Süddeutsche Zeitung (Sueddeutsche.de)
A baloldali müncheni napilap Ernst lemond a léről című tudósításában foglalkozik a Baloldali Párt elnökének luxuséletmódja miatt kialakult viták legfrissebb történéseivel. A pártelnök a kiegészítő frakciótámogatásról történő lemondással kívánja elvenni az élét a személyét illető bírálatoknak. Ernst havi 2000 euróról lenne hajlandó lemondani, amit a frakcióelnökségi tagságért fizettek neki – nyilatkozta vasárnap Gregor Gysi, a párt Bundestag-frakcióvezetője. Hetek óta bírálják Klaus Ernstet a magas jövedelmei miatt. Többheti hallgatás után először a mai berlini ügyvezető elnökségi ülésen szembesül a párton belüli, a jövedelmét illető bírálatokkal. Az ülésen a tartományi pártelnökök is részt vesznek.
A párttagságot zavarja, hogy Ernst a maga képviselői tiszteletdíja mellett még az elnökségi munkájáért is kap fizetést. „A funkcióiért kapott fizetés témája nagyon izgatja a párttagokat” – nyilatkozta Thomas Nord, a párt brandenburgi elnöke. Ugyanakkor az is tény, hogy ezt nem rosszindulatból tette, hanem csak az elnökség eddigi döntéseinek megfelelően viselkedett. Gysi a közszolgálati ARD televízióban bejelentette, hogy Ernst a következő javaslattal fog élni a mai ülésen: „Elvetjük a régi szabályt és a következőképpen fogunk eljárni. Aki a frakcióban végzett tevékenységéért pénzt kap, annak a pártmunkájáért nem fizetnek. Vagy aki a pártfeladatért kap fizetést, az a frakciómunkát végzi a jövőben ingyenesen”. Ez Ernst számára azt jelenti, hogy jövedelme 2000 euróval zsugorodik, s ezzel az indulati hullámokat sikerül megfékezni – adott hangot a reményeinek Gysi.
Eddig Ernst a Bundestagtól havonta 7668, a pártjától 3500 és a frakciótól további 1913 eurót kapott. Ernst társelnöke, Gesine Lötzsch lemondott a párttól kapott jövedelméről. A berlini államügyészség továbbra is nyomoz a költségtérítéssel történő lehetséges visszaélés miatt. Ernst a jogszabállyal ellentétes módon a Bundestaggal számoltatta el, amikor szakszervezeti rendezvényekre vagy felügyelőbizottsági ülésekre utazott.
Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (Faz.net)
A konzervatív frankfurti napilap vasárnapi kiadása A készségesek integrációja című cikkében elemzi a német belpolitika első számú témájává emelkedett Sarrazin-ügy tanulságait. Sokan vitatják, hogy Thilo Sarrazin SPD-ből történő kizárása jó ötlet volt-e, ugyanakkor senki sem vonja kétségbe a szocik vagy más pártok jogát, hogy maguk döntsenek arról, kit tűrnek meg a soraikban és kit nem.
A magánvéleményét képviselő Sarrazint többek között azért nem képes elviselni a pártelnökség, mert azt az álláspontot képviseli, hogy a társadalomnak joga van eldönteni, kit kíván az országába beengedni és a társadalomba befogadni. A pártokkal ellentétben az állam ezzel a jogával nem él. Egyszerűen tétlenül nézi, hogy a nagy-, de egyre inkább a kisvárosokban olyan csoportok gyarapodnak, melyek többet vesznek el a közösségtől, mint amennyit hozzátesznek – érvelt Sarrazin.
Sok polgár úgy érzi, hogy mindennapos tapasztalatai megerősítik Sarrazin megállapításait. A bevándorlók a németek utálatára nevelik a gyerekeiket, a saját szabályaik szerint élnek, messze az átlag felett követnek el erőszakcselekményeket és azonnal diszkriminációt kiáltanak, ha valaki szóvá teszi az integrációra való hajlandóság hiányát. S ahogyan Sigmar Gabriel SPD-elnök dühösen azt kérdezi, miért tagja Sarrazin még a szociáldemokratáknak, ugyanúgy kérdezi számos polgár, hogy miért él Németországban olyan sok muzulmán, aki úgy érzi, semmi köze az országhoz, a lakosaihoz, a nyelvéhez és a kultúrájához.
Egyszer már sikerült úgy átverni és a barikádokra vinni a népet, mint most: amikor a kilencvenes évek elején kiderült, hogy az országot megosztó fal egyúttal feltartóztatta a menekültáradatot is. 1992-ben oroszországi németek, jugoszláviai menekültek és a világ minden tájáról szegények tömegei érkeztek Németországba, összesen 1,2 milliónyian. Még ebben a helyzetben is kitartott az SPD az alkotmányban foglalt menedékjog fikciója mellett. Csak miután felgyújtották a hoyerswerdai, a rostocki, a möllni és a solingeni menekültállomásokat, akkor járultak hozzá az alkotmány módosításához. Hirtelen sikerült nemcsak a menekültek számát szabályozni, de a parlamenti pártok tétlensége miatt megszaporodott számú szélsőséges erőszakcselekményeket is visszaszorítani. De az időközben már hisztériává vált szélsőjobboldal elleni küzdelem megakadályozta a következő lépést.
Ahol minden külföldiekkel szemben megfogalmazott követelést idegenellenes lépésnek címkéztek, az integráció csak a készségeseknél sikerült. Aki ezt megtagadta, ahhoz nem nyúlt az állam. Így lehetett az integrációmegtagadást továbbörökíteni.
A probléma okait először nem Sarrazin vetette fel, hanem Wolfgang Schäuble még az előző kormány belügyminisztereként. Az általa kezdeményezett „iszlámcsúcs” azonban az áthidalhatatlan ellentétek miatt csak a probléma leírásáig jutott el. Utódja már a csúcs összehívásakor kudarcot vallott.
A belügyminiszter, a kancellár és az SPD-elnök magabiztosnak tűnik abban, hogy a negyvenszázaléknyi nem választó belátható időn belül nem keres és talál magának új politikai szervezetet. De mi történik akkor, ha megjelenik a színen egy német Geert Wilders? Az a módszer, amely Sarrazint az „érinthetetlenek kasztjába” taszította, könnyen válhat egy ilyen pártot, mozgalmat elindító szikrává. Akkor majd ismét lehetővé válik, ami addig elképzelhetetlennek tűnt.
origo.hu
Deutsch Tamás: A legdurvább ideológiai, politikai támadásokra számíthatunk Várhelyi Olivér kapcsán
