Paks II: Itt van az osztrák zsoldban álló politikai nyomásgyakorlók sora

Ausztria több, egymást erősítő jogi, politikai és kommunikációs csatornán keresztül próbálja ellehetetleníteni a Paks II beruházást, magyar politikusok és névleg civil szervezetek közreműködésével. A háttérben működő, összehangolt nyomásgyakorló hálózat működését Hárfás Zsolt atomenergetikai szakértő tárta fel lapunknak a Szuverenitásvédelmi Hivatal friss jelentése alapján.

2025. 12. 22. 9:01
Történelmi jelentőségű dátum közeleg a magyar nukleáris ipar történetében Forrás: Paks II.
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Érdekes részleteket árult el az osztrák zsoldban álló politikai nyomásgyakorlók magyarországi munkájáról a lapunknak nyilatkozó atomenergetikai szakértő. Hárfás Zsolt – aki már 2019-ben rámutatott a visszásságokra – a Szuverenitásvédelmi Hivatal jelentése nyomán magyarázta el a teljes háló szövevényeit.

Félremagyarázott megállapítás

A hivatal egy december eleji jelentésében azt írta: az Energiaklub és a Greenpeace új, Paks II-ellenes médiakampányt indított. Ennek alapjául az általuk 2014-ben indított eljárás eredménye szolgált: az „ENSZ Aarhusi Egyezményének Jogkövetési Bizottsága hivatalos figyelmeztetésben részesítette Magyarországot, amiért a kormány továbbra sem biztosítja a projekt átláthatóságát és nem vonja be a lakosságot a Paks II engedélyezési folyamatába”.

Amellett, hogy a figyelmeztetésnek semmi következménye nincsen, az alapja több szempont miatt sem áll meg, hiszen a beruházásnak minden olyan adata nyilvános, amely nem üzleti vagy nemzetbiztonsági jelentőségű. Emellett a Paks II környezeti hatásvizsgálati eljárását, abban a nyilvánosság tájékoztatását az ENSZ Espooi Egyezmény titkársága, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség és a Nukleáris Felülvizsgálati Egyezmény értekezlete követendő példának, jó gyakorlatnak minősítette. Vagyis az Energiaklub és társai valójában csak a felszínen sérelmezik az átláthatóság hiányát, a valós céljuk a magyar energiapolitika hiteltelen színben való feltüntetése és a stratégiai jelentőségű nukleáris kapacitás bővítésének akadályozása. Mégpedig azért, hogy megfeleljenek a külföldi finanszírozóik által képviselt ideológiai és gazdasági érdekeknek.

Több médiafelületen megjelentek

A hivatal jelentése nyomán arról is beszámoltunk, hogy az Energiaklub és a Greenpeace Paks II elleni kampányában „részt vett a Telex, a 24.hu, a HVG, a Népszava, az Economix, a Pénzcentrum és a Portfolio is.” Hárfás Zsolt ezt kiegészítette azzal, hogy az ATV rádióadója, a Spirit FM teret adott az Energiaklub programvezetőjének, Perger Andrásnak, hogy támadhassa a kormány energiapolitikáját, benne a Paks II projekttel.

– Az Energiaklub tevékenysége évek óta veszélyezteti Magyarország ellátásbiztonságát, és kijelentései szemben állnak azzal az uniós elvvel, amely szerint az energiamix meghatározása szuverén tagállami hatáskör. A szervezet mögött valójában osztrák érdekérvényesítés áll, hiszen a Paks II atomerőmű szomszédunk gazdasági pozícióit sérti, megépülése után gyakorlatilag nem lesz szükségünk az osztrák importáramra. Sőt, exportpozícióba kerülhetünk, ami szintén rontja Ausztria helyzetét a térségben – emlékeztetett Hárfás Zsolt, hozzátéve, hogy ennek fényében érdemes értelmezni azt, hogy 2012 végén az osztrák parlament környezetvédelmi bizottsága határozatban kérte a kormányát, hogy minden rendelkezésre álló jogi és politikai eszközzel lépjen fel Paks II megépítése ellen. – A bizottság jelenlegi elnöke, Lukas Hammer korábban a Greenpeace szóvivője volt, idén decemberben pedig felszólította Norbert Totschnig mezőgazdasági minisztert, hogy sürgősen lépjen fel Brüsszelben Magyarországgal szemben Paks II ügyében. Sőt, korábban Michael H. Bernhard, az Új Ausztria és Liberális Fórum tagja arról beszélt, hogy a párt az európai liberálisokkal együtt harcolni fog egy atommentes Európáért – ismertette lapunkkal a szakértő.

Osztrák pénzek Paks II ellen

Ezek azonban csak a nyílt jogi és politikai eszközök, amelyek mellett más lépésekre is fény derült. – Az Energiaklub nyilvános, 2018-as pénzügyi és éves beszámolója alapján még 2019 novemberében tártam fel, hogy az osztrák Szövetségi Fenntarthatósági és Idegenforgalmi Minisztérium azért támogatja a szervezetet, hogy Paks II ellen jogi eljárásokat indítson. Ez ilyen formában szerepelt a politikai nyomásgyakorló szervezet éves beszámolójában is – idézte fel Hárfás Zsolt, és további információkat is elárult: a német Grassroots Foundation támogatta az atomenergetikáról nyilvánvaló valótlanságokat állító Atomcsapda blogbejegyzéseit. A Paks II projektet támadó Paksi Riot nevű csapatot pedig Soros György szervezete, az Open Society Institute pénzelte.

A szakértő felhívta a figyelmet az Energiaklub legutóbbi „közvélemény-kutatására” is, amely szerint a magyarok kétharmada problémásnak tartja az orosz energiafüggőséget. Hárfás emlékeztetett arra, hogy az orosz kőolaj-, földgáz- és nukleáris üzemanyag-szállításokkal eddig soha nem volt probléma, legnagyobb részben jelenleg is ezek biztosítják Magyarországon az ellátásbiztonságot és a rezsicsökkentés eredményeinek megtartását. – Ugyanakkor – tette hozzá – az Energiaklub abban semmiféle kockázatot nem lát, hogy a hazai áramigények kielégítéséhez egyes időszakokban roppant drága import egytizede Ausztria felől érkezik, miközben a szárazabb időszakokban az ottani vízerőművek nem állnak a helyzet magaslatán.

Bírósági ítélet osztrák kotta szerint

Ausztria atomellenes hadjárata február 27-én új erőre kapott. Ekkor az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka azt javasolta, hogy a testület helyezze hatályon kívül azt az ítéletét, amely jóváhagyta a Paks II-re Magyarország által nyújtott állami támogatást engedélyező bizottsági döntést. – A bíróságnak nagyon csűrni-csavarnia kellett a jogi megfogalmazásokat, hogy dönthessen a határozat megsemmisítéséről, de szeptemberben megtette. Ami azért is sántít, mert az Európai Bizottság alapos és mélyreható vizsgálata után 2016 novemberében már elismerte, hogy Magyarországnak jogában állt Oroszországgal megállapodni a két új VVER–1200 típusú egység megépítéséről. Mellesleg a bizottság azért nem kötötte össze az állami támogatási eljárást a közbeszerzési előírásoknak való megfelelés vizsgálatával, mert nem volt ilyen előírás, nem volt ilyen gyakorlat. Mindezek egyértelműen jelzik, a bíróság döntése ismét jogi köntösbe bújtatott osztrák támadás következménye, hiszen az egész eljárást Ausztria indította – magyarázta Hárfás Zsolt, hozzátéve, a Paks II atomerőmű építése ettől függetlenül tovább halad.

Az Országgyűlésben is van emberük

Nemcsak szervezetek, hanem egyes magyar ellenzéki politikusok is támogatják Ausztria Paks II elleni hadjáratát. Tordai Bence országgyűlési képviselő az Európai Bíróság szeptemberi ítéletét követően országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be, amelyben szerepelt a Paks II projekt azonnali leállítása, az engedélyek visszavonása, az orosz–magyar államközi szerződés felmondása, és a 2009-ben megszavazott, a projekthez való előzetes elvi hozzájárulás hatályon kívül helyezése is. – Tordai egyébként a Gazdasági Bizottság november 25-i ülésén többször is szóvá tette, hogy a magyar kormány semmit sem tesz az egyes időszakokban fennálló nagy importkitettség ellen. Pedig ezt a két új paksi blokk jelentősen mérsékli majd – mondta Hárfás Zsolt, felidézve azt is, amikor az ellenzéki képviselő november 4-én levélben szólította fel a brüsszeli Versenypolitikai Főigazgatóságot, hogy az uniós bíróság ítéletének megfelelően ismét vizsgálja felül a Paks II projektet.

Alaptalan volt a kérelem

Érdemes megemlíteni a Global 2000 nevű osztrák atomellenes civil szervezet tevékenységét is, amelynek az ügyvezető igazgatója az a Leonore Gewessler volt 2014 és 2019 között, aki később energiaügyért felelős miniszter lett. A Global 2000 2025 februárjában kezdeményezte Paks II környezetvédelmi engedélyének visszavonását a Duna melegedésére és arra hivatkozva, hogy a jóváhagyás utáni öt éven belül nem kezdődött meg az építkezés (melyek közül egyik érv sem állja meg a helyét). Erről az Átlátszó.hu számolt be elsőként, a cikk szerzője pedig azért érdekes Hárfás Zsolt elmondása szerint, mert Fülöp Orsolya korábban az Energiaklub szakmai igazgatója volt. A szakértő azt is megjegyezte, hogy a Global 2000 közleményében kapcsolattartóként a szóvivő Patricia Lorenzet tüntette fel, aki az osztrák energiaügyekért is felelős minisztériumhoz tartozó radioaktív hulladékok kezelésével foglalkozó tanácsadó-testület tagja, és bemutatkozását annak hangsúlyozásával kezdi, hogy több mint harmincéves atomellenes tapasztalattal rendelkezik.

Évtizedes az atomellenesség támogatása

– Ausztria atomellenes politikáját illetően szót kell még ejteni egy kevésbé ismert, még 1998-ból származó bécsi parlamenti dokumentumról, amelyben egy olyan költségvetési sor szerepel, amely szó szerint így hangzik: „Anti-Atom-Projekte im Jahr 98” – 500 000. A pénzt és további három támogatást az Environment Partnership International nevű szervezet kapta, kifejezetten atomenergia-ellenes projektekre, tehát Ausztria évtizedek óta szervezetten finanszírozza az antinukleáris szervezeteket, mint amilyen az Energiaklub is – mondta Hárfás Zsolt.

Mint fogalmazott: az osztrák kormány Paks II-ellenes fellépése többszintű, szervezett és hosszú távú stratégia, amelyben részt vesz a civil szféra is. A környezetvédelmi aggodalmak formálisan legitim érvek, a legtöbb esetben azonban egyértelműen politikai, gazdasági és ideológiai motiváció áll a háttérben, amelyek túlterjeszkednek az egészséges kontrollon, és szuverenitási kérdéseket vetnek fel. – Ausztria próbálkozhat bíróságokkal, panaszokkal, beadványokkal, civil szervezetek támogatásával és politikai nyomással, de Magyarország energiapolitikáját nem Bécsben írják – jelentette ki a szakértő.

Komment

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.
Felhasználónév
2024. január 1.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.