A BÉT-en befektető spekulánsok a nemzetközi értékpapírpiacokat ezúttal is figyelmen kívül hagyták, mert a magyar parketten fel kívántak készülni a meghosszabbított ünnepre. A BUX-hoz hasonló enyhe csökkenést csupán a német DAX esetében volt látható, a londoni FTSE és a tengerentúli árfolyammutatók mind-mind emelkedőben voltak.
A Wall Street-en nyitáskor még nem foglalkoztak azzal, hogy az amerikai államháztartás hiány az idei pénzügyi évben 374 milliárd dolláros rekordértéket ért el és ez a bruttó nemzeti termék 3,5 százalékát teszi ki – derül ki a pénzügyminisztérium közzétett adataiból. Az amerikai kormányzat pozitív tényként fogadta a hiány mértékéről szóló hírt, a deficit ugyanis a vártnál kisebb lett.
Júliusban még 455 milliárd dolláros hiányra számítottak. John Snow pénzügyminiszter szerint a gazdasági növekedés és a növekvő adóbevételek miatt alakult az államháztartás kedvezőbben.
Elemzők rámutattak, hogy az államháztartási hiány és a tőzsdei árfolyamok között nincs korreláció, de azt azért megjegyezték az elemzők, hogy a piac pszichés állapotától minden kitelik, így a rekord méretű, de a vártnál kisebb államháztartási hiányt fogadhatta negatívan is a piac. New York-ban főként a technológiai papíroknak kedvezett a szerencse, a nap sztárja a Sandisk, a Nokia és az Ixos Software volt.
A BÉT-en viszont a részvények többsége gyengült, visszaesést jeleztek a blue chipek és azok a papírok is, melyek a korábbi napokban jól szerepeltek. A legnagyobb emelkedést az ELMÜ és a BorsodChem mutatta fel, de drágult a Forrás törzs- és az Egis részvénye is. A PSZÁF által megbüntetett Brau közel 5 százalékkal lett olcsóbb, ami azt jelentette, hogy a piac várhatóan kénytelen kelletlen el fogja fogadni a felvásárlási árat. Meglepetést okozott viszont a Rába a hétfői kirobbanó növekedés után; tegnap napközben tovább drágult a gépipari cég papírja és átlépte a 1000 forintos határt is, itt azonban programozott eladások kezdődtek, melyek 985 forintra húzták vissza a részvények kurzusát.
A forint árfolyama tegnap záráskor 9,23 százalékon állt a sáv erős oldalán a bankközi devizapiacon, 11 bázisponttal gyengébben a hétfő délutáni helyzeténél. Az eurót 256,20/40 forinton jegyezték, árnyalatnyival erősebben a 255,90/256,10 forintos előző napi kurzusnál – írta az MTI-Eco.
Záró: 9842,96 Min: 9832,80 Max: 9908,26 Nyitó: 9860,90 Előző: 9864,85 Vált.: -21,89 pont (-0,22 százalék)
Kamion és kisbusz karambolozott az M1-esen, lezárták az autópályát