A Frankfurter Allgemeine Zeitung Wolfgang Schuller Valami megbukik című írásában foglalkozik a nemzetiszocializmus és a kommunizmus áldozataira történő méltó megemlékezés németországi nehézségeivel.
Úgy tűnik, egy tragikus folyamat van kibontakozóban.
Korábban a kommunizmus összeomlásával és tömeges bűneinek nyilvánosságra kerülésével megadatott a lehetőség, hogy a német nemzetiszocializmus és a szovjet kommunizmus áldozatai – egész Európában és azon túl is – kezet nyújtsanak egymásnak, és kölcsönös tiszteletüket fejezzék ki a másik gyásza előtt. A történtek valósághű ábrázolása és annak előítéletmentes tudomásul vétele gondoskodhatott arról, hogy a két rezsim közötti különbségek tudatosuljanak, és így még kísérlet se történhessen az áldozatok szembeállítására. Ennek megfelelően a legtöbb, egykori keleti tartományban olyan intézményeket hoztak létre, amelyekben az áldozatokat képviselő szervezetek együttműködnek, hogy közösen gondoskodjanak az emlékhelyek és temetők megfelelő kialakításáról.
A legutóbbi idők történései azonban azzal a veszéllyel fenyegetnek, hogy ezeket a szép reményeket el kell temetni. Ez év elején a Zsidók Központi Tanácsa felmondta részvételét a Szászországi Emlékhelyek Alapítványának munkájában, majd példáját követte a Szintik és Romák Dokumentációs Központja, valamint más üldözötteket tömörítő szervezetek. Kilépésükre az adott okot, hogy megítélésük szerint az alapítványt létrehozó törvény hangvétele és szövege a nemzetiszocialista és a Németországban elkövetett kommunista bűnöket túlzottan egy szintre helyezte.
A nemzetiszocialista szörnyűségek számarányaiban és a minőségében valóban különböztek a kommunisták által német földön elkövetett tettektől – amennyiben valaki ezt a nyilvánvaló tényt bizonyítani kívánná, akkor kénytelen lenne a rémtettek részletes összevetésébe bonyolódni.
Pontosan eme különbözőség okán alakult ki a konszenzus: ahol a szovjet kommunisták a nemzetiszocialista táborokat a Gulágon kipróbált módszerek alapján tovább használták – Buchenwaldban és Sachsenhausenban –, ott a szovjet rezsim áldozatai alárendelt szerepet játszanak a náci áldozatokkal szemben. Ezzel az alárendeléssel azonban némi túlzásba estek.
A kommunista bűnök buchenwaldi múzeuma olyannyira a tábor szélén fekszik, hogy aki nem tud létezéséről, az aligha találhatja meg. Sachsenhausenben a múzeum egy mélyedésben fekszik, ahol az az érzés támadhat a látogatóban, hogy azt valamiért el kellett rejteni.
Azzal az indokkal utasították el az áldozatoknak állítandó közös emléktáblát, hogy a szovjet táborban borzalmas körülmények között elpusztultak között lehetnek olyanok is, akik elkövettek valamit a nemzetiszocializmus időszakában. Ugyanezen indoklással távolítottak el Hallében egy temetői táblát, amelyik a szovjet bíróságok által halálra ítélt, és a torgaui börtönben kivégzett 117 személynek állított emléket.
Ez a legjobb esetben is súlyos tévedés. Arról, hogy valójában milyen bűnöket követtek el azok, akik a szovjet táborokban nyomorult módon elpusztultak, arról sohasem a civilizált normáknak megfelelő bírósági eljárás döntött. A táborokban többnyire azok ültek és haltak meg, akiket összeszedtek. S ha voltak is valamiféle ítéletek, azok legfeljebb a perek nevetséges kirakatát jelentették.
origo.hu
Órákon át hallgattak ki egy újságírót Lakatos Márk pedofilbotrányáról
