Vilmos szatócs rőfjétől a három versenyágig

Csattogó golyók, gomolygó cigarettafüst, visszafogottan habzó sör, kacagó hölgykoszorú – a hét végi játékosok jó részének ennyiben merül ki a biliárd. Azzal már kevesebben vannak tisztában, hogy a „biliárd” megnevezés három különböző játékot takar: a poolt, a snookert és a karambolt; s hazánkban immár kilencedik éve lehet versenyszerűenművelni ezt a sportot is. Az 1991-ben alakult MagyarBiliárdszövetségnek mintegy ötven egyesülete s körülbelül négyszáz profi játékosa van.Az ismerethiány részben annak köszönhető, hogy a biliárd mint olyan száműzetett a népi demokrácia nyújtotta kikapcsolódási lehetőségek közül: az 1985-ös kiadású Sportlexikon (Sport, Budapest) címszavai között nem szerepel, mintha a világon sem lenne. Volt ellenben kocsmaivá butított verziója, a rex – a helyi erők nagy örömére.Aki mégis meg szeretett volna biliárdozni tanulni, 1990 előtt csak úgy tehette meg, hogy a hollywoodi filmeket tanulmányozta, vagy felkutatott magának egy ideglenesen „hagyományőrzővé” avanzsált baráti társaságot, vagy – és ez volt a leggyakoribb – olyan, isten háta mögötti laktanyában teljesített szolgálatot, ahol még álltak a szabályosnak mondható játékasztalok. Ó, a Lenti- és Csorna-féle helyőrségek diszkrét bája! Ó, a pihenőidők agysorvasztó unalma! Ó, Tóth főtörzsőrmesterek, a maguk százhúsz kilójával, nyolc általánosával és kéthetes vegyvédelmi tanfolyamával, akik nem tudtak különbséget tenni a biliárd és a nem bilárd között! Ki hitte volna, hogy egyszer még ezért is hálás lesz a játékosok társadalma?A biliárd eredete homályba vész. Egyesek szerint őse a teke, mások szerint kialkulása a harmincéves háború harcedzett katonái egyik „kultúrprogramjának” köszönhető: a zsoldosok unalmukban ágyúgolyókat gurigattak a hadifoglyok felé – akiket előzőleg földbe ástak, úgy, hogy csak a fejük látsszék ki. (Tipikus háborús játék lehetett: egyszerre növelte a harci kedvet és a célzóképességét. Kellemeset a hasznossal.) A békésebb magyarázat egy Bill nevű angol szatócsnak tulajdonítja a keresztapaságot: rőfjével böködni kezdte a cégérét jelképező csontgolyókat, innen a játék neve. (Billy’s yord = Vilmos rőfje). Egy másik verzió a William Kew nevű zálogház-tulajdonos szabad idejéhez vezeti vissza az elfoglaltságot: az úriember ugyanis – ha éppen nem volt dolga – a cégérének tekinthető három rézgolyót gurigatta hátsó udvarán. (Willie’s yard = Willie hátsó udvara).A magyar biliárdtörténet kezdetei az 1770-es évekre tehetők: a Helytartótanács egy 1772-es rendelete munkaszüneti napokon délután négy óráig megtilt mindennemű játékot, amelyek között már a biliárd is szerepel. A XIX. század közepére a kávéházak megszerzik az asztalállítás kizárólagos jogát (döntő vereséget mérve ezzel a jogért szintén harcba szálló vendégfogadókra); s a diadalt cégéreikkel fizetővendégeik tudtára is adják. Azok a helyek, ahol nem volt biliárd, csak kávémérés néven működhettek, cégéreikben borostyán-, illetve babérágba foglalt kávéspohárral; míg a játékjoggal bíró, a kávéház megnevezést kiérdemelt létesítmények cégéreiben büszkén virított a háromszögbe helyezett három labda, felette a két lökőbot...A korabeli Pesten több híres biliárdtanya is létezett – az Arany Sasban például Tulipán József, a napóleoni háborúk veterán orvosa játszott s nyelvőrködött (magyarításában a biliárd tekepaddá, a dákó tekebottá vált, ám hogy a „lökevény”, „vágány”, „metszvény” mit jelenthetett, ma már nehezen sejthető), míg az Úri utcai Filinger a jogászhallgatók kedvelt helye lett. Nemzeti nagyjaink sem tudták kivonni magukat a játékőrület alól: Kazinczyról feljegyezték, hogy egyszer tizenkét órán át biliárdozott, Széchenyi Nagycenken külön szalont rendezett be, Petőfi állítólag szeretett, de nemigen tudott játszani. Egyszer egy vendég poharába röpítette a golyót, másszor biliárdgolyóból kialakított markolatú sétabottal jelent meg a Pilvaxban. A biliárd azonban más okból is bevonult a történelembe: a márciusi ifjak a játékasztalokra felpattanva hirdették a forradalom eszméit...Amint az eddigiekből is kitűnik: a biliárd a XIX. században a polgárok szórakozása volt, főleg a kávéházakba járóké – már amíg voltak kávéházak, és létezett polgárság. Manapság az ragad dákót, aki csak akar. Esetenként, főleg hétvégente egyre többen akarnak, s egyre több helyen tehetik is: az asztalok használatának ára délelőttönként 200–300, esténként 500–600 forint; egy tanóráé 1000–1200 forint között mozog. A profi játékosok száma azonban még az ötszázat sem éri el Magyarországon. Kurucz László, az 1991-ben alakult Magyar Biliárdszövetség alelnöke szerint azért, mert idehaza – annak ellenére, hogy az ország eddig tizenöt világversenyt rendezett a nyugat-európai normáknak megfelelő három szakágban – a profi biliárdból nem lehet megélni; a profik gyakorlatilag a játék öröméért versenyeznek. Egy-egy verseny nyereménye – szponzortól függően – tizenöt és harmicezer forint között mozog.– A szponzorok első kérdése mindig az, hogy a sportág olimpiai sport-e, illetve hogy mennyit szerepel a televízióban – mondja. – A válasz mindkét esetben elég kedvezőtlen, ám a biliárd olimpiai sporttá nyilvánításáról jelenleg is folynak a tárgyalások a NOB-bal. A remény hal meg utoljára.