Herceg vezeti a zulu csoportot a csángó fesztiválon

Tizennegyedszer rendezték meg a minap a csángó fesztivált, amelynek keretei már régen túlhaladták a Kárpát-medencét. Járnak ide baszkok, portugálok, franciák, olaszok, törökök, mindenféle náció. Még nem kezdődött meg a táncosok és népzenészek felvonulása, de Jászberény több pontján már zene szólt, táncosok ropták, s rengeteg volt a lelkes érdeklődő. Lukácsi György, a Pendzsom Néptáncegyesület vezetője elmagyarázza, hogy a névadó jász szó, házi bál, házi mulatság a jelentése. Minden évben fellépnek itt.
– A gyermeknéptáncot tizenegy éve tanítom Jászkiséren – mondja. – Az egyesület hat éve alakult meg. Van három gyermek- és egy felnőttcsoportunk, harminc-harmincöt fővel működnek. Sok hazai vendégszereplés mellett felléptünk Hollandiában, Olaszországban, Svédországban, Portugáliában, Törökországban, Jugoszláviában… Mi is minden évben rendezünk néptáncfesztivált Jászkiséren, az idén a tizediket.
A Csíksomlyóhoz tartozó Csobotfalváról érkezett Jászberénybe a rajztanár Antal Imre és angol–földrajz szakos felesége, valamint Ónodi Tibor gazdálkodó Csíkborzsovából. Antal Beáta a gardont üti, a férje a brácsás, Tibor a prímás. Eredeti népzenét játszanak. Nem kísérnek táncegyüttest, csak zenészként jöttek.
– Általános Csíkban, hogy szeretik a népdalt, a népi táncokat?
– Most már ez nem általános, de igény van rá – jelenti ki Antal Imre. – A falusi ifjúság szeret táncolni, még lakodalmakban is elmegy ez a pár hangszer, de ritkábban.
– Édesapámnak is, édesanyámnak is nagyon jó zenehallása volt, szívesen citeráztak, de bandában nem játszottak. Hallás után tanultam játszani, nem kottából – jegyzi meg Ónodi Tibor. – A nagybátyámtól örököltem egy nagyon régi hegedűt, valamikor egy híres cigányprímásé volt. Borzsovában olyan zenészt nem hívnak lakodalmakba, aki nem tud hajnalban legalább három-négy órát muzsikálni. Sajnos már egész Erdélyt elönti a Lajcsi-féle lakodalmas zene.
Az egyik Bákó megyei csángó faluból érkezett az a nő, aki – miután társai nemet mondtak – hajlandó szóba állni velem. Kéri, ne írjam le a nevét, de még a falujáét sem. Aztán elmondja, hogy náluk még él a népzene, a fiatalokat is megtanítják a népdalokra, néptáncra, még a lakodalmakban is ilyen zenét játszanak. Közben félénken tekinget maga köré.
– Fél?
– Igen. Azt mondják, nem vagyunk mi csángók, románok vagyunk. Azt mondta a pap es, ha a magyar ad valamit, rossz. Vissza kell adjuk, bármit es adnak.
– Mert a pap román?
– Az nem román pap. Magyar pap. Csángó. A magyarok ellen beszél.
– Magyar iskola van a falujában?
– Nincs, pedig szertnénk régóta. Most próbálkoznak, hogy legyen. Adja az Isten!
Szól a zene, vonulnak a táncosok. A Jászberény központját ellepő nagy kavalkádban természetesen ott találjuk Dobos Lászlót, a Jászok Egyesületének ügyvivőjét is.
– Jelen kell lenni egy ilyen eseményen?
– Minden, ami fontos, itthon történik a Jászságban – mosolyog. – Az elszármazottak is hazajönnek ilyenkor.
– Volt közük a csángó fesztivál elindításához?
– Közvetlenül nem. De talán annyit tettünk a jász megújulásban, a jász öntudat reneszánszában, hogy amit mi Pesten elkezdtünk, és hazahoztunk a kiadványainkban, kovászként hatott. Most pedig már arra törekszünk, hogy ezt az élményt megosszuk olyanokkal is, akik eddig nem tudtak erről. Az ilyen fontos eseményekre felhívjuk a figyelmet hírleveleinkben, felemlegetjük baráti kapcsolatainkban, az itteni szóróanyagot terjesztjük Pesten… A csángó fesztivál ilyenkor egy kicsit az egész Kárpát-medence fővárosává teszi Jászberényt. Volt itt most egy olyan nyelvészeti konferencia, amelynek a szervezője a Magyar Nyelvtudományi Társaság és a Szent István Egyetem jászberényi főiskolai kara, s eljöttek a határon kívüli magyarok nyelvészei, pedagógusai, hogy bemutassák az ottani magyarok nyelvi állapotát. Egyidejűleg van itt jelen a jó értelemben vett szórakozás és szórakoztatás, valamint a hazaszeretet olyanfajta megélése, amely magától értetődőnek veszi, hogy nemcsak a kilencvenháromezer négyzetkilométer az édes haza, hanem a háromszázötvenhatezer négyzetkilométer és annak minden porcikája, amely kulturálisan a magyarok által lakott ma vagy lakott volt, a miénk. Ez a rendezvény beindítja a tudományos kapcsolódást is a mélyre nyúló gyökerek kutatásában, hiszen éppen a jászberényi tanítóképző főiskolának a tanárai alakítottak ki a csíkszeredaiakkal nagyon jó kapcsolatot, és most már kilenc esztendeje van ott kihelyezett képzés.
A jászberényi Jász Múzeum igazgatója, H. Bathó Edit a Barkóca gyermektáncosait vezeti a táncos felvonuláson. Egyik szervezője a csángó fesztiválnak.
– Az idei az egyik legnagyobb létszámú fesztiválunk: összesen harminc csoport vonul föl. A közönség sem volt még ekkora. A rengeteg jászsági és erdélyi, felvidéki, vajdasági magyar táncos mellett szerepel norvég, olasz, török, görög, grúz, örmény, izraeli együttes. A legnagyobb szenzáció most a zulu csoport. Művészeti vezetője egy zulu herceg. Fergeteges a hangulat, a táncházban egy hete hajnalig tart a mulatság.
Valóban vigadalommal teltek tehát a jászberényi vigadalmi napok.