Zsákutcai harcok

A kilencvenes évek egyik nagy kulturális drogja, a Trainspotting most itt van DVD-n. Ez nem csak a függőknek jó. „Hogy mi a heroin? Vedd a legjobb orgazmust, szorozd be ezerrel, és még mindig a közelében sem vagy.” Ezt a definíciót halljuk főhősünk (fűhősünk) monológjaként. Hiába strapálja magát.

A heroinizmus megértését az teszi lehetetlenné, hogy aki még nem próbálta, az nem értheti, aki viszont próbálta, az már nem értheti. Hasonló ez a halál megértéséhez (bár – mint Martin Heideggertől tudjuk – a halált nem megvalósítása által, hanem még itt, az életben kell megérteni).
Na mindegy. A lényeg az, hogy végre minden nonkonformista lelkű (tehát tudathasadt) fogyasztó nekihuzakodhat ennek a szép filmnek. A mű kerete a lázadás himnusza. Az elején gyönyörű monológot hallunk arról, hogy vegyél rohadt nagy tévét, vegyél kocsit részletre, legyél rabszolga miatta valami munkahelyen, zabáld a szar, műanyag hamburgereket, és ha hazaérsz a teljesen értelmetlen munkából, ami az életedet kitölti, roskadj le a tévé elé, és tömd ki a szemedet meg az agyadat képi fűrészporral. Boldogságnak azt a bevizelős érzést nevezd, hogy sikeres vagy, hogy nem maradtál le a nagy fogyasztó-hadjáratról, hogy van hol laknod, és hogy az életed körülpárnáztad azzal a puha, vattás megnyugvással, hogy tagja lehetsz az idióták társadalmának. Öregedj meg ebben a boldogságban, és gyerekeidet is – akiket amúgy is csak azért hoztál világra, mert titkon érzed, hogy az életednek semmi értelme – ebben a szellemben neveld, hogy amikor majd meghalsz, az utolsó vérig összevesszenek majd azon, hogy melyiküké legyen az a sok szemét, amit életedben összehordtál.
A filmnek ezen a pontján a vérkonformista, ám gondolkodni még tudó nézők is mind bólintanak: igen, jöjjön inkább a heroin. Aztán kiderül, hogy az sem olyan jó. A heroinista nem tesz mást, csak az egyik típusú szétesést másik típusúra cseréli. Annak idején Hajnóczy Péter azt mondta: az ember előtt két út áll, az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan. Ez a film valami hasonló érzést proklamál. Persze nincs igaza, mert a fogyasztói társadalomtól úgy is el lehet szakadni, hogy közben fizikailag benne maradunk. (Ehhez persze lelkierő kell. Szellemi.) De ez nem ennek a filmnek a témája.
Ennek a filmnek az a zsákutca a témája, amelynek a végén mégis van egy kijárat. Főhősünk megtalálja ezt a rejtekajtót, és a film végén szépen elmondja, milyen lakása, kocsija, munkahelye van. A kör bezárult. Heroin anyó nem mutatta meg a felemelkedés útját. Annak az útnak belülről, magától kell fölfénylenie. Ha nem így történik, nincs értelme semminek. Mert ahogy keleten mondják: környezet nincs. Az csak a lélek kivetülése.