Botladozó kezdetek

A schengeni egyezmény tartalmazza azt a jogot, hogy az Európai Unió részt vevő tagországai (és az unióhoz nem tartozó, de a schengeni övezethez csatlakozott két további ország) között a határok bárki számára szabadon átjárhatóak, de ezzel párhuzamosan előírja, hogy szigorú ellenőrzéseket kell foganatosítani azokon a határszakaszokon, ahol az EU-tagállamok más országokkal szomszédosak. Magyarország mellett most csatlakozik az övezethez Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Észtország, Lettország, Litvánia, Szlovénia és Málta.

Az EU egyik legellentmondásosabb dokumentuma

Az egyezmény az Európai Unió egyik legsajátosabb és legellentmondásosabb dokumentuma. Végrehajtásának egyes részletei máig nem teljesen tisztázottak, és alkalmazása néhány EU-tagállamban súlyos nehézségeket okoz, Nagy-Britanniában és Írországban saját megítélésük szerint jóformán lehetetlen. A szerződést már több mint húsz éve, 1985. június 14-én írta alá öt EU-tagállam: Németország, Franciaország, Belgium, Hollandia és Luxemburg a nagyhercegség egyik kisvárosában, egy hajó fedélzetén. Ám az elhatározás nehézségei hamarosan kiütköztek, és ahhoz, hogy a megállapodás kivitelezhető legyen, további öt évet kellett várni – ez az időszak folyamatos tárgyalásokkal telt el. Hivatalosan a schengeni egyezmény csak 1995. március 26-án lépett életbe, de több aláírója még ekkor sem alkalmazhatta a szerződést, mert nem tudta teljesíteni a határok ellenőrzésére vonatkozó szigorú előírásokat. Ahhoz, hogy a schengeni övezet tagországainak külső határain fokozni tudják az ellenőrzést, kiépítettek egy számítógépes információs hálózatot is, amely a tagok rendőrségei, nyomozó szervei és vámhatóságai között teremt összeköttetést.

A szerződés botladozásainak azonban éppen az volt az egyik fő oka, hogy a reméltnél lassabban halad a tagországok közötti hatósági együttműködés kiteljesítése. Egyes tagállamok túl féltékenyen őrzik belügyi adatbázisaikat is. A most belépő új EU-tagállamok csatlakozását technikai problémák is lassították: máig nem készült el az új számítógépes rendszer, amely biztosítani tudná immár 24 ország korszerű kiszolgálását. Emiatt a most csatlakozók ideiglenesen a régi rendszerre kapcsolódtak rá – a terhelési próbák szerencsére azt mutatják, hogy ez nem okoz majd fennakadást.

Az „ötök” után folyamatos volt a csatlakozás

A schengeni joganyagba tartozik a külső határellenőrzés szabályai mellett a repülőtereken és a kikötőkben a schengeni térség polgárainak elkülönítése a térségen kívülről érkező utasoktól, továbbá a vízumszabályok egységesítése, a határőrizeti szervek együttműködése, jogi együttműködés (kiadatás, információszolgáltatás) és a menekültügyi kérdések. Az induló öt állam után folyamatosan csatlakozott a szerződéshez Olaszország, Spanyolország, Portugália, Görögország, Ausztria, Dánia, Svédország, Finnország, illetve két nem EU-tag észak-európai állam, Norvégia és Izland is. Az övezet bővítése a legtöbb esetben nehézkesen bonyolódott: Görögország viszonylatában például csak 2000-ben szűnt meg az ellenőrzés a repülőtereken, Olaszországban pedig 1997 októberében megszűnt ugyan a vámellenőrzés a repülőtereken, de a vízi és szárazföldi határokon ugyanez csak egy évvel később történt meg. Két EU-tagállam – Nagy-Britannia és Írország – nem kíván csatlakozni az egyezményhez. Azzal érvelnek, hogy szigetországok lévén számukra legegyszerűbb mindenkit ellenőrizni. Az EU az amszterdami szerződésben elismerte e két államnak azt a jogát, hogy a schengeni egyezmény egyes elemei alól felmentést kapjanak, bármely ez irányú kérésük teljesítéséhez azonban szükség van a többi tagország egyhangú egyetértésére.

Magyarország csatlakozása 51 milliárd forintba került

Az EU további három tagállama, Ciprus, Bulgária és Románia még nem tudta teljesíteni a schengeni csatlakozás feltételeit, belépésük időpontja egyelőre nem jósolható meg. Két unión kívüli ország, Svájc és Liechtenstein társultak az övezethez, azaz a rendőrségi és igazságügyi együttműködés egy részéhez. Az újonnan belépő EU-tagországok együttes csatlakozásának azért tulajdonítottak nagy jelentőséget, mert a külső határszakaszok miatt külön-külön történő átállásuk sokkal nagyobb feladatot jelentett volna. Ezzel együtt nem kívántak várni egymásra: Magyarország például már a csatlakozási tárgyalásokon értésre adta, hogy akár már az EU-ba lépésétől kezdve képes a schengeni normák szerint működtetni megerősített külső határait. Az övezet bővítése jelentős költségeket is jelentett: csak Magyarország esetében a mérhető költségek 51 milliárd forintot tettek ki. Ennek nagy részét – 41 milliárdot – az unió biztosította.

A csatlakozás előtt az EU alapos vizsgálatokat végzett mind az eltűnő belső határokon, mind a szigorítandó külsőkön, hogy eleget tudnak-e tenni az új elvárásoknak. A schengeni övezethez tartozó országok lakói az övezeten belül személyi dokumentumokkal mozoghatnak. Külső államok lakóinak a legtöbb esetben vízumra van szükségük, ám néhány környező országból olcsóbb, vagy – bizonyos csoportok esetében – akár ingyenes vízummal lehet beutazni.

(mti)