Nemzeti csapatunkat a férfiak mezőnyében tizenegy versenyző, míg a nőknél tizenhárman képviselték a július 30. és augusztus 6. között megrendezett vb-n, amelyre minden korábbinál több, összesen 31 ország közel 350 versenyzője nevezett. Külön érdekesség, hogy a líbiai delegáció a Kadhafi ezredes által meghonosított tiszta zöld lobogó helyett a régi, vörös-fekete-zöldet hozta Magyarországra. Hisam Buveddin, a líbiai búvárúszó-szövetség alelnöke a Magyar Nemzetnek korábban úgy nyilatkozott, hogy azért érkeztek hazánkba, hogy „úszóik felemelhessék a régi zászlót”. Mint fogalmazott, Líbia egységes, csak arra vár, hogy a diktátor végre távozzon.
Álom – rémálom
Az első versenynapon 800 méteres búvárúszásban két versenyzőnk állhatott a dobogóra, Kanyó Dénes ezüstöt, Vilhelm Szilárd pedig bronzérmet nyert. Ezt követően másnap (vasárnap) elsőként női győzelmeknek örülhettek a magyar szurkolók, Senánszky Petra szenzációs világcsúccsal nyerte a 200 m-es uszonyos gyorsúszást. A magyar hölgy saját, a két héttel ezelőtti, az ifjúsági Európa-bajnokságon elért eredményét döntötte meg. Ugyanebben a számban Stier Lilla is remekelt, ő a harmadik helyen ért célba. A férfiaknál Kanyó Dénes ezüst-, Szenes Mátyás pedig bronzérmet szerzett, előbbi versenyzőnk 800 m-es búvárúszásban, utóbbi pedig 50 m-es uszonyos gyorsúszásban.
A hétfői, harmadik versenynap meglehetősen izgalmasra sikeredett: Kanyó Dénes fantasztikus világcsúccsal nyerte a 400 méteres búvárúszás számot, azonban egy „technikai hiba” miatt diszkvalifikálták a versenyből. A kizárás ellen a magyar csapat óvást nyújtott be, amelyet végül a bírák elfogadtak, így mégis Kanyó állhatott a dobogó tetejére.
Emléktábla a legjobbaknak
A negyedik napon ismét Senánszky Petra bizonyította tehetségét, a magyar világklasszis 100 méteres uszonyos gyorsúszásban az előkelő harmadik helyet szerezte meg. A keddi nap másik érdekessége, hogy a Fukusimából érkezett japán diákokat, akik két hetet töltöttek Hódmezővásárhelyen, a Magyar Búvár Szakszövetség elnöke köszöntötte és egy-egy vb-kabalával ajándékozta meg.
A szerdai, ötödik nap egy emléktábla felavatásával kezdődött a Gyarmati Dezső Sportuszodában, amely a vb első külföldi és az első magyar versenyző által elért világcsúcsot örökíti meg. A ceremónián Senánszky Petra és a kínai Liu Liao társaságában Fekete Ferenc, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának Spottanácsnoka leplezte le az emléktáblát. Sajnálatos módon aznap nem termett újabb magyar érem. A csütörtöki naptól szombatig a nyíltvízi versenyszámok miatt a vb „átköltözött” a Maty-érre, az augusztus 17-én induló kajak-kenu vilgábajnokság színhelyére, ahol már csak a vendég országok búvársportolóinak termett babér a három nap alatt.
A „leggyorsabb” vb
A vb összességében rendkívül jól sikerült: Nyíri Iván, a Magyar Búvár Szakszövetség elnöke mind a rendezésről, mind pedig a magyar csapat teljesítményéről elismerően szólt. A Búvár Világszövetség elnöke, Achille Ferrero is csak méltatni tudta a világbajnokságot. Szerinte minden idők egyik legsikeresebb versenyeként vonul be a CMAS történetébe a hódmezővásárhelyi esemény. A futamok során összesen 17 világcsúcs született, ez példátlan a világversenyek eddigi történetében. A világverseny érdekessége volt, hogy az érdeklődők angol nyelven kommentált élő adásban kísérhették figyelemmel folyamatosan az eseményeket a CMAS világhálós oldalán.
(Forrás: MBSZ, cmas.org, Magyar Nemzet, MTI)