Vlagyimir Putyint például „falkavezérként” írja le az egyik amerikai alkalmazott, Hamid Karzai afgán elnököt a „paranoia vezeti”, Angela Merkel német kancellár pedig „kerüli a veszélyt és igen kevéssé kreatív”. Irán miniszterelnökét, Mahmud Ahmedinezsádot Adolf Hitlerhez hasonlítja az egyik író, Kadhafi líbiai vezetőről pedig megtudhatjuk, mindenhová egy „csábító szőke ápolónő kíséri”.
Rejtélyes diplomáciai manőverekről is értesülhetünk a Guardian által nyilvánosságra hozott papírokból. Az Egyesült Államok, derül ki, 2007 óta igyekszik megakadályozni, hogy Pakisztán atomenergiához jusson. Egy másik távirat Putyin és Silvio Berlusconi közeli kapcsolatát írja le: a két vezető „káprázatos ajándékokkal” kedveskedett egymásnak egy 2009-es találkozón, ahol „gyanús” tolmács fordított közöttük.
Komolyabb dolgokról is szól azonban a dokumentumhalom: kiderült például, hogy az Egyesült Államok kémkedik az ENSZ vezetése után is. Egy 2009 júliusában Hillary Clinton külügyminiszter által kiadott kérés például egyenesen arra utasítja a diplomatákat, igyekezzenek minél több magas rangú ENSZ-tisztviselő kódjait megszerezni. Hasonló célt tűztek a kongói, ugandai, ruandai és burundi diplomaták elé. Az amerikaik e-mail címekre, bankkártyaszámokra, de még a tisztviselők légipontgyűjtő-kártyáikra is kíváncsiak voltak.
A táviratokból kiderül, az arab országok szívesen látnák, ha az USA megállítaná Iránt. Az iszlám köztársaságot Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Egyiptom vezetői is „gonosz” hatalomnak nevezték, amely „háborúba sodorhat minket”. Jordánia, Bahrein és maga a szaúdi király, Abdullah is arra biztatta az amerikaikat, „bármi áron” állítsák meg Iránt az atomfegyver megszerzésében. Természetesen Ahmedinezsád államának Izrael a legkomolyabb ellenfele: Ehud Barak védelmi miniszter tavaly júniusban arról beszélt, „még 18 hónapunk van megállítani őket” – ezután minden katonai akció „óriási pusztulással járna”. Az iszlám köztársaságban senki sem bízik: „Ők hazudnak nekünk, mi hazudunk nekik” – fogalmazott Katar miniszterelnöke, Hamad bin Jassim bin Jaber Al Thani.
Az amerikai vezetés elítélte a WikiLeaks legújabb dobását is: a külügyminisztérium szóvivője közölte, a kiszivárogtatás „felelőtlen cselekedet, amely számtalan emberéletet, katonai akciót és politikai stratégiát sodor veszélybe”.
Az adatokat valószínűleg ugyanaz a 22 éves Bradley Manning juttatta el a weboldalnak, aki a korábban megjelentetett katonai dokumentumok kiszivárogtatásáért is felelős.
Pocsék a német kormány?
A berlini kormánynak volt elég ideje, hogy felkészüljön az amerikai diplomáciai táviratok nyilvánosságra hozatalára. Már hetek óta ama csendes küldetésükön dolgoznak az amerikai diplomaták, hogy a dossziék nyilvánosságra kerülésére felkészítsék a partnereiket. Az amúgy magabiztosan fellépő amerikai diplomaták most az alázatos bocsánatkérést gyakorolják. Hivatalosan e héten Guido Westerwelle külügyminisztert több alkalommal tájékoztatták az amerikai információs lyukról.
A szövetségi kormány kihasználta ezt a hetet, hogy egy hárompontos tervben állapodjon meg, miként reagáljon a Németországot érintő dokumentumokra. Ma egy vasárnapi éjszakai műszak fogja feldolgozni a New York Timesban, a Guardianben és a Der Spiegelben nyilvánosságra hozott előzetes tudósításokat.
Ugyanez az eljárás lép életbe, ha a WikiLeaks felteszi az internetre az eredeti dokumentumokat is. A külügyi szakértőknek először azt kell elemezniük, veszélyeztet-e ez német állampolgárokat. A miniszter reméli, a publikáció nem sérti az ország biztonsági érdekeit. Egyúttal kormányzati szinten hangsúlyozták, a dokumentumok nyilvánosságra hozatala nem befolyásolja a kétoldalú kapcsolatokat.
Németország az ügyben az amerikai álláspontot tette magáévá, miszerint a WikiLeaksnek nem volt joga a dokumentumok publikálására.
Harmadszor a szövetségi kormány kitart amellett, hogy nem kommentálja a dokumentumok tartalmát. E mögött az a hátsó gondolat húzódik meg, hogy a kiszivárogtatott aktákat nem kívánják kommentálni. Ez elsősorban Westerwelle érdeke, akiről a berlini amerikai nagykövet igen lekicsinylően írt.
Azt írták róla, hogy politikailag meggyengült, mert az FDP-nek nem sikerült beváltania választási ígéreteit. Néhány héttel hivatalba lépése után azt írták róla, hogy még gyakorolnia kell hivatását. A Der Spiegel előzetes publikációja szerint Westerwellét agresszív politikusként írják le. Egyúttal jóval szkeptikusabbnak ítélik az Egyesült Államokkal szemben, mint a régi liberális külpolitikust, Hans-Dietrich Genschert.
Figyelemre méltó, milyen jól értesült volt a berlini nagykövet a tavalyi koalíciós tárgyalások minden apró részletéről. Fiatal, feltörekvő pártkatonaként írt Westerwelléről, részletesen taglalva az FDP politikusának az amerikai atomfegyverek kivonására vonatkozó követeléseit.
Szintén kritikusak, de némileg tisztelettudóbbak a kancellárral kapcsolatos amerikai megjegyzések. Angela Merkel ha nyomás alá kerül, kitartó, de kerüli a kockázatot és ritkán kreatív, áll egy helyen. A CDU elnökét máshol „módszeresként, racionálisként és pragmatikusként” írják le, és arra a következtetésre jutottak, hogy a kancellári hivatal a jobb tárgyalópartner Washington számára.
Még kedvezőbben ítélték meg az amerikai diplomaták Karl-Theodor zu Guttenberg (CSU) védelmi minisztert. Róla az áll, hogy az „USA szoros barátja”, aki többször panaszkodik a kancellár miatt és bírálta a külügyminisztert.
Az ilyen személyes beszélgetések továbbítása, amelyek számos pletykát is tartalmaznak, a diplomaták természetes feladatai közé tartoznak. Ezzel is megpróbálják központjukat tájékoztatni a partner állam politikai motívumairól. Ez ugyan nem válik az adminisztráció álláspontjává, de hatása van a döntéshozókra.
A német amerikai kapcsolatok túlélik a leleplezéseket. Azonban az amerikai diplomácia számára rendívül kínos eset, amelynek következményei beláthatatlanok. S a német külügyminiszter kárörömmel figyelheti az amerikaiak vergődését.
origo.hu
Nem indulnak Magyar Péterék a januári időközi választáson, pontosan tudják, óriási fölénnyel a Fidesz vezet
