Torinóban az elmúlt hétvégét azzal töltötték szélsőbaloldali fiatalok, hogy az emberi jogok és a humanizmus nevében agyba-főbe verték azokat, akik nem értenek velük egyet. Ismert recept ez, túlságosan is jól ismert. Mi is láttunk hasonlót, mikor a demokrácia nevében német garázdák átugrottak „nácit verni” Budapestre, majd azóta is a mainstream sajtó dédelgetett kedvencei a banditák.
Az olasz elvtársak pontosan ugyanazt a módszert követik, vagyis mivel úgy érzik, nincs politikai eszköz a kezükben, a vegytiszta erőszakhoz fordulnak, és ütnek mindenkit, ahol érnek. Mert a másik oldalon álló rendőr „rohadék”. Meg az egész politikai rendszer az, megreformálhatatlan, vagyis a saját álláspontja szerint joga van ököllel igazságot tenni. Mindennap, újra meg újra megpróbálni, aztán a fogdából pillanatok alatt kijönni, hiszen ő csak a tehetetlen dühét vezette le, de jót akart, demokráciát és emberi jogokat. Az ilyen vadállatok mindig megtalálják az éppen aktuális sorvezetőt, vagyis ma épp palesztinpártiak, mert az menő, és a kendő jó szolgálatot tesz, ha épp el kell takarni az arcot, és természetesen Donald Trump politikáját mélységesen elítélik. Feltehetően szenvednek is tőle Torinóban.
A közösségi média hatásának eredményeként a torinói huligán magáévá teszi a minneapolisi tüntető érvkészletét és viselkedésformáit, mindenki George Floyd, esetleg Alex Pretti, az épp aktuális hős, aki az amerikai utcákon folyó háborúban meghalt. De az olasz rendőr nem azonos az ICE-ügynökökkel, Giorgia Meloni Trumppal, Olaszország Amerikával. A helyzet teljesen különbözik, a reakció mégis meghökkentően ugyanaz. Importált konfliktusról van szó, amelyet nem véletlenül hoztak át Európába. Az is nyilvánvaló, hogy a szóban forgó torinói szélsőbalosok nem csak úgy maguktól kezdtek bele a harcba.
A XX. századi olasz történelemben mindig ott voltak a radikális kommunisták, akik elkeseredtek, hogy lehetetlen az embereket fellázítani a tőkések uralma ellen, pedig ők mindent, tényleg mindent megtettek, vörös brigádjaik útját vér és halál kísérte. Csakhogy a nép túlságosan is jól élt ahhoz, hogy a vérgőzös bandának sikere lehessen, a politikai cél helyett kizárólag fájdalmat okozott.
De az eszme nem halt meg, s ma, a forrongó-átalakuló Európában ismét megjelennek ezek a vállalhatatlan figurák, az erőszak megszállottjai. Torinó csak egy tünet, de elég bármelyik német–holland–belga–francia tüntetést megnézni, a vörös fiatalok jelen vannak, és tényleg bármire hajlandók az „ügy” érdekében. Ugyanis, mint láthattuk, érinthetetlenek.
Nálunk pedig pontosan látjuk a helybéli haverjaik igyekezetét, hogy ők is importálni tudják mások problémáit. A közösségi média tele van olyan alakokkal, akik megállás nélkül acsarkodnak, és arra hivatkoznak, hogy a hatóságok nem hagyják őket érvényesülni, csorbítják a jogaikat, és bizony, a „rohadékok” miatt nincs más választás, mint az ököl erejének érvényesítése.
A modern világban elég a telefon kamerájába belemondani valami velős káromkodást, és záporoznak a lájkok, mert jól megmondta a csúnya szájú pernahajder. Ebből lesznek az olyan gyalázatos esetek, amikor a ferences atyát kórusban gyalázta a csőcselék a Ferenciek terén.
Fontos viszont, hogy nálunk nincsenek utcai harcok, bármennyire is küzd ezért a Szeretetország, hogy másokra mutogatva tolvajt kiálthasson. Ebben az ideológiában semmiféle demokrácia nincs, se emberi jogok, se a szeretet nem található meg nyomokban sem. Csakis a hatalom görcsös akarása, amely elhomályosítja az elmét, és egy idő után a görcs miatt mindent jogosnak tart a lázas forradalmár. Pedig ő csak egy beteg huligán.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!