A szökőár áldozatainak megsegítése mint reklámhadjárat?

Az indonéziaiak megsegítése fontos reklámhadjárat az amerikaiak számára – írja a Der Spiegel. A világosat és a szőrtelent szépnek találjuk: ez a fehér ember kialakulásának magyarázata egy fejlődéspszichológus szerint – így a FAZ. A konzervatív napilap arról is cikkezik, hogy milyen primitív hazugságokkal szerzett egykor új tagokat a Vörös Hadsereg Frakció terrorszervezet.

Der Spiegel (spiegel.de)

A baloldali hírmagazint a szökőár helyszínéről tudósítja Andreas Lorenz Lomha mentőpilóták Acehből címmel. A cikk írója szerint az amerikaiak számára az elkeseredett indonéziaiak megsegítése egyúttal fontos reklámhadjárat is. Bebizonyíthatják, hogy nem csak háborút viselnek a muzulmánok ellen, de szükségükben melléjük állnak. Szerdán reggel Colin Powell külügyminiszter is megszemléli Banda Aceh városát.

Az acehi bevetésben részt vevő tizenkét helikopter a város előtt horgonyzó Abraham Lincoln repülőgéphordozón állomásozik. Ez az a hajó, amelyen George W. Bush elnök 2003. májusában a „küldetés teljesítve” szavakkal bejelentette az iraki háború végét.

Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net)

A konzervatív napilap ismerteti a new yorki irodalmi ügynök John Brockman idei kérdését, mely így hangzik: Miben hisz ön anélkül, hogy bizonyítani tudná? Az úgynevezett harmadik kultúra – melynek célja a társadalom és természettudományok újraegyesítése – úttörőjének nevezett Brochman 1998 óta mindig feltesz egy kérdést a tudományos élet és az irodalom néhány ismert képviselőjének.

A legérdekesebb választ valószínűleg Judith Rich Harris fejlődéspszichológus adta, amikor a fehér ember kialakulását azzal magyarázta, hogy a világosat és a szőrtelent szépnek találjuk.
Úgy vélem – érvel Harris –, hogy három kiválasztási mechanizmus határozta meg az emberi evolúciót. Eddig azt tudjuk, hogy a természetes kiválasztódás egyik mechanizmusa a „fitneszt”, a másik a szexuális vonzerőt honorálja. A harmadik kiválasztási elv Harris szerint a szépséget díjazza, bár nem a felnőttek szépségét. Ezt a szülők választásának nevezi, mivel álláspontja szerint az újszülöttek meggyilkolásával az emberiség történetében többek között esztétikai szempontokból hagytak fel, akkor, ha egy gyermek feltűnően nézett ki. Ez magyarázhatja, hogy az európaiak olyan rövid idő alatt az afrikai őseiktől eltérően fehér bőrűek lettek, és a Homo Sapiens olyan feltűnően szőrtelen állati elődeihez és valószínűleg a neandervölgyi ősemberhez képest is. Egyelőre azonban azt sem tudjuk, vallotta be Harris, hogy a neandervölgyieknek prémes volt-e a teste.

Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net)

A konzervatív napilapban Lorenz Jäger A RAF története: Mikor jelenik meg a „Citizen Schily”? című írásában egy a terrorszervezet történetét feldolgozó könyv kapcsán foglalkozik a Vörös Hadsereg Frakcióval és máig befolyásos szimpatizánsaival.
Az 1970-es évek környékén az „alámerült” RAF-terroristák úgy mozoghattak a nyugat-német baloldali szimpatizánsok környezetében, mint hal a vízben. Amikor Andreas Baadert 1970-ben Berlinben letartóztatták, az író Peter O. Chotjewitz személyi igazolványa volt nála.

Egy ideológiailag erősen motivált csoport rendelkezett a saját stabilizáló tényezőivel, mellyel új tagokat volt képes magához kapcsolni. Ezen ideológiai tényezők közé tartoztak a primitív hazugságok is. Ulrike Meinhofnak a stammheimi börtönben történt öngyilkosságát, mint az állam által megszervezett emberölést tálalták, éppen úgy, mint amikor Holger Meins belehalt az éhségsztrájkba. Peter O. Chotjewitz még tavaly ősszel, Meins halálának harmincadik évfordulóján is úgy fogalmazott: „A börtön orvosai hagyták éhen halni, hogy a többi foglyot arra indítsák, hagyjanak fel az éhségsztrájkkal.”

Ezzel szemben a könyv szerzője, Butz Peters egyértelműen dokumentálja Gudrun Ensslin rövidke parancsát: „le!” – mármint lefelé a kilókkal, hiszen szerinte Meins akkor még túl sokat nyomott ahhoz, hogy hiteles éhségsztrájkolónak tűnjék. Amikor a Meins halála utáni stuttgarti sajtótájékoztatóján Otto Schily – akkor még a terroristák ügyvédje – kijelentette, hogy „az éhségsztrájkolókat részletekben fogják kivégezni”, akkor született a RAF mítosza.
Az éltető hazugságok közé tartozott az „izolációs kínzás” legendája is, melynek állítólag a letartóztatott terroristákat vetették alá. Kevesen tudták ezt Kurt Groenewold ügyvédnél jobban, aki akkor a RAF információs központja volt, ma közel négyezer hamburgi bérházat kezelő cég főnöke.

Mindazon okok, ami miatt a RAF-szimpatizánsok jelenével érdemes foglalkozni, az összefoglalható a legismertebb ügyvédjük, Otto Schily személyében. Ezért a „Citizen Schily” című könyv megírása igencsak kívánatos lenne.

Aki a belügyminisztert látta a közelmúltban Sabine Christiansen beszélgető műsorában, az megtapasztalhatta, amint egy fő sheriff hanghordozásával mindenkibe belefojtotta a szót, aki a leghalványabb kétségeinek adott hangot Törökország EU-tagsága kapcsán, az számos hasonlóságot fedezhetett fel a Stammheimben megütött vádló nyilatkozataival. Az egyik ilyen feltűnő párhuzam a hatalom megzabolázatlan akarása.