Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (faz.net)
A konzervatív német napilap vasárnapi kiadásában Melanie Amann „2010: Jön az Agenda éve” című cikkében foglalkozik a máig vitatott schröderi reformok elnevezésének történetével. 2003. március 14-én, a kancellár parlamenti beszédében jelent meg először ez a kifejezés, amely a vörös-zöld koalíció adót, nyugdíjrendszert, egészségügyet és munkaerőpiacot átalakítani kívánó reformterveit jelképezte. 2010 akkor még kellemesnek távolinak tűnt, de elég közelinek ahhoz, hogy a jövő kontúrjai felismerhetőek legyenek.
„Azt hittük, hogy ez az évszám kellemes asszociációkat ébreszt, reményt és optimizmust”, fogalmazott Thomas Steg, aki 2003-ban helyettes kormányszóvivő volt. Ma azonban azon gondolkodik, hogy melyik állásajánlatot fogadja el. Mint mondta, ma egyetlen politikus sem engedhet meg magának egy Agenda programot.
Der Spiegel (spiegel.de)
A baloldali német hírmagazinban Gerd Langguth „Meisner bíboros segítői felkavarják a CDU-t” címmel elemzi a katolicizmus jelentőségét a nagyobbik német kormányzópártban. Elégedetlen CDU és CSU tagok felfedeztek egy űrt a pártjukban és anélkül, hogy időben értesítették volna Angela Merkel elnököt életre hívták az „Elkötelezett katolikusok munkaközössége a CDU-ban és CSU-ban (AEK)” nevű csoportot.
Most Joachim Meisner bíboros, Köln katolikus főpásztora végre elégedett a CDU-ban zajló történésekkel. Évekig ostorozta a CDU-t és felvetette, törölni kellene a nevéből a kereszténységre utaló C betűt. Az AEK megalakulásával kapcsolatban ugyanakkor Meisner jelezte, igenis örül néhány barátja kezdeményezésének.
Már hosszabb ideje morgolódik néhány katolikus párttag, többek között azért, mert a kancellár a nyilvánosság előtt élesen bírálta a pápát a „Pius testvériség” miatt. A kampányidőszak kellős közepén Martin Lohmann az AEK valódi kezdeményezője, egy közvetlenül Merkelt célzó írást tett közzé, miszerint őt nem lehet azokkal az elvárásokkal szembesíteni, melyek Konrad Adenauernek még természetesek voltak.