Bármilyen tépázott egy ország, bármilyen sokfelé is szabdalták kincseit, egyedül a lelki egység és az építő szándék segíthet, és erre ma bizony nagy szükség van – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke a mai napon Kárpátalján.
A volt miniszterelnök a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) meghívására érkezett az ukrajnai magyar megyébe, ahol a helyiek immár 14. alkalommal gyűltek össze az úgynevezett Turul ünnepségre, amelyet a Rákóczi szabadságharc első győztes ütközetének 300. évfordulójának tiszteletére szerveztek meg.
Orbán Viktor elmondta: Magyarország EU-csatlakozása miatt a kárpátaljai magyarokat vízumkényszer fenyegeti, ráadásul odahaza magyartalanították a státustörvényt. – Új szelek fújnak mostanában Magyarországon, arról beszélnek nekünk, tanuljunk meg kicsik lenni, de mi azt szeretnénk kérni minden magyartól, pártállástól függetlenül: értsék meg, nem kicsik vagyunk, hanem csonkák, ezért egységet kell alkotnunk, és a szétszakított részeket össze kell illesztenünk – jelentette ki Orbán Viktor.
Mint az előző kormány munkájának irányítója, megköszönte, hogy a kárpátaljai magyarok közül több mint 100 ezren vették át a magyar igazolványt, ezzel lélekszámát tekintve Kárpátalján éltek a legtöbben a státustörvény nyújtotta lehetőséggel. Leszögezte: bár mostanában ezt az igazolványt próbálják értékteleníteni, a határon túli magyaroknak el kell hinniük, eljön még az az idő, amikor ez a papír a Kárpát-medence legértékesebb dokumentuma lesz.
Mint Orbán Viktor az MNO-nak elmondta: amennyiben jövőre Magyarország Kárpátaljával szemben bevezeti a vízumkényszert, rövidtávú megoldásként elfogadhatónak tartaná egy olcsó, lehetőleg ingyenes, és több belépésre jogosító vízum kiadását, ami Európában nem példátlan. – Erről, mint a jelenlegi ellenzék vezetője, az elmúlt időszakban többször is tárgyaltam Brüsszelben, s bár akkor jelezték, hogy a vízumkényszer bevezetése nem magyar–ukrán kérdés, hanem európai, ennek ellenére remélem, ha ezt a vasat ütjük továbbra is, akkor az EU-ban belátják, szükség van a speciális jogszabályok megalkotására a kárpátaljai magyarok érdekében – mondta Orbán Viktor.
A KMKSZ és a Fidesz kapcsolatáról szólva a volt miniszterelnök elmondta: ez nem csupán hivatalos, hanem baráti is, hiszen a vezetők évek óta ismerik egymást. – Én személy szerint rendkívül tisztelem a KMKSZ elnökségét, hiszen nagyon nehéz körülmények között kellett elérniük, amit eddig kiküzdöttek. Példaként említeném az oktatási rendszer és a történelmi egyházak ügyét, illetve a kulturális élet kiépítését.
AZ ünnepségen Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke kijelentette: a magyarság szabadságáért kiállni mindig is bátorság kérdése volt. – Ma többek szerint ezért a szabadságért nem érdemes tenni, ráadásul többször végig kell hallgatni a „percemberkék” gúnyolódását. Mindennek ellenére ezt a terhet érdemes hordani, mert így hozzájárulunk a magyar nemzet fennmaradásához, valamint helytállunk jogainkért, becsületünkért – jelentette ki Kovács.
A rendezvényen jelen volt még többek között Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke, Tóth János ukrán nagykövet, Szabó Ottó ukrán főkonzul, illetve Pomogáts Béla, az Illyés Gyula Közalapítvány vezetője.
Vidéken is bővül az e-töltő hálózat
