Mary élete maga a gondtalan, édes nyugalom: félállásban dolgozik apja divattervező cégében, partikat rendez a nőegyletnek, bejárónője két lábon járó filofax, lányától dán nevelőnő kérdezi ki a leckét, míg férje jól kereső, megbízható ötvenes. Vagyis csak jól kereső. Mert a derék üzletember megcsalja feleségét egy – nem mellesleg elképesztően tüzes – parfümárus lánnyal. Az idillnek egyszeriben huss: apja kirúgja a családi vállalkozásból, lányával ebben a lelkiállapotban egyszerűen nem talál közös nevezőt, és még legjobb barátnője is eladja szaftos sztorijukat egy pletykalapnak. (A bulvár újságírót egyébként a Csillagok háborúja óta pillanatnyi epizódszerepekkel megbízott Leia Organa hercegnő, akarom mondani Carrie Fischer alakítja.)
Ez a vég. Vagy mégsem? Minden helyzetből van kiút, ebből is. Igaz, ehhez akaraterő kell, nem is kevés. A film egy végtelenül árnyalt, női lélekkel ábrázolt és női szemmel láttatott korrajz, melyben a jellemek oly finoman kidolgozottak, akár a legnemesebb csipke. Nem túl karikírozottak, és főleg nem elnagyoltak. Éppen ebben rejlik a film nagyszerűsége: a komoly karakterek nem engedik el a filmet egy szingli csajos-pasis cukormáz felé, miközben korunk népbetegségei (egyedüllét; pláza életforma; felszínes, tiszavirág életű kapcsolatok; nemek közti ellentét) végig tapinthatók a filmben. A dialógusok – remek a magyar felirat –, a poénok szellemesek; ül minden csattanó, miközben nem kell a gyomrunkat fognunk az amerikai filmekben számtalanszor elsütött ízléstelen „viccek” miatt. Diane English, aki eddig forgatókönyvíróként és producerként jeleskedett, most megmutatta, hogy a rendezéshez is kiválóan ért. Főleg úgy, hogy az 1939-es George Cukor-film, Az asszony remake-jének – Clare Boothe Luce közreműködésével – maga készítette el a forgatókönyvét is, melyben a cselszövő barátnő helyett az áruló, ugyanakkor pótolhatatlan barátnőt állította a középpontba.
A film további érdekessége – noha az eddigiek ismeretében talán már nem is meglepő –, hogy fekete-fehér „elődjéhez” hasonlóan csak és kizárólag nők szerepelnek benne. Zseniális, ahogyan a rendezőnő lebegteti a megcsaló férj karakterét: szinte várjuk, hogy na, majd most, majd most betoppan, végre megismerhetjük, ám Mary urát soha nem látjuk meg – és mégis tudunk róla mindent.
Meg Ryan jobbára vígjátékok komikájaként épült be a rajongók tudatába, ebben a filmben azonban mindezt zárójelbe teszi, játéka élmény – Mary lelkének minden rezdülését mesterien közvetíti. (És bár hölgyek esetében nem illik az életkorral foglalkozni, a művésznő remekül tartja magát; göndör és kivasalt hajjal egyaránt feltűnő jelenség – még mindig.)
Mégis, a varázspálca ez esetben nem az ő, hanem a legjobb barátnőt megformáló Annette Bening kezében nyugszik: mindent tud környezetéről, az emberekről, az őt körülvevő világról, a női, férfi és manikűrös lelkekről, valamint a top márkák nagykönyvét és a vásárlás bibliáját is jegyezhetné akár, ha volna rá ideje.
Minden porcikájában mai nő: folyton rohan és mindig elkésik; karriert épít, miközben normális kapcsolata régen nem volt; biztos támpontot csak a munka, a barátnők és a vásárlás jelent életében. A mellékszerepekben is egytől-egyig kimunkált karaktereken szórakozhatunk. A Nők érzékeny, humoros, igazi szókimondó, mai film.
Nők
Színes, feliratos, amerikai vígjáték, 114 perc, 2008
Forgatókönyv: Diane English és Clare Boothe Luce
Díszlet: Debbie Cutler, Mimi Watstein
Jelmez: John A. Dunn
Zene: Mark Isham
Vágó: Tia Nolan
Operatőr: Anastas N. Michos
Rendezte: Diane English
Szereplők: Meg Ryan, Annette Bening, Eva Mendes, Debra Messing, Jada Pinkett Smith, Candice Bergen, Carrie Fisher, Bette Midler
Európai Szuperkupa
Feltámadt a BL-győztes, óriási meccsen lett Európa új királya
