A hajléktalanok a társadalom számkivetettjei. Szánalomra méltók, bár a többség szemében maguk tehetnek pária létükről. Elvben mindenki egyetért a segítésükkel, de lehetőleg ne lakjanak a lépcsőházukban, ne büdösítsenek az ablakuk alá, ne aludjanak a padjaikon és ne használják a kertjüket nyilvános illemhelynek. Éljenek, de másutt. Nehéz munkát találni nekik, sok közöttük az alkoholista, beteg, munkaképtelen. Két világ suhan el egymás mellett, amikor koldulnak, de az öntudatos polgár néhány forint helyett azt mondja, hogy nem adok, mert úgyis eliszod. Ugyan mi nyújthat örömöt nekik némi melegítő alkoholon kívül? A hajléktalanok egyes számú „közellensége” eddig Tarlós István főpolgármester volt, most felzárkózott mellé Kocsis Máté, a VIII. kerület polgármestere is. A budai jogvédők egyként tombolnak, mert a főváros vezetése szeretné, ha a Budapestet nem öntenék el a kukázók, a koldusok, a hajléktalanok, karöltve a bűnözéssel. Szerintük Tarlós ezzel „kivégezi” a hajléktalanokat. Tényleg csúnya azon küszködni, hogy ne az utcán háljanak emberek, hanem fedél legyen a fejük felett, az meg egyenesen sértő, hogy a kevés hadra fogható hajléktalannak munkát kínálnak. A szociológusok szerint mindenről a magyarok tehetnek. A hajléktalanokat nem akarják szeretni, nem akarnak átölelni egyetlen riasztó külsejű egyént sem.
(Magyar Nemzet, 2011. szeptember 29.)
origo.hu
Megrázó személyes élményét árulta el a békemenet miatt megtámadott magyar színésznő
