Az Aldo Kft.-nek a szerződés szerint 1994-től évente 2,5 millió forintot kellett fizetnie tíz esztendeig, valamint legkésőbb 2003. december 31-ig további ötmillió forintot. Ez összesen harmincmillió forint, tehát pontosan annyi, amennyit a felek az ingatlan forgalmi értékének elismertek a szerződésben.
Míg a valódi lízingszerződések jellemzője, hogy a lízingbeadó (jelen esetben az állam) a teljes vételárat azonnal megkapja, Gyurcsány cége tíz év alatt részletekben fizethetett. Jogi szakértők szerint tulajdonképpen nem lízingszerződés, hanem egy részletfizetést engedélyező adásvételi szerződés köttetett, amely a valódi lízingszerződésekkel ellentétben sem kamatot, sem lízingdíjat nem tartalmazott.
Hazánkban már született olyan bírói határozat, amely kimondta: a vételár későbbi megfizetése vagy átmeneti időre való fenntartása a szerződés adásvétel jellegét nem változtatja meg, illetve olyan is, amely színlelt lízingszerződés esetén annak semmiségét állapította meg.
Vitatható, hogy a központi állami üdülővállalatnak joga volt-e kamatmentes részletfizetést engedélyeznie, és ezzel az államot lényegében megkárosítania. Ha az állam gondos gazdaként járt volna el, az összegbe belekalkulálta volna az elkövetkező évek várható inflációját figyelembe vevő kamatot, és egy minimális (két-három százalékos) lízingdíjat.
Emlékeztetőül: 1994 és 2003 vége között az átlagos jegybanki alapkamat körülbelül 18,5 százalék volt. Ez azt jelenti, hogy az állam kasszájába az évek során összesen mintegy 120 millió forintnak kellett volna befolynia ahhoz, hogy a közvagyont ne érje kár.
További 7,5 millió forintos kár érte a költségvetést az Aldo Kft. forgalmiadó-visszaigénylése miatt, ugyanis a lapunk által megkérdezett jogi szakértők szerint Gyurcsány cége csak akkor számolhatta volna el költségként a lízingdíjat, ha valódi lízingszerződést kötött volna az üdülővel. Erre utal az APEH 1995-ös állásfoglalása is, amely szerint egy szerződést csak akkor tekinthetünk az adózás szempontjából lízingszerződésnek, ha tartalma megfelel az elnevezésének.
Bár az Állami Vagyonügynökség által 1993-ban megrendelt ingatlanbecslés szerint a villa 19,1 millió forintot ért, a szerződésben a felek elismerték, hogy az ingatlan forgalmi értéke harmincmillió forint.
Emlékezetes: a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) az Orbán-kormány idején úgy találta: az ingatlan értékesítéséhez ki kellett volna kérni a kancellária és a közbeszerzési igazgatóság vezetőjének engedélyét, de ez nem történt meg. Az eladást 1993 novemberében a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) pénzügyi és gazdálkodási területért felelős helyettes államtitkára, Szilvásy György engedélyezte, aki Gyurcsány üzlettársaként is ismert. Az 1994. évi költségvetési törvény az ingatlanértékesítéseknél előírta, hogy tízmillió forintos értékhatár fölött nyilvános versenytárgyalást kell lefolytatni, de a KEHI megállapította: a szerződést ennek megkerülésével hozták tető alá, így fölvetődik annak semmissége.
A Medgyessy-kormány – amelynek sportminiszterként Gyurcsány Ferenc is tagja volt – 2003-ban egy fölpuhított jelentést készíttetett a KEHI-vel, amelyben ugyan elismerték, hogy az 1993 novemberében két napilapban megjelentetett hirdetés nem tartalmazta teljes körűen a versenytárgyalás feltételeit, de azt csupán formai hiányosságnak értékelték. Azt is leszögezték, hogy az államháztartási törvénybe csak 1995-ben, vagyis egy évvel a szerződés megkötése után került be az a rendelkezés, hogy „a kincstári vagyon értékesítésére vonatkozó jogszabályok megsértésével kötött szerződés semmis”.
Fölvetődik Kiss Péter kancelláriaminiszter érintettsége is az ügyben, aki 2004. február 27-én hozzájárult az ingatlan kincstári vagyonkörből való kikerüléséhez anélkül, hogy új ingatlanbecslést készíttetett volna. Az aláírásával ellátott adatlapon az ingatlan 1994-es forgalmi értéke szerepel (harmincmillió forint), amely feltehetőleg töredéke a jelenleginek.
Ismert, az állam hivatalosan azzal indokolta a 3278 négyzetméteres ingatlanon álló kétszintes, 300 négyzetméteres lakóterületű villa eladását, hogy nincs rá szüksége, ennek ellenére később az állami tulajdonban lévő Hunguest Rt. visszabérelte a villát Gyurcsány cégétől, mégpedig pont annyiért (2,5 millió forintért), amennyit az Aldo fizetett törlesztőrészletként. Így gyakorlatilag ingyen lízingelte Gyurcsány cége az ingatlant. A HVG szerint az az Etey Ferenc választotta ki az Aldót a lízingszerződésre, aki a MeH-ben az üdülőügyekért felelt, és aki a Hunguest Rt. igazgatója is volt.
A kormányszóvivői irodán a kérdésekre a következő válaszokat kaptuk: a lízingszerződés fogalmát az értékesítés időpontjában nem határozta meg jogszabály, és a szerződés – lényegét tekintve – megfelelt az akkor irányadó gyakorlatnak. Azért volt szükség a lízingelésre, mert ilyen konstrukcióra érkezett érvényes ajánlat. Az állásfoglalás szerint a lízingdíj és a fizetési feltételek a szerződő feleknek kedvezők voltak, és a döntés helyességét az utólag elvégzett nettó jelenérték-számítás is alátámasztotta. Az állam jó üzletet kötött a lízingkonstrukció elfogadásakor – zárult a kormányszóvivői közlemény.
Emlékezetes, szeptemberben Szijjártó Péter fideszes képviselő fölvetette, hogy az államnak a csillebérci ingatlanügyhöz hasonlóan vissza kellene perelnie a balatonőszödi villát, mivel az úttörőtábor jogvitájában hozott ítélet bebizonyította, hogy a kétes és gyanús módon privatizált állami tulajdont vissza lehet szerezni.
A Magyar Nemzet arról is beszámolt: Gyurcsány a balatonőszödihez kísértetiesen hasonló módon szerzett meg később egy budapesti ingatlant a Szalay utcában. A vevő ismét egy Gyurcsány-féle cég volt, az eladó és a visszabérlő ismét a MeH, Szilvásy György helyettes államtitkárral a fedélzeten.
origo.hu
Üzentek Magyar Péternek: A gyermeknevelés és a gyermekvédelem nem politikai show-műsor
