Vidéken senki sem élhet arc nélkül

– Azért is vallom magam vidékinek, mert ott arc nélkül senki sem létezhetett. Falun ma is mindenkiről tudják, mit ér, mellébeszélni nem lehet. Mindig is annak alapján ítélték meg a parasztembert, hogy rendben van-e a portája, időben elvetette, learatta-e a terményeit, jól neveli-e a gyermekeit, tiszteli-e Istenét. Nem az számít, hogy mit mond magáról, hanem hogy mit cselekszik.

– Nem véletlen, hogy kutatásait főként falun végzi.

– A falusi emberek bölcsességéből, tapasztalatából élek. Számomra ők a túlélés és a megújulás nagy bölcsei. Hiába végeztek például kevés iskolát, valahogyan mindig minden helyzeten úrrá tudtak lenni. Tisztelem jó értelemben vett erkölcsiségüket, munkaszeretetüket. Számukra a munka nemcsak értékteremtő, hanem értékmérő is. És tisztelem a finom nyelvi leleményüket is. Mennyi bölcsesség kristályosodott ki például a szólásaikban, meséikben!

– Több mint két évtizede a debreceni Déri Múzeum munkatársa, munkáját elismerés övezi szerte az országban.

– A hivatásomban a legnagyobb szerelem a kutatómunka. Ennek kellemes, szép része, amikor vidéki emberekkel találkozom, s hallgatom a múltról szóló elbeszéléseiket. A történeteket levéltári forrásokkal igazoljuk, melyekben mindig megszólal a múlt.

– Nevéhez fűződik a paraszti szerelmi életből merített s az arról írt sikerkönyv, a Balmazújvárosi parasztdekameron.

– A téma a pályám kezdetén került a látókörömbe, amikor a balmazújvárosi múzeumban dolgoztam. Előadásokat tartottam az idősek klubjában, és utána rendszeresen elbeszélgettem az öregekkel. Éreztem, jólesik őszintén kitárulkozniuk, mesélniük a testi és lelki szerelmi életükről. Vettem a bátorságot, s a beleegyezésükkel mindent szó szerint leírtam. Ebben az időben fedeztem fel, hogy az érzelmek, a szenvedélyek életkortól függetlenül megmaradnak az emberben.

– A doktori disszertációját is ebből a témából írta. Hogyan fogadták munkáját az egyetem oktatói?

– Miközben kézről kézre járt a dolgozatom, az egyik példány váratlanul eltűnt. Valaki zsebre tette. Az emberek egyik kezükkel eltolták, legalábbis úgy tettek, a másikkal pedig titokban rongyosra lapozták az írásomat.

– A húsvéti hagyományok ápolása is szívügye.

– A húsvét a természet újjászületésének és Krisztus feltámadásának az ünnepe. Szerencsére olyan helyeken fordulok meg, ahol még fontos a húsvét szertartása és az ehhez kapcsolódó néphagyományok ápolása. Egyre többen kezdik úgy érezni, ha nem állunk meg egy pillanatra az ünnep előtt, ha nem tanuljuk meg vállalni az érzéseinket, elsivárul a világ.

– Miben különbözik a vidéki és a városi gyerekek ünnepe?

– Elsősorban neveltetés kérdése, hogy miként viszonyulnak a gyermekek az ünnephez. A falusi gyermek a természet közelében él, a húsvéti ünnepet is jobban ápolja és tiszteli, mint városi társa. Az utóbbiakat számos külső tényező sodorja el a húsvéti szertartástól. Ezért is vagyok büszke arra, hogy a kamasz lányom még ma is élvezi a hímestojás-festést. Ha részt vesz benne, úgy érzi, ő is hozzátett az ünnep szentségéhez.

– Vagyis lakóhelytől függetlenül a család példáját követik a gyermekek.

– Így van. Szerencsére a városban élők közül sem mindenki zárja be az ajtót a locsolók előtt, s templomba is sokan elmennek. A falusi ember azonban nem csupán a tojásfestés, a locsolkodás, a húsvéti templomlátogatás szertartását őrizte meg, hanem megtartotta a hagyományos ételkészítési szokásokat is. Ilyenkor nemcsak a lelkünket, a szellemünket, de a testünket is fel kell készíteni, mivel a húsvét mindig együtt jár egy bőségesebb, ünnephez illő étkezéssel, a katolikusoknál pedig az ételszenteléssel.

– Milyen húsvéti ételeket őrzünk a múltból?

– A cipó formájú, szépen szeletelhető édes túrót, a töltött tyúkot, a kalácsot, a főtt tojást és persze a parasztsonkát. Nagyanyáink úgy tartották, akkor nem lesz parázs a főtt sonka, és akkor nem esik szét szeletelés közben, ha a saját levében hagyjuk kihűlni.

– Milyen szerepe van a nyúlnak, illetve a piros tojásnak?

– A nyuszinak semmi köze nincs a magyar húsvéti szokásokhoz. A tojás a feltámadás, az élet szimbóluma, akárcsak a vörös szín. Az örök élet csírája rejtőzik benne, mert abból a tojásból lesz a tyúkanyó, és a tyúkanyó újabb tojásokat fog tojni. Ez az élet örök körforgása.