Hihetetlen, hogy a magyarok titokban is hallgattak minket

Tízévnyi masszív pihenés után 2007-ben újra világ körüli turnéra indult a hatvanas-hetvenes évek Amerikájának egyik meghatározó zenekara, a Blood, Sweat & Tears. Vasárnap este a MÜPA-ba arattak nagy sikert. Steve Katz gitárossal munkatársunk beszélgetett.

Lukács Zsuzsa
2008. 09. 22. 7:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyszerűen Blood, Sweat & Tearsnek nevezett 1968-as korongjuk hét hétig vezette az amerikai sikerlistát, olyan örökzöldeket tartalmazott, mint a Spinning Wheel, a You’ve Made Me So Very Happy és a When I Die, továbbá az év lemezeként Grammy-díjat kapott. „A zenekart ugródeszkának szántuk az elején, de több lett belőle, amire abszolút nem számítottunk” – nyilatkozta Steve Katz, alapító tag, énekes és gitáros az MNO-nak. Interjúnk.

– A hetvenes-nyolcvanas években szinte csak titokban, például a Szabad Európa Rádión hallgathattak a magyarok jó nyugati zenéket. Sok rajongójuk volt ennek ellenére, akik félig illegálisan hallgatták a Blood, Sweat and Tears zenéjét. Ez milyen érzést kelt Önökben?
– Hihetetlenül jó érzés. Valamilyen szinten részesei voltunk ezeknek a történéseknek. 1971-ben Kelet- Európában turnéztunk: Romániában, Lengyelországban, Jugoszláviában, és láttuk, hogy az emberek min mennek keresztül. Beszélgettünk és találkoztunk emberekkel, akik felvilágosítottak bennünket, hogy a mi zenénk is mennyire „tiltott”. Ők ennek ellenére sok mindent megtettek, hogy hallgathassanak minket, ez felemelő érzés volt számunkra. Mindenképpen még jobban motivált bennünket, hogy a lehető legjobban játsszunk, és valamilyen módon lelki síkon felszabadítsuk azokat az embereket, beleértve a kedves magyarokat is, akik elnyomás alatt éltek.



Fotók: Kovács D. Barna

– Igaz, hogy az amerikai állami hatóságokkal is „kollaborált” a zenekar?
– Igaz. Azzal zsaroltak bennünket, hogy énekesünk, David Clayton Thomas elveszíti a zöldkártyáját abban az esetben, ha az államnak nem teszünk némi szívességet: egy kelet-európai turnéra kényszerítettek minket, amit az állam finanszírozott még 1970-ben. Muszáj volt megtennünk, mert nem akartuk elveszíteni Davidet. Sokan utáltak minket emiatt, a Rolling Stones magazin egy időben nem sok jót írt rólunk.

– Kifejezhették valahogy egyet nem értésüket?
– Többször is nyilatkoztunk a tévékben arról, hogy nem akarunk ezen a turnén részt venni, de nem mondhattuk meg, hogy miért. Tomboltunk, őrületesen mérgesek voltunk, de nem csinálhattunk semmit igazán.



– Ez az incidens inspirálta a zenekart valamilyen módon?
– Írtunk egy hatalmas sikerű háborúellenes dalt, melynek címe „Battle”. Azt hiszem, ez a dal őszintén tükrözte azt, hogy mit gondoltunk az amerikai államról.

– Zenéjük többféle zenei stílust ötvöz, például a pszichedélikus rockot és az „acid jazzt”. Mennyire tudatos ez a hangszerelés?
– Ez egyszerűen csak így történt, pontosabban amiatt, hogy a zenekar különböző zenei háttérrel rendelkező zenészekből tevődik össze: jómagam rockzenész vagyok, de van köztünk profi és képzett dzsesszmuzsikus is. A mi csapatunk többfajta zenei irányzatnak a „szintézise”, ezért is vagyunk ismertek.

– Nehéz zenei utat választani, lecövekelni egy stílus mellett?
– Jó kérdés, szerintem nagyon nehéz, de sokszor a számtól függ: a rockosabb fiúk a zenekarból például inkább a rockelemekhez ragaszkodnak, tehát ilyen irányzat felé akarják elvinni a zenénket, de nekünk valami köztes megoldást kell választanunk, ami mindenkinek megfelel, ezért is fontos, hogy készen legyünk arra, hogy egymás iránti tiszteletből asszimiláljuk ezeket a törekvéseket.

– A zenekar életében gyakori volt a tagok vándorlása. Ez mennyire volt hatással a muzsikájukra?
– Mindenképpen változatossá tette. Az első nagy változás az volt a zenekar életében, amikor Kooper öt év után otthagyta a zenekart. Akkor meghallgatásokat hirdettünk, és hála az égnek, szerencsésen megúsztuk az átalakulást. Aztán én mentem el.

– Miért is?
– Stúdióban akartam lemezeket készíteni Lou Reeddel.

– Mi hozta vissza a zenekarba?
– Egy egyszerű telefon (nevet). Felkértek, és igennel válaszoltam, nagyon örültem neki, már régen nem koncerteztem akkor, jó érzés újra a zenekarral eggyé válni, és azt hiszem, ez már így is marad.

– Ilyen egyszerű volt visszajönni a zenekarba, mintha csak a boltba szaladt volna le egy percre?
– Tényleg olyan volt, mintha csak a boltba szaladtam volna le. Nem éreztem, hogy olyan sokáig távol lettem volna a zenekartól. Visszatérésem olyan volt, mintha újra hazataláltam volna. Újra elkezdtem gitározni, sőt mi több, ma is ugyanazokat a dalokat játszom a hangszeren, amelyeket negyven évvel ezelőtt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.