Csontos János: Gyurcsány és az „Árpi bácsitól” ellesett manír

Csontos János: Göncz egy pillanatig nem volt államférfi. Népszerűnek népszerű volt, de az ilyesmi átmenetileg egy nevenincs villalakóról is elmondható. Előbb pártpolitikai kreatúra volt (Antallt megtévesztette, hogy az SZDSZ-tagságát felfüggesztő íróbaráttal a pártalapítások kusza hőskorában együtt próbálkoztak a kisgazdáknál); később önigazoló propagandaalany (az őt helyzetbe hozó elit bizonytalan volt benne, jól választott-e, ezért a személyhez szabta az eszmény kritériumait); végül demokráciamegszemélyesítő talmi szimbólum („Árpi bácsi” nemcsak maga a köztársaság, de Krisztus-pótlékként maga a szeretet stb.). Pótolni őt a balliberális mitológiában azóta sem sikerült, 2000-ben le kellett köszönnie. De nem is igen próbálták: amikor arról volt szó, hogy a hebegő Medgyessyt a 2002-es kampányban polgári imázzsal kell eladni a felületes választói rétegeknek, a bizonytalan pártidentitású Göncz előkerült a ruhatárból, hogy ő képviselje nosztalgikusan a nemzet egységét. Imázselemei a mai napig kísértenek (bár nem minden groteszk mellékíz nélkül): Gyurcsány, a pápai gyerek megkísérli éppúgy tegezni az ő szeretett népét, ahogy „Árpi bácsitól” látta.

(Magyar Nemzet, 2005. január 5.)