Félsötét

Éterien szubtilis, képekbe finomult filozófia sugárzik Sebők Éva lírájából. Korábbi versesköteteiről (Jégkarc, Belső sáv, Koronatanú) is úgy éreztük, mintha lebegnének és suhannának a mívesen kimunkált verssorok és a tökéletesre szabott strófák. Új könyvének éppen a címadó opusza, a Félsötét támaszt – tőle kicsit szokatlanul – kemény, már-már férfias szorongásos képzeteket. Ingmar Bergman filmtrilógiájának záróköve, A csend egyetemes rémülete árad e sorokból: „Ama szobában drámai/ denevérek surrognak halkan / mindent betölt / az őshervadás szaga.”A kötet vezérmotívuma egyébként a méltósággal viselt szenvedés. Az egyetemesen reánk szabott metafizikus fájdalom is szót kér: „Nemlétező vonat suhan / hangsebességgel – hangtalan – / mellettem el./ A kozmikus tér rádőlt a világra.” (Tremolo) A költő hangot ad az egyes emberre, a szubjektumra mért szorongásnak is, amikor a magány félelme arra késztet bennünket, hogy a „semmi tág szemébe” nézzünk. Az ősi halálfélelem mindenütt ott vibrál, hogy végül a lélek – a Consolatio című vers tanúsága szerint – az isteni teljességélményben leljen megnyugvást. Ám a költő mindig is tisztában volt azzal, hogy Szüszifosz köve a csúcson egy pillanatra nyugszik csak meg, majd legördül. Annak a pillanatnak a boldogsága viszont feledhetetlen: „Most megtalálom /amit rég kerestem / s nem érdekel hogy újra / elveszítem”. A kötet első „felvonását” képező Félsötét ciklusra jellemzők a kifinomult metaforákba rejtett-burkolt paradoxonok, amelyek aztán érzékletes képrendszerré sűrűsödnek: „Verssor repült át fejem felett./ Némaság szülte. Szárnya volt/ mint egy madárnak./ Néztem tűnését – amint a messziben / magába zárta a pára.”A második nagy ciklus, a Belső táv költeményei a címhez híven személyesebbek. Olykor váratlanul előbukkan belőlük az örök meseváró gyermek, amelyet Sebők Éva ezoterikusan költői gyermekkönyvek (Boholy, Mimóza, Denevérkönyv, Tapóka stb.) alkotójaként is megőrzött magában. Az Oraculum Vitae-ben a végtelenség jelzőtüzeihez vezető utakat számára először az Óz, a nagy varázsló című meseregényből és filmből egyaránt közismert sárga út sejteti. A végtelenség jelzőtüzeihez érkezni: az emberi törekvések netovábbja, Ám őrangyalunk vigyáz reánk, s óv bennünket attól, hogy valaha is célba érjünk. A csúcsok sem azért vannak, hogy végérvényesen meghódítsuk őket.Sebők Éva leheletfinom kövekből épített magának és olvasóinak misztikus univerzumot. Eme mindenségben egyként otthonos Fellini Gelsominája, Maeterlinck Kék madarának kis vándorai, s a már említett Óz csodáját kereső Dorothy. Sebők Éva az élet legsúlyosabb kérdéseiről is megejtő egyszerűséggel, már-már krisztusi szeretettel beszél. Tudja: A jövő mindig lépéselőnyben van. / Utolérése: látszatsiker. / Lekörözni pedig csak egy módon lehet – lehetne – / de attól mentesen meg az Isten megfoghatatlan és időtlen esztétikumról: „S kérded: kinek fontos, hogy e látvány ne menjen veszendőbe? Óh igen: nekem. Bevallom...” (Sebők Éva: Félsötét, Kairosz Kiadó, Budapest, ára 1200 forint)