Tavaly a sajtótájékoztatón szintén jelen lévő Antal Lóránttal, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Hargita megyei szenátorával, a székelyudvarhelyi szervezet elnökével és Bíró Barna Botonddal, a Hargita megyei önkormányzat elnökével, udvarhelyszéki elnökkel vettek részt egy széles körű lovaskonzultáción a térségben – idézte fel Nacsa Lőrinc. Majd hangsúlyozta:
kiderült, hogy Székelyföldön erős a lovasszervezetek kohéziója, a lovassportok hagyománya.
Antal Lóránt hangsúlyozta: a nemzetpolitikai államtitkár nagyon pontosan ismeri az erdélyi magyarság problémáit, Udvarhelyszék kihívásait, már az Ifjúsági Keresztény Szövetség elnökeként járta Erdélyt. Megköszönte, hogy a lovas programmal kapcsolatos bejelentés Székelyudvarhelyen hangzott el, hangsúlyozva a támogatás fontosságát.
Antal Lóránt rámutatott: a térségben nagy múltú lovasközösségek működnek, és mindent megtesznek, hogy megteremtsék a fiataloknak a lehetőséget a lovassportok kipróbálására. A jövő évi magyarországi választásokra is kitért, hangsúlyozva:
Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a nemzetpolitika még erősebb legyen.
Bíró Barna Botond megköszönte Nacsa Lőrincnek, hogy méltó módon viszi tovább a néhai Potápi Árpád János hagyatékát. Hangsúlyozta: Székelyföldön három okból fontos a lovassportok támogatása: a székelyek önazonosságának részét képezi, közösségformáló ereje van, és a turizmushoz is hozzájárul.
Közölte: az elmúlt években a megyei önkormányzat is támogatta a megyében zajló lovasprogramokat, idén pedig a keretösszeget is megnövelték. „Az a támogatás, amit államtitkár úr bejelentett, abban segít, hogy tervezhetővé, kiszámíthatóvá teszi a jövőt” – mondta a nehéz romániai gazdasági helyzetre utalva. Aláhúzta: ilyenkor fontos tudni, hogy „számíthatunk egymásra”.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!