Bognár György bírálat után és ítélet előtt

Bognár György a magyar labdarúgás utolsó sikeres korosztályának egyik alakja. Tagja volt a Mezey György irányította válogatottnak, részt vett a mexikói világbajnokságon, légiósként megállta helyét a francia első osztályban, majd hazatérve edzőként, klubvezetőként is gyors karriert futott be.

Másfél évvel ezelőtt azonban törés következett be pályájában, Sopronban furcsa körülmények közepette váltak meg tőle. Sikkasztás vádjával jelentették fel, s a soproni rendőrkapitányság kétrendbeli sikkasztás, egyrendbeli magánokirat-hamisítás és csalás vádjával adta át az ügyét az ügyészségnek. A ma kezdődő első tárgyalás előtt a 44 éves, ötvenszeres válogatott egykori klasszis nem tagadja, hogy megviselte az eset, de tanult is belőle, s ma már tisztábban látja, mi a hivatása a magyar labdarúgásban.

– Mi a kedvenc száma?

– Nincs ilyen.

– Már nincs?

– Nem is volt soha. De azt hittem, hogy a futballról beszélgetünk. Sőt, én csak arról kívánok beszélni. Az utóbbi időben annyi valótlanságot írtak rólam, hogy elhatároztam, amíg le nem zárul az ügyem, addig nem nyilatkozom róla.

– A kérdések a futballra is érvényesek, persze, bevallom, elsősorban nem arra gondoltam.

– Én a pályán is játszani szerettem, nem azzal foglalkoztam, hányas szám van a hátamon. Megfelelt nekem a 7-es, 9-es, 11-es mez is, csak Franciaországban ragaszkodtak ahhoz, hogy a 10-es legyen az enyém.

– A rulettasztalon egy zsetonnal lefedhető valamennyi.

– Hagyjuk ezt a témát!

– Részben az ön érdekében erőltetem. Azt is terjesztik, a kaszinó miatt nyúlt Sopronban a kasszához.

– Hülyeség! Soha nem tagadtam, hogy szeretek kaszinóba járni, de ennek soha semmi köze nem volt a munkámhoz.

– Mikor próbált utoljára szerencsét?

– Régen. Szünet, pihenő van a kaszinóban.

– Amikor kipattant a soproni ügye, nem volt ennyire tartózkodó. Azóta több barátjából ellenség lett, netán kitaszította a labdarúgó-társadalom?

– Bár az úgynevezett labdarúgó-társadalomról megvan a véleményem, de nem lettem kitaszított. Bizonyítja ezt, hogy Sopron után a REAC-nál és a Honvédnál is dolgoztam. Az újságok próbáltak meg besározni. Még el sem kezdődött a tárgyalás, de már éveket leültem. Ám ez még belefér, hiszen a médiában is dúl a kenyérharc. Kell a szenzáció, lehetőleg a negatív szenzáció! Azt azonban már nehezen emésztettem meg, hogy ténybeli dolgokban is tévedtek. Először hadakoztam ellene, aztán belefásultam, látva, hogy nincs értelme. Azóta úgy vagyok vele, egyszer legyen vége, akkor majd úgy is minden kiderül.

– Ez esetben nem vállalhatok kollektív felelősséget. Ítéletet sem akarok hozni, azt majd megteszi a bíróság. Csak az ön változatát szeretném lejegyezni. Miért hagyta ott az MTK-t, és szerződött Sopronba 2002 tavaszán?

– Mindenekelőtt azért, mert az MTK-nál a tulajdonos szakmai döntéseivel nem értettem egyet. De még véletlenül sem elküldtek, ahogy azt szintén megírták: „Bognár vezetésével az MTK lecsúszott a tabellán.” Kérdem én, az első helyre ugyan honnan lehet lecsúszni? A nulladikról? Akkor halt meg szegény Simon Tibi, miatta is fogadtam el a soproniak ajánlatát.

– Hamarosan feljebb lépett, klub- és ügyvezető igazgató lett Sopronban. Miért?

– Kényszerből. Edzőként nem tudtam megvalósítani a terveimet, éppen a dilettáns vezetés miatt. Ráadásul a klub a csőd szélén állt. Amikor 2002 szeptemberében igazgató lettem, 117 millió forintos hiánya volt, 2003 tavaszára viszont az irányításommal nullszaldós lett. Úgy, hogy közben megerősítettem a keretet, odavittem Bagolyt, Balaskót, Lambulicot, Milintét, Hanákot, Pető Zolit. Nem véletlen, hogy a Sopron tavaly fennállása legjobb eredményeként ötödik lett.

– Immár ön nélkül. Miért indított büntetőeljárást ön ellen a Sopron 2003 nyarán?

– Mondjam azt, hogy irigységből?! A pesti Bognár Gyurinak túl nagy hatalma kezdett lenni? Rendbe tettem a klub pénzügyeit, megerősítettem a keretet, majd nekem köszönhetően tőkeerős szponzor, Antók Zoltán állt a csapat mellé. Ennek dacára a klub tartozott nekem. Tizenötmillió forinttal, amiből – mint klubigazgató, ügyvezető igazgató – kiutaltam magamnak tizenkétmilliót jutalékelőlegként. A soproniak azt már elismerik, hogy Antók úr az én közvetítésemmel került a klubhoz, azt azonban nem, hogy ezért pénz járt volna nekem. A kifizetés módjában is eltér az álláspontunk, pedig minden forint papíron nyomon követhető.

– Mikor zárul le az ügy?

– Attól függ, melyik. Én is indítottam munkaügyi keresetet. A soproniak által kezdeményezett büntetőügynek szerdán (azaz ma – a szerk.) lesz az első tárgyalási napja.

– Ha gonoszkodni akarok, akkor újra ráér pereskedni. December végén miért szakított a Honvéddal?

– Mert a legnagyobb hányaddal rendelkező tulajdonossal, Piero Pinivel nem értettem egyet szinte semmiben sem. Közölte velem, hogy felbontja a szerződésemet, mire azt válaszoltam, intézzük a papírokat. Rendben, ennél azért mélyebb nyomokat hagyott bennem a Honvéd. Amikor ősszel felkértek, egyrészt örültem, hogy dolgozhatok, bizonyíthatok, másrészt viszont, nem tagadom, némi félsz is volt bennem, mert a keret nem volt valami acélos. Úgy számolgattam, ha tizenhét pontot szerzünk, akkor már elégedett lehetek, ezzel szemben húsz pont és nyolcadik hely lett belőle.

– Hogyan tovább, mármint a fociban?

– Először is, szeretnék végre teljesen felépülni. Decemberben érelzáródással műtöttek, a jobb combomban az artériából többcentis vérrögöt operáltak ki. Hétfőn voltam kontrollon, s újra mérhető a pulzus a lábfejemben. Nem sajnáltatni akarom magam, csupán azért mondom el, mert már azzal is meggyanúsítottak, hogy szimuláltam a per halogatása végett.

– S ha meggyógyul, akkor arra vár, hogy valahol megüresedjen egy kispad az NB I-ben?

– Szó sincs róla! Nem akarok az első osztályban dolgozni! Azt nem állítom, hogy nem is fogok, de nem ez a tervem. Jelenleg szűkös szellemiségű és pénztárcájú vezetők uralják az NB I-et. Szinte kivétel nélkül a lehető legkevesebb pénzből akarnak elsők lenni, és sehogy sem fogják fel, hogy tizenhat csapatból ez csak egynek sikerülhet. Régi vágyam, hogy létrehozzak egy gyerek- futballklubot, ahol a saját elképzeléseim szerint dolgozhatnék. Nem baj, ha fele annyi pénzért, de legyen értelme a munkának.

– Megteheti, hogy kikerüljön a körforgásból? Kicsit keményebben: ön nem megélhetési edző?

– Nem akarok az lenni.

– Ahhoz, hogy ez a felfogás így kikristályosodjon önben, elengedhetetlen volt ez a kétéves vargabetű?

– Igen, az elmúlt években sokat tanultam. A magyar profi futball az utolsókat rúgja, s én nem szeretnék asszisztálni a kimúlásához.