„Hegyes talpú, hasított pajzs. Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott. Második, vörös mezejében zöld hármas halomnak arany koronás kiemelkedő középső részén ezüst kettős kereszt. A pajzson a magyar Szent Korona nyugszik.”
Így határozza meg a magyar címert az Alkotmány módosításáról szóló 1990 évi XLIV. törvény, amelyben a korábbi kiscímert fogadták el a Magyar Köztársaság egyik állami jelvényének.
A vörössel és ezüsttel hétszer vágott pajzsmező először Imre 1202-es oklevelének arany függőpecsétjén szerepel – mondta el az MNO-nak Bertényi Iván történész. Mint kifejtette, a 13. század második felétől ez volt az Árpád-ház családi címere, az Árpád-kor vége felé azonban egyre inkább háttérbe szorult, s inkább a királyi családhoz tartozó, de nem uralkodó hercegek használták. Amikor trónra lépett egy-egy herceg, ezt a címert felcserélte a kettős kereszttel. A heraldika jellegzetes fejlődési iránya, hogy az ország egyes területeit a címer próbálja jelképzeni, így az egyes ábrázolásokat egy-egy helyhez kötni. 1502-ben Kassa városnak 4. címeres levelében a négy ezüst sávot úgy fogják föl, hogy Magyarország négy legnevezetesebb folyója: a Duna, a Tisza, a Dráva és a Száva. Ez az értelmezés Werbőczy István Hármaskönyvébe – amely a nemesség „bibliája” volt – bekerült, s ennek nyomán általánosan elterjedt.
A kettős kereszt a legrégebbi jelkép, hazánk címertörténetében több mint 800 éve szerepel. A királyi hatalom jelképe általában a Nyugat-Európában is használt egyszerű kereszt volt, a kettős kereszt Bizáncból terjedt el. A keresztnek, amely Jézus Krisztus kínszenvedésének eszköze, több ábrázolását is ismerték a középkorban. A görög kereszt egyforma hosszúságú és szélességű, a latin függőlegesen hosszabb, vízszintesen rövidebb. A bizánci művészetben úgy ábrázolják Jézus keresztre feszítését, hogy a feje fölött egy tábla látható „INRI” felirattal. ( „Iesus Nazarenvs Rex Ivdaeorvm” vagyis „Názáreti Jézus, a zsidók királya”.) Ezt később meghosszabbították, és így alakult ki a kettős kereszt. Volt olyan ábrázolás is, hogy a lába alá is tettek tartót, ez a hármas kereszt. A kettős kereszt jelkép hivatalos helyen először III. Béla pénzein szerepel, aki Bizáncban nevelkedett, így feltehetően onnan hozta magával. Címerként, folyamatosan használva csupán a 13. századtól terjedt el.
A hármas halom feltehetően annak köszönheti létét, hogy a magyar heraldika szerette alátámasztani a lebegő címeralakokat, és hogy ne lebegjen a kettős kereszt, alátettek egy földet, vagy halmot. Egyes középkori ábrázolásokon egyszerű talapzat szerepel, amelyre ráírták, hogy „terra”, ami latinul „föld”-et jelent. Később, valószínűleg szépérzéküknek eleget téve, elkezdték cifrázni, s így alakult ki a hármashalom. A 18. században – gyaníthatóan a négy sáv négy folyóval való azonosításának mintájára – az ország három nagy hegyével, a Tátrával, a Mátrával és a Fátrával azonosították. A kettős kereszt talapzatán nyugvó korona a királyság jelképe.
A magyar államcímer fogalma a 14. század végére-15. század elejére alakult ki. Külföldi források már a 13. század végétől említik „Magyarország címerét”, hazánkban Nagy Lajos édesanyja, Erzsébet királyné említi 1380-ban készült végrendeletében: egy ereklyetartó ládikót hagy fiára, amelynek „egyik oldalán sas, a másikon Magyarországnak a címere van”.
Oroszlánok és liliomok
Imre 1202 évi, illetve II. András 1220-as években használt pecsétjén a vörös-ezüst sávokban több lépő oroszlánt is ábrázoltak. Az oroszlánok szimbolikájának megfejtése szinte lehetetlen. Egyes feltételezések szerint a hét illetve több oroszlán a hét magyar törzs, és a hozzájuk csatlakozott néhány kabar törzs feletti királyi hatalmat jelképezi, ám erre az elméletre nincs bizonyíték. Több európai államhoz hasonlóan a korai Magyarországon is uralmi jelvény lehetett az oroszlán, de miután a sávozott mező mellett a kettős keresztet is használni kezdték – amely a keresztény királyi hatalmat jelképezte – feleslegesség vált.
Az Anjou-ház uralkodói hasított (függőlegesen kettéosztott) pajzsot használtak címerként, amelynek egyik mezején az Árpád-ház vörös-ezüst sávjai, míg a másikban kék mezőben a családi Anjou-címer, vagyis arany liliomok szerepelnek – mondta el az MNO-nak Bertényi Iván.
További magyar címerek
A Kossuth címer annyiban különbözik a jelenleg használt címertől, hogy tetején nem szerepel a Szent Korona, a pajzs alakja pedig tetején és oldalán enyhén befelé ívelt, sajátosan magyarnak tekintett pajzsforma. A történelem folyamán a Kossuth-címert többször is használták: 1918-ban, 1946-tól, és egy rövid ideig az 1956-os forradalom alatt. A jelenlegi címert az 1867-es kiegyezést követően nevezték kiscímernek. A 19. század végén alakult ki a középcímer, amelynek szívpajzsában a kiscímer szerepelt, körülötte pedig a társországok – sorban: Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Erdély, Bosznia, Fiume – címerei. Ennek egy 1915-ös változatát használták 1938-tól, a visszacsatolásoktól kezdődően.
1949-től szovjet mintára bevezették a Rákosi-címert, amelyen búzakoszorúval körbefont kék mezőben búzakalász és kalapács – a parasztság és a munkásság jelképei – láthatóak. Csúcsán vörös csillag szerepelt, amelyből napsugarak világítottak le. Nemzeti jellegét csupán az alján látható piros-fehér-zöld szalag jelképzete. 1957-ben alakult ki a Kádár-címer. Ez annyiban tért el a Rákosi-címertől, hogy a kék mezőbe a búzakalász és kalapács helyett egy nemzeti színű hajlított pajzs került, a búzakoszorút pedig egyik oldalon vörös, másik oldalon nemzeti színű szalag fonta körbe. A rendszerváltást követően, 1991-ben parlamenti vita folyt arról, hogy a Kossuth-címert, vagy a kiscímert használja-e az ország. Végül az Országgyűlés többsége az utóbbi mellett döntött 1990. július 3-án.
Az Oszták-Magyar Monarchia címerét sorozatunk következő részében mutatjuk be.
origo.hu
Jégeső és villámárvíz: ítéletidő tarolta le a fél országot – videó
