. De arra is kíváncsi lennék, hogyan akarja a kormány versenyeztetni a magyar gazdákat, ha az állami támogatást elsíbolják – tűnődik Kiss Zoltán őstermelő, és szavait felesége is megerősíti. A házaspár a soron következő etetéshez készülődik. Azt mondják, a jószágot nem lehet megvárakoztatni.
A falu takaros utcáit járva elidőzöm a kapuban ácsorgó idős emberek társaságában. Az első márciusi napsütés a portákra csalogatja a tetétleneieket. Sokan panaszolják, hogy korábban a fagy, nemrégiben pedig a belvíz meggátolta a kerti munkálatok elkezdését.
Özvegy Kovács Istvánné, a helyi általános iskola egykori igazgatója 42 esztendeig tanított Tetétlenen. Érkezésünkor 82 éves édesanyjával, Bogár Mihálynéval gyermekágyas menyének készíti az aranysárga csigatésztát a tyúkhúslevesbe. Téblábolunk egy kicsit a portán, ahol óriás fejű hóvirágok, illatos jácintok hirdetik a tavaszt. A virágos- és a konyhakertet Veronka néni tartja rendben, az aprójószágokat is szívesen ellátja. Kovács Istvánné egykori tanítványairól beszél, akik közül többen, diplomával a zsebükben, szívesen visszatértek Tetétlenre.
A falu lakói meleg hangon emlegetik a 24 esztendős Szabó Balázst, aki második éve a debreceni Vojtina Bábszínház művésze. A fiatalember nemrégiben zenés irodalmi estjének bevételét a tetétleni gyermekek javára ajánlotta fel. Szabó Balázs szabad idejében népzenével, táncházvezetéssel foglalkozik. Ma már az ország minden tájára hívják a cívisvárosban élő tetétleni fiatalembert.
– Mit jelent számomra a szülőfalum? – kérdezi tűnődve Szabó Balázs. – Az otthont, a békét és a nyugalom szigetét. Sajnos a munkám, az egyéb elfoglaltságaim miatt egyre ritkábban tudok hazajönni. A szívem persze akkor is itt van, ha a zajos városban töltöm a napjaimat.
A községbe térők a kastélyon kívül az 1802-ben épült református templomot is megcsodálhatják, néhai Komáromi Imréné Bónis Judit földbirtokos építtette. Az erdélyi születésű Csoma Györgyné tiszteletes aszszony tizenöt éve szolgál Tetétlenen, férje korábban esperes lelkipásztor volt a szomszédos Kabán.
– Az itt élő emberek nem templomosok, nem szeretik gyakorolni a vallásukat. A most iskolába járó gyermekek talán másmilyenek lesznek. Ezzel együtt 1150 lakos vallja magát reformátusnak – magyarázza a tiszteletes asszony, aki örömmel nyugtázza, hogy Bernáth László polgármesternek és az egyháznak példásan jó a kapcsolata. – Végre sikerül begyógyítani azokat a sebeket, amelyeket az előző rendszer ejtett az egyházon. A huzamos megfélemlítés ártalmai azonban még nem tűntek el nyomtalanul.
Betérünk a református templom hűs falai közé. Tóth Gyula harangozó a kapuban álldogál, óráját nézi.
– Csak akkor kell harangozni, ha halott van. Nőnek kétszer, férfinak háromszor – magyarázza az idős ember, majd bevezet a harangozás rejtelmeibe. Ma már ez nem túl bonyolult művelet. A harang a toronyban van, az előtérből hozható működésbe két elektromos gomb segítségével. Különös tudomány ez, de aki figyel, hamar megkülönbözteti a kisharang hangját a nagyétól, a hírharangot az emlékharangtól.
Késő délután érkezem Szabó Zsigmondékhoz, akik családi vállakozásban hetven hektáron növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkoznak. Két felnőtt gyermekük közül a kisebb felső tagozatos a helyi általános iskolában. Szabóék egymilliós veszteségre panaszkodnak, mivel tizenhárom hektár búzát borít belvíz. Minden bizonnyal újra kell vetni.
– Sajnos az új kormány a korábbi támogatásokat leépítette, így a családi vállalkozásból tavaly tudtunk utoljára profitálni. Most egyik veszteség jön a másik után, valószínűleg vetni is hitelből fogunk – sorolja megkeseredve az őstermelő, s búcsúzáskor hozzáfűzi: „Itt születtünk, nekünk itt kell megélnünk ebben a hazában, bármilyen nehéz is.”