A képviselők közvetlen és tartós biztosításáról a védett személyek és a kijelölt létesítmények védelméről szóló kormányrendelet rendelkezik. E szerint azt, akit az alkotmánnyal és törvényekkel összhangban álló közéleti tevékenysége miatt személye vagy közvetlen környezete ellen irányuló erőszakos cselekménnyel fenyegettek meg, annak a védelmét az igazságügyi és rendészeti miniszter javaslatára a kormány rendelheti el. A miniszternek azonban joga van ahhoz, hogy két kormányülés között önállóan is intézkedjen a védelem megkezdéséről. A Köztársasági Őrezred parancsnokának helyettese, Kardos Imre dandártábornok szerint a Köztársasági Őrezred sem létszámában, sem technikai felszereltségében nincs arra felkészülve, hogy több tíz, vagy azt meghaladó nagyságrendű képviselőt biztosítani tudjon. Ez esetben, az illetékes rendőrségeknek a feladata, különösen vidéken a képviselők megvédése.
Hétfőtől egyébként a múlt hetinél nyugodtabb körülmények között „alkothatnak” a honatyák. Kondorosi Ferenc igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár ugyanis bejelentette: a parlamenti ülések idején a képviselők érkezése és távozása rendőri biztosítással történik. És ami már látszik is: messzebbre vitték a kerítést, (szaknyelven szólva: kibővítették a Parlament melletti biztonsági zónát).
(gondola.hu)
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!