Orbán Viktor évértékelő beszéde (8.)

1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9.

Nos, a másik ügy, ami az embereket aggasztja, a gyógyszerárak és az orvoshiány mellett, az a kórházak jövője, az, hogy lesz-e kórházprivatizáció. Szeretném szakértői csoportunk véleményét itt is megismételni: mi, ahogyan eddig is tettük, az egészségügyet a jövőben is az állami felelősség körében akarjuk tartani. Az állam nem bújhat ki a felelőssége alól, és nem szolgáltathatja ki polgárait az üzleti érdekeknek. Ráadásul a mi felfogásunk szerint hiányzott néhány szavazat a népszavazáskor ahhoz, hogy az emberek meg tudják tiltani törvényi erővel a kórházak privatizálását, de olyan elsöprő volt a kórházprivatizációra nemet mondók aránya, hogy szerintem egy demokratikusan választott kormánynak nem szabadna azt a gyakorlatot folytatnia, mint ami ma általános Magyarországon, miszerint különböző megoldásokkal, de engedik kicsúszni a köztulajdon köréből a kórházakat.

Itt egy csúnya játék zajlik.

A kisebbik koalíciós párt képviselői rendszeresen felállnak és elmondják, hogy az állami tulajdon a legrosszabb. Sokkal rosszabb, mint a magántulajdon. Arról nem teszek említést, hogy ők a tulajdonosok ebben a pillanatban, ők a gazdái. A Pénzügyminisztérium ezek után elvonja a pénzt a kórházaktól. Ismét feláll egy szabaddemokrata képviselő azzal, hogy megmondtuk: az állam a legrosszabb tulajdonos, nem csoda, hogy a csőd szélén vannak a kórházak. És akkor megérkezik a végső verdikt a kórházban: vagy hozzájárultok így vagy úgy a privatizációhoz, vagy bezárjuk a kórházat. Így egyre-másra csúsznak ki a köztulajdonból a magyar közkórházak.

Ezt a folyamatot meg kell állítani, az állami kórházakat meg kell védenünk. Nem tiltjuk a magánkórházakat, nem akarjuk útját állni a magánkórházak működésének és mindenkit biztatunk, csak bátran építsen újat, és működtesse, ha megéri, és akkor nekünk is megéri.

Tisztlelt Hölgyeim és Uraim!

Ezek után forduljunk néhány perc erejéig az árak és a megélhetés kérdéséhez. Bár az Ön kérdésére válaszolva az előbb már érintettük ezt a nehéz és bonyolult kérdéskört, de talán használjuk ki az alkalmat és tájékoztassuk egymást arról, hogy Magyarországon az árak emelkedésével szemben Magyarország polgárai közel sem olyan kiszolgáltatottak, mint azt gondolni szoktuk. A mindenkori magyar kormány kezében megvannak azok az eszközök, amelyekkel megvédheti polgárait a luxusprofittal szemben. A kormány szabja meg a villamos energia árát, a gáz árát, a gyógyszer árát, a vasúti közlekedés árát, a kötelező felelősségbiztosítást a gépkocsiknál, hogy csak néhány beavatkozási lehetőséget ismertessek. Ha tehát a kormány valóban a polgárok oldalán áll, és nem a luxusprofitot rajtunk érvényesíteni akaró nagytőke oldalán, akkor megvannak az eszközei ahhoz, hogy megvédje az embereket, megvédje az Önéhez hasonló családokat, az Ön szüleit, az idős embereket a luxusprofittal, az égbe szökő árakkal szemben.

Engedjék meg, hogy végezetül az otthonteremtés kérdéseiről is váltsunk néhány szót. Az emberek gyakran összekeverik az otthonteremtés kérdését a lakásépítéssel. Itt egy sokkal fontosabb ügyről van szó, ugyanis az otthon valójában egy kis önálló birodalom. Az otthon az a hely, ahol mindannyian lehetünk mondjuk belsőépítészek, mesterszakácsok vagy építészek. Ráadásul az otthon az a hely, amely a biztonság és a szabadság levegőjét árasztja. A szegény emberek számára különösen fontos az otthon, mert legtöbbjük számára a szabadság jószerivel csak otthon érhető el, ezért bátran mondjuk ki: azt a célt tűzzük ki magunk elé, hogy Magyarországon mindenkinek saját otthona legyen.

Mi úgy képzeljük el Magyarországot, mint egy szövetséget. Három és fél millió kis birodalom szövetségét, három és fél millió otthon szövetségét. Ezért nyugodtan mondjuk ki, hogy az otthon nem lehet életcél. Ma az Magyarországon. Az otthon nem luxuscikk, pedig sokan így érzik. Mondjuk ki, hogy az otthon az ember szerves része. Otthon nélkül éppúgy éreznénk magunkat, mint ruha nélkül.

Ezért a mindkori kormány legfontosabb erkölcsi kötelességei közé tartozik az, hogy az otthonteremtés ügyét kellő gonddal kezeljék. Ha figyelembe vesszük Magyarország demográfiai állapotát, vagyishogy fogy a magyar népesség, és megkérdezik a magyar embereket, hogy egy újabb gyermek vállalásának mi az elsődleges akadálya a magas megélhetési költségeken túl a kicsi lakást szokták említeni. Ezért fájó, hogy az utóbbi egy évben már megfordult az arány, a száz négyzetméter alatti és a száz négyzetméter feletti lakások aránya. Ma Magyarországon elsősorban 60 négyzetméteres vagy az alatti lakásokat építünk, ami sok család esetében behatárolja a gyermekvállalás lehetőségeit. Ráadásul, ahogy Ön is mondta, itt vannak az otthonteremtési hitelek. A terv az volt, hogy az otthonteremtési hitel kamatait a forintban felvehető hitel kamatait lépésről lépésre csökkentjük. Ehelyett az történt, hogy megváltoztatták az otthonteremtési rendszert, és ennek következtében ezek a hitelek magas kamatozásúak lettek, az emberek pedig átmenekültek a forint alapú hitelekből a devizahitelekbe. Ez önmagában még mindig nem volna baj, hogyha olcsó devizahitelből építenénk otthonokat, lakásokat, ha közben garantálni tudnánk, hogy a forint árfolyama nem gyengül meg. Mert abban a pillanatban, hogy a forint árfolyama meggyengül, a valutában felvett hitelek összege megugrik.

Magyarországon, mint Martonyi Jánostól hallhattuk, a megítélésünk leromlott. Rossz adósnak minősítenek bennünket. A forint állandó veszélyben van. És ha bekövetkezik egy mozdulat, akkor egy család átlagos hiteltörlesztési részletfizetése egy hónapban akár tízezer forinttal is megugorhat. Akkor mit fogunk csinálni? Ötszázezer ilyen család van Magyarországon, akinek devizában van otthonteremtési hitele. Mit fogunk tenni, ha meggyengül a forint? Egyáltalán ki fog majd törődni velünk? Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ezért mondom én mindig azt, hogy érdemes mindenkitől tanulni.

Horn Gyulától is tanultam egy fontos dolgot 1998-ban a miniszterelnök-jelöltek tévévitáján. Ott ültem mellette, és azt mondta, hogy „ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani”. Homlokomra ütöttem és azt mondtam, tényleg. Most látom csak, hogy amit akkor nevetségesnek gondoltam, abban milyen igaza van. Mert ha Medgyessy Péter – akivel szintén volt módom egy hasonló randevút megejteni, csak egyetlen olyan ígéretét betartotta volna, amit ott tett, vagyishogy semmit, ami jó, nem fog megváltoztatni, nem nyúl hozzá az otthonteremtési rendszerhez, a Széchenyi-tervhez, a gazdahitel-rendszerhez, a gyermekek után járó adókedvezményhez, a határon túli magyarok támogatásának rendszeréhez – ha csak ezt a dolgot betartotta volna, vagyis hogy ami nem romlott el, azt nem akarta volna megjavítani, akkor ma nem itt tartanánk, és ma több család rendelkezne saját otthonnal.

A tények makacs dolgok. 21 ezer család jutott otthonhoz, annak lehetőségéhez a Fészekrakó program révén, míg 230-240 ezerre tehető azoknak a száma, akik az előző otthonteremtési támogatást tudták igénybe venni. A feladat világos és egyszerű.

Ha lesz bizalom és felhatalmazás Magyarország polgáraitól, akkor vissza kell állítani a korábbi otthonteremtési támogatási rendszert.

Nos, ha megengedik, ennyit a tapasztalatokból. Néhány mondatban össze is foglalnám mindazt, amit eddig hallhattunk.

A tb-járulék csökkentés nem annak a kérdése. Hogy tudjuk-e azt finanszírozni, hanem úgy tehető fel a kérdés, hogyha erre nem vállalkozunk, és a kanyarban egyenesen továbbmegyünk, akkor nekimegyünk a falnak. Ha jövőre is hatvan-nyolcvanezerrel több lesz a munkanélküli, akkor arra a kérdésre kell majd válaszolnunk, hogy lesz-e miből kifizetnünk a nyugdíjakat.

Ugyanígy ha nem garantáljuk az időseknek, hogy a ciklus végére plusz egy havi nyugdíjban részesülnek, akkor nagyon sok idős ember számára veszélybe sodródik a létfenntartás. Ha nem törjük le a luxusprofitot a következő választások után, akkor nekimegyünk a falnak, mert ellehetetlenítjük a háztartásokat.

Ha nem ismerjük el vállalkozásnak a gyermekvállalást, ha nem tesszük lehetővé, hogy a gyermekvállalás költségeit leírhassuk az adóból, akkor elfogy a munkaképes népesség és mai negyvenes generációnak majd nem lesz, aki nyugdíjjárulékot fizethessen. Mi lesz velünk idős korunkban?

Ezeket a dolgokat meg kell oldani, és kész. A kanyar az kanyar. Ott nem lehet egyenesen továbbmenni. Hallhattuk, nem ígéretekre van szükség, hanem megoldásokra.

Bátran mondjuk ki, nekünk már egyszer sikerült. Nekünk egyszer más sikerült rendbe tenni magyar gazdaságot. Egyszer már képesek voltunk erre, és vannak megoldásaink, amelyek beváltak. És amelyeket, ha van bizalom, ismét alkalmazni tudunk majd. Mi hiszünk abban, hogy Magyarország képes megoldani ezeket a problémákat, képes változtatni, és képesek leszünk helyükre tenni a dolgokat.

1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9.