Azért, mert úgy szerette Isten e világot, hogy fiát küldte hozzánk, aki mintát, precedenst támasztott az emberiségnek az örök életre. Krisztus megfeszíttetése és föltámadása óta út nyílt minden, bűnét őszintén megbánó földi ember számára a mennyei üdvösséghez, az örök élethez.
Hamvazószerdától virágvasárnapig
A húsvéti felkészülés hamvazószerdán kezdődik. Ekkor a pap hamuba mártott ujjával rajzol keresztet a homlokunkra, s arra emlékeztet bennünket, hogy meg kell halnunk. Bár a lelkünk halhatatlan, ám e halhatatlanságot ki kell érdemelnünk. Soha nem késő elkezdeni azt, hogy a lélek dolgaival foglalkozzunk, erre a legjobb alkalom a húsvéti föltámadás átélésére való fölkészülés. A hamu sem akármilyen, az előző esztendő virágvasárnapján a plébános úr félreteszi a szentelt barkákat, elhamvasztja őket, s a következő évben a megszentelt hamuval először megszórja a saját fejét, majd elvégzi a már említett szakrális műveletet, amellyel elkezdődik a nagyböjt. A régi katolikus keresztények a nagyböjt negyven napján megpróbáltak hús nélkül étkezni, hogy ha kicsiben is, de átérezzék Jézus szenvedéseit. Ma már a böjti fogadalom péntekre korlátozódik, s vagy a hústól, vagy a kedvenc ételünktől illik megvonni önmagunkat. A böjt szimbolizálja, hogy Isten követői számára a lélek fontosabb a testnél, így a hívő ember képes arra, hogy korlátozza testi kívánalmait.
A húsvétot megelőző héten, virágvasárnapon arra emlékezünk, hogy amikor Jézus szamárháton, tanítványainak élén bevonult Jeruzsálembe, az emberek virágot szórtak elé, és pálmaágakkal a kezükben csatlakoztak a tanítványokhoz. Ezen a napon, múlt vasárnap a gazdagréti templomban László atya megszentelte az általunk hozott barkaágakat, majd kiosztotta a hívek között, s Istent dicsérő énekekkel körbejártuk a templomot. Utána az énekkar és László atya elénekelte a teljes passiót, van, ahol „csak” a szenvedéstörténetet olvassa föl a pap. Így kezdődik a nagyhét.
Nagyhét
A nagyhét felemelő szertartásai nagycsütörtökön kezdődnek. Ez a nap az utolsó vacsorát jelképező Oltáriszentség alapításának emlékünnepe. Ezen a napon, ahol ez lehetséges, a templom papjai közösen mutatják be a szentmisét. A plébános minden évben kiválaszt tizenkét segédkező férfiút a közösségből, akinek este hatkor megmossa a lábát. E szertartással az utolsó vacsorán történtekre emlékezünk. Ekkor Jézus megjövendöli, hogy Júdás elárulja, átadja őt a zsidó főpapok templomi katonaságának, akik a farizeusokhoz és a két főpaphoz, Kajafáshoz és Annáshoz hurcolják a Megváltót. „Az Úr Jézus Krisztus elárultatásának éjszakáján kezébe vette a kenyeret, hálát adott, megszegte és azt mondta: Vegyétek és egyétek, ez az én testem, amelyet értetek áldozatul adok. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Vacsora után ugyanúgy vette a kelyhet és azt mondta: Ez az Újszövetség kelyhe az én véremmel. Valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre cselekedjétek.” (1 Kor 11) „Vacsora után Jézus fölkelt, letette felsőruháját és kendőt kötött maga elé. Aztán vizet öntött a mosdótálba, mosni kezdte tanítványainak lábát.” (Jn 13) Ekkor példát mutatott tanítványainak az alázatosságból.
Azután Jézus az olajfák hegyére vonult tanítványaival, s arra kérte őket, virrasszanak, ám őket elnyomta a buzgóság. És megjött a sötétség leple alatt Júdás a főpapokkal és a katonákkal, csókkal jelezte a pribékeknek, ki az, akire rá kell tenni a kezüket. Ők foglyul ejtették. Erre a szomorú eseményre emlékezünk úgy, hogy az oltárt csütörtökön lecsupaszítjuk. Ezt hívjuk oltárfosztásnak. Csütörtökön este a feltámadási körmenetig, a jó hír elhozataláig elnémulnak, „Rómába mennek” a harangok. Nagypénteken Jézust a zsidó főpapok, Annás és Kajafás képmutató módon Pilátus elé küldik, hogy ítélje őt halálra, mert ők ezt papi tisztüknél fogva nem tehetik. Jézust megkorbácsolják, kigúnyolják, rongyos palásttal díszítik föl, töviskoronát nyomnak a fejére, s úgy tesznek, mintha hódolnának előtte: Üdvözlégy zsidók királya. S bár Pilátus ártatlannak találja őt, s mossa kezeit a vétlen vér kiontása miatt, hagyja, hogy a nép, amely egy héttel azelőtt, virágvasárnapon még üdvrivalgással fogadta Jézust, halálra ítélje. Nem Jézusnak, a Megváltónak, hanem Barabásnak, a latornak ad kegyelmet a csőcselék, mert még nem értik meg, hogy Jézus a lelküket menti meg, s örök életet kínál nekik, nem gazdagságot és földi jólétet hoz a zsidó népnek. Ezután Jézus, saját keresztjét cipelve, háromszor elesve jut föl a koponyák hegyére, ahol két lator között keresztre feszítik. A jobb oldali latornak végtelen hitéért megadja a szentté válás lehetőségét. Ezzel jelzi Jézus, hogy az utolsókból is lehetnek elsők. Aki lélekből bánja meg bűneit, akár az utolsó földi pillanatban is, nem színből, az hamarabb bejut a mennyek országába, mint a képmutatók. Jézus a keresztfán kiszenved, hozzánk, földi emberekhez hasonlóan száll alá a pokolra. Meghasadnak az ég kárpitjai, égszakadás, földindulás jelzi, hogy „mégis Isten fia volt” – idézve a római századost. Egy derék egyházi tanácstag, Arimateai József, aki maga is Krisztus híve, elkéri Pilátustól a testet, hogy eltemethesse a saját sírbarlangjába. Pilátus megkettőzteti a sír előtt az őrséget, így lehetetlenné válik, hogy bárki is ellopja a korpuszt. Jézus földi maradványait gyolcsba tekerik, elhelyezik a sírba. A katonák követ hengerítenek a sír elé, őrködnek. A tanítványok velük virrasztanak. Nagypéntekre az oltár alatt berendezzük Jézus sírjának hű mását, délután várjuk a keresztutat, este e kereszt és a sír előtt imádkozva, énekelve tisztelegnek a hívek. A keresztre lila lepel van borítva, amelyet a mise alatt eltávolít a pap. Imádkozunk, a pap és a segédkező férfiak felolvasnak a közösség előtt egy-egy jelenetet a passió és a megfeszíttetés történetéből. Az áldozásban magunkhoz vesszük Krisztus testét és vérét.
Feltámadás
A katolikus egyházban a nagyszombat délutáni-esti szentmise jeleníti meg a föltámadás örömhírét. Krisztus meghalt bűneinkért, de harmadnapra feltámadt. Megjelent Magdalai Máriának, Péternek, majd mind a tizenkét apostolnak. Ők először megdöbbennek, amikor azt látják, hogy a kő elhengeredett a barlang elől. A sír üres. Jézus megmutatkozott az összes apostol, a hívek és egyre több ember előtt. Beteljesedett hát az írás: „Aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog. Mindaz az élő, aki hisz bennem, nem hal meg sohasem.” Negyven napig sokszor keresi meg a híveit, majd a mennybe megy, de maga helyett pünkösdkor elküldi a Szentlelket: „A vígasztaló, a Szentlélek pedig, akit az Atya küld az én nevemben, majd megtanít benneteket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazt, amit mondtam nektek” (Jn 14). Nagyszombaton délután kezdődik a szertartás. A tűzszenteléskor a pap megáldja a templom ajtajában a tüzet, amely föllobbantja bennünk Isten és a menny iránti vágyakozást. A megszentelt, gyönyörű, nagy gyertyába a pap öt tömjéncsomót tűz, keresztet váj bele, bevési az évszámot, majd az alfát és az omegát, a görög ábécé első és utolsó betűjét. Meggyújtja a gyertyát, hirdeti az örömhírt: Krisztus feltámadt. Mi válaszolunk: valóban feltámadt. A harangok újra megszólalnak.
Az ünnepi szentmise után a hívek körmenetben áradnak ki az utcára.
origo.hu
Ez történt az ország karácsonyfájának utcájában - galéria
