A hagyomány eredete
Mindenszentek keresztény ünnep, azoknak az üdvözülteknek a közös ünnepe, akiket nem avattak szentté, illetve akikről a kalendárium nem emlékezik meg név szerint. Mindenszentek a halottak napjának vigíliája, azaz ünnepi előestéje, így a két nap szorosan összefonódik egymással. Az ünnep kezdete a IV. századra nyúlik vissza, ekkor még május 13-án tartották mindenszentek napját, majd a VIII. században áttevődött november 1-re.
835-ben IV. Gergely engedélyével Jámbor Lajos császár hivatalosan is elismerte az új ünnepet és mindenszentek az egész kereszténység emléknapja lett. Halottak napját 998 óta tartják november 2-án, amikor a clunyi monostor apátja, Odiló a Benedek-rend minden kolostorában ünnepi miséket rendelt el a halottak lelki üdvéért. Később a bencés renden kívül is megünnepelték november 2-át, a XIV. században pedig Róma is átvette ezt a gyakorlatot és a pápák kiterjesztették az egész egyházra. A clunyi apát több mint ezer éves rendelete így maradt fent mindmáig, bár az ünnep régen összefüggött azzal a századvégi szorongásos hangulattal, amely 1000-re a világvégét várta – ilyen elképzelések mellett az emberek igyekeztek „jóban lenni„ a halottakkal, illetve az elhunytak szellemeivel. Ezen a napon az elhunytak emlékezetére a harangok is szólnak egy-két órát, amely idő alatt – a nép hite szerint – a halottak lelkei megnyugszanak, megpihennek, nem szenvednek a tisztítóhelyen.
Mindenszentek és halottak napja nem tartozik a hivatalos református ünnepek közé, mert az íratlan szabályok szerint a halottakat nem emlegették, sírjaikat nem gondozták (Kálvin a sírok megjelölését is helytelenítette). A halottak emléke előtti tiszteletadás a református közösségekben új keletű, katolikus és görögkeleti hatásra kialakult szokás. A katolikus és az ortodox keresztény egyházak ünnepe 2000 óta újra munkaszüneti nap lett.
Miért gyújtunk gyertyát?
A hagyomány szerint azért, hogy a szegény, fázós lelkek annak fényénél melengethessék magukat, ehhez a szokáshoz azonban több népi hiedelem és magyarázat is kapcsolódik. Némelyik szerint a gyertyagyújtás célja, hogy a világosban véletlenül kiszabadult lelkek újra visszataláljanak a maguk sírjába és ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az otthon élőket.
A sírok tisztítása magyar területeken szokás, a rendbe rakott sírokat pedig virágokkal, koszorúkkal és mécsesekkel díszítik a hozzátartozók – utalva ezzel az örök világosságra. A nép ajkán ennek a szokásnak is megvan a saját magyarázata: azért kell megszépíteni a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak a lakhelyükben. Mivel a néphit szerint mindenszentek és halottak napján hazalátogatnak az elhunyt hozzátartozók, sok helyen az asztalra kenyeret, sót, vizet, esetleg egy tál ételt készítenek, a bukovinai magyarok körében még a temetőkbe is vittek ennivalót.
Aki ezekben a napokban nem tud kimenni a temetőbe, az otthon gyújt gyertyát (katolikus közösségekben annyit, ahány halottja van a családnak, Zentán pedig úgy tartják, hogy akinek legelőször leég a gyertyája, az hal meg leghamarabb a családban). A hagyományos paraszti közösségek egy részében ”a halottak hetén„ munkatilalom van: nem szabad földet művelni, mosni, meszelni, káposztát elsózni, hogy ”ne zavarják a holtakat„, s ”mert a besózott káposzta meglágyul„, és mert mindez bajt hozhat a ház népére. Ehelyett őröltek, kukoricát morzsoltak. Az elhunytak emlékére ajándékozzák meg ilyenkor a szegényeket, koldusokat kenyérrel, kaláccsal.
Egy néphit szerint, aki virágot szakít a sírról, azt elviszi a halott. Az égő gyertyát nem szabad más sírra tenni, mert annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról elvették, átszáll a másik lelkére.
Hogyan emlékeznek mások?
A halloween az egyik legrégibb ünnep, eredete több évszázadra vezethető vissza. Mai formája az idők során a kultúrák (római Pomona-nap, kelta Samhain fesztivál) és a keresztény mindenszentek napja szokásainak keveredésével alakult ki.
Az angol elnevezés katolikus hagyományt idéz: All Hallows Eve, vagyis minden szentnek az estéje. Évszázadokkal ezelőtt a mai Nagy-Britannia és Észak-Franciaország területén kelták éltek, akik a természetet magasztalták és sokféle istent imádtak, de mind közül legfontosabb a Napisten volt. A munkát és a pihenést jelképezte, növesztette a termést és gyönyörűvé tette földeket.
A kelták az újévet november 1-jén ünnepelték egy nagy fesztivállal, amely a nap-szezon végét, a sötétség és hidegség kezdetét jelezte. (A hagyomány szerint Samhain napisten a halál és sötétség istenének fogságába került ilyenkor.) Október 31-én, miután a termést betakarították és a hosszú, hideg télre elraktározták, megkezdődött az ünnepség. A kelta papok a hegytetőn, a szent tölgyfák alatt gyülekeztek, új tüzeket gyújtottak, misztikus táncot jártak és áldozatokat mutattak be. Amikor eljött a reggel, a papok minden családnak parazsat adtak, hogy új tüzet gyújthassanak, mert ez a tűz melegen tartja az otthonokat és elűzi a gonosz szellemeket. November elsején az emberek állatbőrökből és állatfejekből készült kosztümökbe öltöztek és háromnapos fesztivált tartottak Samhain napisten tiszteletére. Ezek a fesztiválok jelentették az első halloweent.
Egy máig fennmaradt hiedelem szerint október utolsó napján a temetők kapui kitárulnak és az elhantolt lelkek útra kelnek, felkeresik egykori lakhelyüket és megpróbálnak visszatérni. Ezen a napon megszűnnek a határok az élők és a holtak világa között, felborulnak a tilalmak, és a sötétség uralkodik mindenen. A kelták a tökéletes megtévesztés érdekében szellemnek öltözve parádéztak az utcákon, hogy a gonoszt zavarba ejtsék, és örök távozásra bírják.
Napjainkban a halloweent elsősorban a gyermekek szeretik, akik kivájt tökökből lámpásokat készítenek, és rémisztőnek tűnő fenyegetésekkel (csokit vagy csalunk) házról házra vándorolva édességeket „zsarolnak ki” a lakóktól.
Forrás: szentesinfo.hu, mult-kor.hu, eletforma.hu, mno.hu
Görögoroszág
Többé nem tűri a migráció nyomását Athén
