Valami furcsa, kettős érzés – borzongás? – fogja el az embert, ha szóba kerül: Népstadion. Hogyne fogná, hiszen itt, ezen a gyepen, salakon láthattuk hajdan Puskást, Iharost, Zsivótzkyt, világsztárokat, olimpiai bajnokokat, labdabűvölőket… Itt ámultunk számtalan csodán, ugrottunk széttárt karokkal a magasba, itt könnyeztünk annyiszor a Himnusz hangjain. Aztán ott van a Népstadion másik arca, a Rákosi-kor inkább nyomasztó, mint impozáns betonmonstruma a maga csengőfrászos szocreáljával. Egy fura, tetszhalott rekvizitum a közelmúlt históriájából. (Azért a rend kedvéért írjuk ide: a Bölcs Vezér idejében csak az ilyen építkezés kaphatott kiemelt beruházás titulust – meg Inota, Sztálinváros, Tiszalök stb. Sukorói kaszinóváros? Ne tessék nevettetni.)
(Magyar Nemzet, 2011. május 27.)
origo.hu
Magyar Péter megpróbálta eltitkolni, hogy öccse részesült a Diákhitel Központ kifizetéseiből
