A magyar alkotmánytervezet viszont egyetlen ember véleményére, hangulatára bízza az Országgyűlés (és a kormány) sorsát. Ha az elnök válságot vagy bizalomhiányt szimatol, máris oszlathat. Az lesz a válság és a bizalomhiány, amit az államfő annak deklarál. Ráadásul nem világos az sem, hogy az államfő vagy a társadalom bizalomvesztéséről van-e szó, és hogy ez mi módon lenne mérhető, igazolható. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy egy magára valamit is adó demokratikus alkotmány soha nem személyeken, hanem tiszta, világos elveken és intézményeken, s a hatalom korlátozásán alapul. Ilyen, a kontrollálhatatlan személyi döntéseknek szabad utat adó megoldás, mint amit a tervezet tartalmaz, nem létezik demokratikus parlamentáris rendszerekben.
A magyar politikatörténetben egyszerre van jelen az egyszemélyi túlhatalmat biztosító vezérelvűség és a parlamentarizmus hagyománya – ám demokratikus megoldásokat csak parlamentáris tradícióink hordoznak. Ha az elnöki jogkört a kormánypárt belső vitáit lezárva végül mégis a tervezet szerint bővítené, egy rendszeridegen szabályozás lépne életbe, és ez egyben azt is eredményezné, hogy a magyar közjogi berendezkedés egy alapvető intézmény tekintetében térne le a parlamentarizmus útjáról. Ezzel pedig a III. Magyar Köztársaságot magát temetnénk el véglegesen.
A teljes cikket itt olvashatja.
(Népszabadság, 2010. december 20.)
origo.hu
Több bérlet is megszűnik januártól Budapesten
