A Royal Festival Hall üvegfalán át idelátni a Temze túlpartján lévő, égnek nyúló Big Bent, az öreg óratornyot és a fényben úszó Westminster-palotát. Nem értünk, nekünk, magyaroknak szóltak a harangok hét végén a londoni éjszakában. A Royal Festival Hallban, a londoni művészeti élet betonkomplexumának centrumában búcsúztatták a 17 hónapja zajló Magyar Magicet. Két nap egymás után. Egy szimfonikus meg egy Muzsikás-koncerten. Itt, az RFH-ban, azaz a zenei világ közepén. A 2500 fős közönség – London mérhetetlen kulturális választékából – a magyar évad záróhangversenyét hallgatta. A faburkolat borította, hatalmas terem egyetlen dísze a sakktáblaszerűen, több szinten kiugró, ezüstösen fénylő balkon-páholysor. Oldalt, a falba simuló, szokatlanul szerény királyi páholyban most épp Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és felesége ült a házigazda Tim Walker, a Londoni Filharmonikusok igazgatójának a társaságában. A magyar kormányfő a Magyar Magic díszhangversenyére látogatott el Londonba, ahol, mint megírtuk, Tony Blairrel elköltött egy munkareggelit. Különösebb meglepetést egyikőjük számára sem tartogatott a találkozó, amint Gyurcsány Ferenc a sajtó képviselőinek megjegyezte, korábbi eszmecseréikből ismerik nagyjából egymás álláspontját, pusztán a soros ügyeket tekintették át a két ország (uniós) kapcsolatrendszerében. Már csak annál fogva sem, mert a brit kormányfőnek most merőben más miatt fő a feje: kisebb fajta orkánnal fölérő belpolitikai vihart kavart a minapi parlamenti döntés, miszerint hétszáz év múltán bevezetik a róka-hajtóvadászat tilalmát a szigetországban. Boldog ország, szólalt meg újságíró kollegám, ahol ez a legégetőbb gond.
A Londoni Magyar Kulturális Központ munkatársai viszont tették a dolgukat, Covent Garden-beli épületükben ég a kezük alatt a munka. Reggeltől éjfélig szerveznek, telefonálnak, ügyintéznek, ha kell, poharakat mosogatnak, pezsgőt szolgálnak föl a közönségnek. Érkezésünk első napján itt nyújtotta át Hiller István kulturális miniszter a Pro Cultura Hungarica kitüntetéseket azon angliai személyiségeknek, akik értékes munkájukkal tevőlegesen járultak hozzá a Magyar Magic sikeréhez. A miniszter arra kérte őket, a rendezvény lezárta után is azon legyenek, tartson minél tovább brit földön a Magyar Magic „varázslata”. Így részesült kitüntetésben Sandra de Laszlo, a világhírű portréfestő, Fülöp László kiállításának kurátora, életmű-katalógusának szerkesztője, mely tárlatot két hét alatt 17 ezren néztek meg, s 45 lap írt róla. Váci Sándor építész a Glasgow-ban rendezett Magyar Kortárs Építészet: organikus és modern című kiállítás kurátora, aki egyúttal kiadta a Bán András történész Angol-magyar diplomáciai kapcsolatok 1848-tól című könyvét, melyet a szintén kitüntetett Péter László, a Londoni Egyetem professzora, az azonos című konferencia elnöke mutatott be, miután a miniszter történész szemmel laudációt tartott róla.
Angliai segítő társakban bővelkedett a Bogyay Katalin vezette kulturális központ csapata, újabb Pro Cultura Hungarica-díjakat osztott Hiller István a záróhangverseny utáni fogadáson Jeanne Henny opera-történésznek, aki magyar énekeseknek ítéli öt éve a Sidney-ösztöndíjat, George Szirtes költő, műfordítónak, az angol nyelvű, magyar irodalmi antológia szerkesztőjének és Julian Joseph zongoraművésznek, aki évek 1997 óta dolgozik magyar művészekkel. Ugyanezzel a díjjal méltányolta az Esterházy kincsek című kiállítás brit kurátorát Timothy Stevenst, a világhírű Gilbert Collection igazgatóját, melyet megnyitásakor lapunk hasábjain már méltattunk. Végül, aki már minden, rangos állami elismerést megkapott írói munkásságáért, Határ Győző, „aki úgy akart magyar író maradni – méltatta a miniszter –, hogy a szülőhazájában nem mindig érvényesülhetett”, 90. születésnapja alkalmából ezúttal elismerő oklevelet kapott.
Sebestyén Márta koncertje nyitotta a Magyar Magicet tavaly, s idén a Royal Festival Hallban ő lépett föl a rendezvény utolsó estéjén a Muzsikással és más, brit együttesekkel. A színpompás, bár időben túlméretezett hangversenyen legelébb a virtuóz dzsessz-zongorista, Julian Joseph kíséretében énekelte el a Bartók Béla gyűjtötte, szépséges magyar népdalokat (A temetőkapu ki van nyitva…, Édesanyám rózsafája). Fergeteges volt a skót Magic Feet együttes koncertjének vérpezsdítő kelta-magyar ritmusok, melódiák elegyítésével keltett, különös hangulata, amit két kitűnő cigány-magyar zenész közreműködésével váltottak ki a tomboló közönségben. A Muzsikás szokásos szintjét hozta, a magyar népzene-irodalom színe-javának lázas bemutatásával.
És most vissza a fölülmúlhatatlan díszhangversenyhez. A Londoni Filharmonikusok koncertjének vendégművésze Bogányi Gergely volt, aki épp a Fókuszban: Magyarország rendezvénysorozaton debütált 2002-ben a brit fővárosban, a patinás Wigmore Hallban. Az újabb megmérettetés ezen a rangos helyszínen, igazi diadalt hozott számára. „Testére szabott” művet adhatott elő, Chopin f-moll zongoraversenye valóságos szökőkútként ontotta a lírai dallamokat, melyek Bogányi briliáns játékában úgy csillogtak, mint vízcseppek a napsütésben. A Maestoso tételben lehelet finomságú futamok váltották egymást férfiasan markáns hangzatokkal. A világhírű zenekar, a New-York-i karmester asszonnyal, Marin Alsoppal az élén, a hangulatok finoman adagolt, mesteri kiteljesítését szolgálta. A Larghetto során a romantikus ábrándozás még a billentés szépségében is helyet kapott – mondhatni, fénye volt minden halk billentésnek –, míg a III. tétel a felhőtlen jókedv, a pezsgő virtuozitásé volt.
Épp ilyen eszményi Chopin-képet kaptunk a két, önálló zongoradarabként is ismert zenekari kompozíció, az Andante spianato és a Grande polonaise brillante op. 22. Bogányi kínálta sokszínű, parádés előadása során. Kodály Galántai táncait magyar zenekartól sosem hallottam ilyen elbűvölően gazdagnak, mint ahogyan a Londoni Filharmonikusok játszották. Szellősusogáshoz hasonlatos, briliáns vonóskezdéssel, melankolikusan szólalt meg a főtéma. A részletek árnyalt, kifinomult szépségét mintha először hallottam volna, rá kellett jönnöm, a honi zenekarok előadásában ezt a hagyományos magyar temperamentum szilaj ritmusa, fortéja fedi el. Utolsó számként, drámai hangvételű, színekben gazdag, lelki viaskodásokra villantó játékot produkált a zenekar Bartók Csodálatos mandarin szvitjének szenvedélyes megszólaltatásában. E hatalmas máglyalángnak, mely a londoni együttes előadása nyomán föllobbant, minden szikrája bartóki szellemben fogant. Méltó befejezést kínált a Magyar Magic nagyszabású, rangos rendezvénysorozatához.
Nagy Márton
Marton Nagy: Brussels Is Banking on Toppling of Hungarian Government
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!