Amikor az ország első fekete elnökét 2008 januárjában beiktatták, valódi csodaváró hangulat uralkodott el – nem csupán Amerikán, de az egész világon. Az elmúlt nyolc év kudarcaiba belefáradt amerikaiak valami újra vágytak, és Obama pontosan annak a személynek látszott, aki képes ezt megadni nekik: kampánya ugyan kevés konkrétumot tartalmazott, de ezt elsőrangú brandépítéssel kompenzálta. Az új, fiatal vezető imidzsében az emberek hinni tudtak – ahogy azt földcsuszamlásszerű győzelme be is bizonyította. Jelentős dolog történt a közéletben: a világ leghatalmasabb nemzetének választói nem egy pontosan körvonalazott programra, hanem egy érzésre szavaztak.
Obama nem százalékokkal és gazdasági mutatókkal kampányolt, hanem a Változással és a Reménnyel, éppúgy, ahogy az igazán nagy vállalatok sem sportcipőt vagy kávét árulnak, hanem Sportot, Sikert, Otthonosságot és Társaságot. A konkurencia elismerte a főreklámozó érdemeit: az elnök még hivatalba lépése előtt megkapta az amerikai reklámszövetségtől az év marketingese díjat, olyan harcedzett profikat utasítva maga mögé, mint az Apple vagy a Nike.
Fotó: Reuters
Csupán néhányan látták az intő jeleket: „Több konkrétumra van szükségünk. Bár Mr. Obama új kormányzó többséget ígér, egyelőre nem fejtette ki, mit ért ezalatt és hogyan kívánja megvalósítani” – írja a mindig higgadt New York Times szerkesztőségi cikke, mely Hillary Clinton támogatását ajánlja a demokrata választóknak.
A legtöbben azonban hittek a mesében. Az amerikaiak izgatottan készültek a beiktatásra, mely olyan volt, mint a kampány: látványos, szórakoztató, sztárokkal teli. Ha valami módon itt végeszakadt volna Obama elnöki működése (a híradások orvlövészektől rettegtek), valószínűleg a legnagyobb elnökök között kapott volna helyet a nemzet emlékezetében, nagy reménységként, aki nagy dolgokat tehetett volna az országgal, mint Kennedy. Így azonban az amerikaiak megtapasztalták, milyen, amikor a tündérmese nem ér véget a királyfi és a királylány lagziján: a királylány megöregszik, elcsúnyul, a királyfi későn jár haza, egyre gyakoribbak a veszekedések, míg végül egy edényhajigálós estét követően valamelyik fél benyújtja a válópert.
Vérbeli reklámstratégaként az elnök hangzatos ígéretekkel kezdett: bezárja Guantánamót, véget vet a háborúknak, megregulázza a Wall Streetet, megoldja a válságot, békét teremt a Közel-Keleten, megadóztatja a gazdagokat. A nagy idealista kétségkívül hitt is benne, hogy ezeket a dolgokat végre tudja hajtani, a realitások, a lobbi, a demokrata párton belül is kemény politikai csatározások azonban a legtöbb esetben gátat szabtak illúzióinak.
Guantánamón ma is több foglyot tartanak elzárva, akik máig várnak a vádemelésre, mely sosem jön – eközben a támaszpont milliárdokat nyel el a költségvetésből. A válság ugyan enyhült, de a munkanélküliség továbbra is 10 százalék körül mozog, a munkahelyteremtés pedig valódi prioritás helyett absztrakt kulcsszó. A nemrég lezárult adósságválság megmutatta, Obamának fontosabb, hogy az emberek felelősségteljes, megszorításokra is hajló vezetőnek lássák – még akkor is, ha ez hosszú távon csupán a gazdagok érdekeit szolgálja. A Wall Street jórészt sértetlenül mászott ki a saját maga által romba döntött épület alól. Miért nincsenek börtönben a bankárok? – valószínűleg azért, mert önmagukat szabályozzák, éppúgy mint négy évvel ezelőtt. A közel-keleti béke távolibbnak tűnik, mint valaha. Obama néhány hónapja kiállt az 1967-es határok alapján létrehozandó palesztin állam mellett, néhány nappal később azonban meghátrált, amikor izraeli támogatói jelezték, túl messzire ment. A lobbisták, mint annyi más esetben, erősebbnek bizonyultak, mint az Egyesült Államok elnöke.
Obama egyetlen dolgot tud tökéletesen: brandet építeni. Ha Európában tartanák az amerikai elnökválasztást, a demokrata politikus bizonyára fölényesen nyerne: csupán néhány hónappal megválasztása után az elnök elfogadottsága 90 százalék körülre ugrott úgy, hogy néhány baráti gesztuson kívül gyakorlatilag semmit nem csinált. A marketing korában ennyi elég volt ahhoz, hogy helyrehozza az USA megtépázott renoméját. A Közel-Keleten azonban, ahol az Egyesült Államok lényegesen fontosabb tényező, és megítélése is polarizáltabb, az ország népszerűsége esett. Obama hiába vall szimpátiát, hiába tesz gesztusokat, ha gyakorlatilag változatlan politikát folytat, mint elődje. Egy kemény szuperhatalomnál csak egy gyenge szuperhatalom a gyűlöletesebb.
A választásokat azonban otthon tartják, és az amerikaiak nagy része már felébredt az álomból. Obama egyetlen módon őrizhette volna meg népszerűségét: ha van bátorsága jelentős, mélyre nyúló reformokra, és hajlandó szembenézni a valódi problémákkal úgy, ahogy azt az egészségügyi rendszer átalakításánál tette. A vállalatok túlhatalma, az egyre inkább elszabaduló fegyvertartás, a bevándorlás, a kudarcot vallott drogháború – ezekben a kérdésekben nemhogy nem született, de még csak a láthatáron sincs megoldás. Szinte hihetetlen, de néhány hónappal a véres arizonai lövöldözés után senki nem kampányol a fegyvertartás szigorításáért. A kongresszus előtt van egy ezt célzó törvény, az elnök azonban nem törődik vele különösebben – az államokban ma gyakorlatilag könnyebb fegyvert venni, mint sört. Lehet, hogy az arizonai bevándorlási törvény hátrányosan megkülönbözteti a mexikóiakat, de legalább valamiféle megoldást nyújt, amire a szövetségi kormány két és fél év óta képtelen.
El kell ismerni, Obama nehéz helyzetből indult: bár a liberális lapok előszeretettel hangoztatták, hogy a fekete elnök megválasztásával véget ért Amerikában a faji megkülönböztetés, ez nyilvánvalóan inkább vágyálom, mint realitás. A születési bizonyítvány körüli cirkusz – mely egészen megdöbbentő módon évekig állandó téma volt a politikai diskurzusban – csupán gyengén leplezett rasszista felhangokat tartalmazott. Az amerikaiak egy része képtelen elfogadni, hogy egy fekete, aki ötven éve még mellé sem ülhetett a buszon, most az ország legmagasabb hivatalát birtokolja.
Nem segít a jobboldal hozzáállása sem, mely a legkisebb fokú együttműködést is elutasítja – ha valamit az elnök támogat, ők azt egyből elutasítják. Az amerikai nép azonban komoly mandátumot adott a kezébe, melyet hivatali ideje első két évében (amikor még a kongresszus mindkét házát a demokraták uralták) kihasználhatott volna.
Hibái ellenére egy dolgot el kell ismernünk: a gyermekeiért rajongó, intelligens, visszafogott Obama kifejezetten üdítő jelenség George W. Bush, „a világ legnagyobb szennyezője” után. Az elnök reménykedhet, hogy évtizedek vagy századok múltával a történelem csupán erre a képre fog emlékezni – talán ez a legtöbb, amit kívánni lehet ötvenedik születésnapjára.
origo.hu
Életveszélyes állapotban van egy biciklis, mert egy autós rossz pedálra lépett Albertirsán - videó
