Az eurózónát sújtó adósságválság megoldásának sürgető volta miatt Nicolas Sarkozy és Angela Merkel tanácskozást tartott kedden Párizsban. Komoly tervekben állapodtak meg, egyebek között abban, hogy a szorosabb gazdasági együttműködés jegyében egy új intézményt, egyfajta gazdasági kormányt kell felállítani, és valamennyi euróövezeti tagország alkotmányjogi rendszerében be kell vezetni a kiegyensúlyozott államháztartás követelményét. A „gazdasági kormány” az euróövezet vezetőiből állna, és évente legalább kétszer tanácskozna. A két ország javaslatot tesz az Európai Uniónak a pénzügyi tranzakciókat terhelő közös adónem bevezetésére – jelentették be.
José Manuel Barroso bizottsági elnök és Olli Rehn gazdasági biztos közleménye szerint a tervbe vett rendszeres csúcstalálkozók hozzá fognak járulni a „stabilabb és erősebb politikai vezetés” megteremtéséhez. Az adósságfék alkotmányba foglalása pedig egy újabb erős politikai elköteleződés a közpénzügyek hosszú távú fenntarthatósága mellett. A pénzügyi tranzakciókat terhelő közös adó kulcsfontosságú biztosítéka volna annak, hogy a pénzügyi szektor igazságosabban járuljon hozzá az állami költségvetésekhez – olvasható a közleményben.
Ausztria az Európai Unió szorosabb integrációja érdekében sem hajlandó teljesen lemondani arról, hogy maga határozza meg gazdaságpolitikáját – jelentette ki az osztrák állami televíziónak nyilatkozva Maria Fekter, a bécsi kormányban az Osztrák Néppártot képviselő pénzügyminiszter. Nem szabad megengedni, hogy Brüsszel egyedül határozza meg az osztrák gazdaság- és pénzügypolitikát. „Az erről szóló megállapodás még nagyon messze van” – tette hozzá. Nem derült ki, hogy az osztrák miniszter mikor adta az interjút, de az a televíziónak a párizsi megállapodásról szóló beszámolójában szerepelt.
Az Ö1 osztrák rádióadó órákkal korábban sugározta a miniszternek egy másik nyilatkozatát, miszerint az osztrák kormánypártok ellenzik a közös euróövezeti eurókötvények kibocsátását. Ez „több milliárd eurójába” kerülne Ausztriának, ugyanis azonnal megugrana a kamatszint. „Az euróövezet közös gazdasági és költségvetési politika nélkül még nem elég érett az eurókötvényekhez” – mondta. Fekter hozzátette: egyelőre nem látja a jeleit annak, hogy a tagállamok a gyakorlatba is átültetnék a közös gazdasági kormányzásra vonatkozó javaslatokat. Werner Faymann kancellár, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke már korábban elutasítóan nyilatkozott a közös eurókötvények tervéről.
(MTI)
Itt vannak Orbán Viktor legújabb bejelentései - élőben a kormányfői interjú