Ha egyszer miénk lesz ez a város...

„Budapest delelőjén volt. A nyár vágtatott az égen és a szívekben. Idegenek, ha ellátogattak ide, Európának ebbe az ismeretlen zugába, Bécstől keletre, ámulva nézték a modern nagyvárost, első osztályú szállodákkal, táblaüveg-kirakatokkal, villamosközlekedéssel, jól öltözött férfiakkal és nőkkel, és a világ legnagyobb parlamentépületével, amely már csaknem készen állt.” Így ír John Lukacs Budapest, 1900 című, nagyszerű könyvében a magyar fővárosról a századforduló esztendejének pillanatát megragadva. A lebilincselő olvasmányból bízvást megtudhatjuk, hogyan is épült az a Budapest, amelynek ki kellett bírnia az elmúlt száz évet, benne néhány rezsimváltással. Politikusok és háztulajdonosok jöttek-mentek, az utolsó államosítást pedig követte az utolsó magánosítás. Miénk a város, legalábbis reméljük, s a legszebb és Budapestre legjellemzőbb részeit jó lenne átmenteni a következő évszázadra.Mediterrán életérzés kerít hatalmába, ami nem ereszt akkor sem, midőn a négyszögletű udvar által közrefogott, 1900-ban épült ház nyilvánvaló fogyatékosságait taglaljuk.Az Iparművészeti Múzeum szomszédságában, a Hőgyes Endréről elnevezett utca 11-es számú házának udvarán állunk Bézsenyiné Traub Ildikóval. A lépcsőház frissen festett, az öreg kaput felújították, a stukkókat és a lépcsőt is eredeti szépségében látja a belépő. Az udvarig. Onnantól azonban riasztó kopottság. Az emeleti függőfolyosók alja mállik, vedlik a vakolat, gyanús foltok éktelenkednek a vízfolyásos szögleteken – avítt a szépség. De szépség. A lakók igyekeznek: növendék fák kapaszkodnak a gumikerekekbe hordott földbe, a hideg beálltáig páfrányok zöldelltek műanyag vödrökben, virágosládák a korlátokon, rend van. Néhány gyűjtögető öregnek elnézik, ha fontosnak tartott miegymást őrizget a zugokban, s ha az idő engedi, fiatalasszonyok kávéznak a gangon.Rádaytól LónyayigIldikó tanár, élete első húsz esztendejét vidéken élte le, aztán Budapestre került, s a következő húsz évben lokálpatrióta lett. A Ferencvárosban él családjával, három házban is laktak ezen idő alatt ötven méteres körzetben, a Lónyay és a Ráday utcában. Senki sem születik közös képviselőnek, de Ildikó élete úgy alakult, hogy az lett, s mára több ház ügyeit intézi. A jogi egyetem utolsó évfolyamát járja, az ügymenet biztosabb viteléért ült be a huszonévesek közé tanulni.– Kaposváron laktam, Egerbe jártam főiskolára, s persze Budapesten keresztül utaztam. Egyszer gyalog sétáltam át a Déliből a Keletibe, s elvarázsolt a Rákóczi út. Ma már tudom, patyomkinosan volt fölfrissítve, de akkor szerettem bele a városba. Később Ráday Mihály városvédő műsorát is mindig néztem, ő elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a lelketlen pusztítás mellett mennyi minden megmenekült – magyarázza, s saját egyéni technikáiról szól.Például arról, hogy a rendszerváltást követően miként csöppent bele a tömeges lakásprivatizáció nyomán a közös képviselőségbe. Az első ház, amit tataroztatott, a Lónyay utca 58. volt. Míg járta a hivatalokat, intézte a saját lakáspapírjait is, hallgatta a sorban állókat, figyelte az ügyintézőket, böngészte az iratokat. Tárgyalt hivatalnokokkal és kivitelezőkkel, lakókkal és iparosokkal, a régi lakókat pedig a ház régi külsejéről és életéről faggatta.– A Ferencváros ezen utcáiban kispolgárok, középosztálybeliek éltek, az utcai frontokon tágas, komfortos otthonokban laktak. A kevésbé kényelmes lakokat az alacsonyabb jövedelműek foglalták el, de akkor még mások voltak az igények is.A cselédlépcső felől kérdezem, de szigorúan megtiltja, hogy ilyen kifejezést használjak. Nincs hátsó lépcsőház és hátsó udvar sem, csak A és B jelzésű, jelenti ki, senkit nem lehet megsérteni. A földszinti lakások és a B lépcsőháziak általában kisebbek és nincs bennük fürdőszoba, de sokan a falikút helyett szabálytalanul kialakítottak zuhanykabint, WC-t, a kifolyókat pedig rákötötték a konyhai strangra.– Mégis a kis lakások a legkeresettebbek – mondja –, egy harmincöt négyzetméteresért hatmillió forintot is megadnak. Közel vannak az egyetemek, s a tehetősebb vidéki szülők lakást vásárolnak gyerekeiknek albérlet helyett. A módosabbak az emeleti, leválasztott lakásokból gyakran ismét százhetven-kétszáz négyzetméteres, nagy lakást alakítanak vissza, harmincöt négyzetméteres benne az újrastukkóztatott szalon. Egy második emeleti két és fél szobás, lodzsás lakás tizenötmillióért azonnal elkel, ha fölújított a ház homlokzata, s kicserélték a gépészeti berendezéseket is, akkor még hamarabb is. Sok külföldi befektetésül járja a budapesti házakat – mutogatja a lépcsőházban a levelesládákat. A vezetékek, csövek, a szemeteskukák és a csúf postaládák rontanak az összképen, de az apró részletekre aligha jut pénz egyhamar.A közös költség a viszonylag jó állapotú házaknál nyolcvan-kilencven forint négyzetméterenként, az alkalmazottak fizetésén kívül ebből fedezik a ház rezsijét, s töltik föl a felújítási alapot. Vagy apránként újítgatnak föl, vagy egyszeri nekirugaszkodással, nagyobb költséggel, kölcsönnel járnak a végére.Ildikó másik kedves háza, a Ráday utca 59., az első fölújított ház volt a kerületben. Nyolc éve pályázaton kaptak hozzá pénzt, az elsők között igényelték. Mintás terrazzofolyosó, a főlépcsőházban Zsolnay-csempe, széles ívek, lengőajtók. A függőfolyosóról nyíló lakásajtók mellett – kívül – eredeti kovácsoltvas kabáttartók. Az ajtók pedig a posta zöld színére festettek, a trinát 601-esre. Ettől nem lehet eltérni. És egy, a régi időket idéző felirat a falon: A folyosón rollerozni, kerékpározni, lármázni, udvarra rádiózni tilos!– Szerencsénk volt, a lakást a nagy ingatlan-árrobbanás előtt vettük egy hónappal, egyszerűen beleszerettünk – mondja Miháltz István építészmérnök a Hőgyes Endre utca egyik házában. A lakást átalakították, jellemző otthonukra a régi tárgyak szeretete, amelyet merész ötletekkel párosítottak. Felesége egyetemen tanít, gyermekeik diákok, a városban, pontosabban a belvárosban akartak lakni. Az Iparművészeti Múzeum eklektikus környéke megnyerte tetszésüket.– Mielőtt közös képviselőt választ egy közösség, nézze meg, milyen házban lakik – ad praktikus tanácsot a mérnök. – Ildikó már néhány házat fölújított, azt is, amelyikben lakik, megbíztunk benne. A lakógyűlések többnyire ordítozásba vagy közönybe fulladnak, nos, ezzel senki sem megy semmire. Mi, házbeliek már korábban is alakítottunk egy csapatot, szisztematikusan végignéztük a számlákat, szabályokat állítottunk föl. Saját erőből raktuk össze a pénzt az elektromos felújításra, mert azt tartottuk elsődlegesnek. Tavaly viszont valóságos pályázatdömpingbe fogtunk!Jelzálog a lakásraA Miháltz-lakásban a válaszfalakat bátran elmozdították, s egy lecsiszolt, régi fenyőajtót új és szokatlan helyre tettek. A modern, hangulatos konyhabútor illik a kedvelt régi berendezési tárgyakhoz. Száműzték az előszobát, az egybenyitott tágas előtérben kapott helyet a konyha, a dolgozószoba és a nappali, ebédlőszekrénnyel, tonettgarnitúrával, íróasztallal, számítógéppel, a házigazda és lánya festményeivel és tervrajzaival dekorálva.– A ferencvárosi önkormányzat elsősorban utcai homlokzatra áldoz, tehát lábazatra, kapura, kapualjra kértünk tőlük. A teljes felújítás 2,2 milliós költségéhez a kerület és a főváros egyaránt 350-350 ezer forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott, s a főváros ezt megtoldotta 1,2 millió forintnyi kamatmentes hitellel, ám jelzálogot kért cserébe! S mivel a törvény értelmében csak magánlakást fogadhatnak el jelzálogként, Miháltz István családja a ház nevében elvállalta a jelzálog bejegyzését a saját lakásukra.– Úgy érzem, nem kockáztatok, ez a társasház nem megy csődbe – szögezi le.A közös képviselő másik házának, a Ráday utca 1898-ban épült, 41-es számú házának viharvert tölgyfakapuját Rigó Róbert és munkatársa újították föl, kicsi réztábla örökíti meg nevüket. Elolvassák többen, mert a szép kapu kirí az agyongyötört, összefirkált-fújkált többi közül. Ildikó ragaszkodott az eredeti bejárathoz, amelyről pedig sokan azt hitték, menthetetlen. Sajnos, a rézkilincseket ellopják, így az nem eredeti, csak hasonló.Nem messze a vásárcsarnoktól, a Dunára néz az Ildikó által képviselt másik ház, a Közraktár utca 12/A épülete. Az 1909-ben épült ház utolsó tulajdonosának leválasztott lakásában 1952 óta lakik Kelemen Kristóf szobrász és felesége. Az Erdélyből származó művész előbb az 1912-ben épült, Lehel úti műteremházba invitál, ahol negyven éve bérli műtermét. Szobrai az ország több pontján láthatók, plakettjeit ismerik. Kalandos és fordulatokban gazdag életében sokfelé járt, de Budapesten, két öreg házat is otthonának tarthat.A Lehel úti ház bejáratánál aranyszínű mozaikok csillannak meg a földön, az udvarban helyeztek el egy, a párizsi világkiállítást is megjárt, impozáns mozaikképet a földön, amely meghökkentő padozatként simult a belépő lába alá. Nem óvták meg, mára néhány színpompás kövecske maradt belőle emlékeztetőül. A műteremlakások hatalmas ablakai mögött ma már alig alkotnak, az elhanyagolt folyosókon kevesebb művész fordul meg, mint hajdanán.– A háziúr lakását a háború utáni államosításkor leválasztották, így kaptuk meg – meséli a Kelemen házaspár, immár a Közraktár utcában. – Ez volt az egyetlen egyszobás lakás, ahol fürdőszoba és gázbojler szolgálta a bérlőket, mert a kétszárnyas ajtó befalazásakor ez erre a részre jutott. A cselédszobát rekesztettük le a lányunknak, a bejáratot megcseréltük, a nagy konyha is bőséges teret adott – mesélik. A szobában képek, szobrok, fekete zongora, könyvek, milliónyi emlék.– Az eredeti, bordó színű, gyümölcsmintás cserépkályhákat húsz éve verték szét, amikor bevezették a gázt. Az emeletekről dobálták le a teljesen ép csempéket, ízzé-porrá zúzva őket az udvar kövezetén, – mondja Gizella, Kelemen Kristóf felesége. – Középosztálybeliek laktak itt a háború előtt, vörös szőnyeg volt a lépcsőházban, filagória az udvaron. A külső-belső homlokzat felújítása után a ház ma ismét kedvesebb lakóinak, sőt, németek, olaszok, oroszok költöztek ide – adnak Kelemenék röpke tájékoztatást a székesfőváros szociográfiai változásairól.– A lakásárak viharos emelkedésével párhuzamosan nő a lakástulajdonosok házfelújítási hajlandósága, bár még mindig óvatosan kérnek Budapest városrehabilitációs keretből – mondja Pataky Szabolcsné főtanácsos. Az építésznő 1984-től dolgozik a főváros lakásrehabilitációs csoportjában, akkor alakult meg a szakmai csapat. A budapesti lakásállomány abban az időben mintegy nyolcszázezer otthonból állt, ebből állami lakás hozzávetőleg ötszáznegyvenezer volt. Ráadásul valamennyi állami lakásról az Ingatlankezelő Vállalatnak kellett gondoskodnia akkor, amikor az olyan tulajdonosi szemlélet uralkodott, hogy minden mindenkié – kivéve persze a problémákat.Ma is láthatóak a háború és a forradalom idejéből származó lövésnyomokkal éktelenkedő, romosan is szépséges vén budapesti házak, amelyek komfort nélküli, „leharcolt” lakásokat rejtenek. Néhány évtizede még az elegáns polgári enteriőröket sem értékelték oly nagyra a bérlők, egy csaptelep cseréjével megvárták az IKV-t, s egykedvűen vették tudomásul, ha a régi rézcsap helyett alumínium egyenszerelvény került az esetlegesen Zsolnay-csempés fürdőszobába.Homlokzat vagy gépészet– A házak helyreállítása, vagyis a rehabilitációja akkor is nehéz volt, amikor azok az állam tulajdonában voltak. A privatizációt követően még nehézkesebb lett a rendbetétel, bár sokan belátják: elemi érdekük fűződik tulajdonuk értéknövelő megóvásához és megszépítéséhez – mondja Patakyné. – Föllendülni látszik a megújítás igénye. Igaz, a társasházak többsége a homlokzattal kezdi a munkálatokat, noha a meghibásodott tartószerkezetek, gépészeti vezetékek javítása, felújítása, a víz- és hőszigetelő munkák elvégzése, s a komfortosítás lenne az elsődleges feladat. A kerületi önkormányzatoknak javasoljuk szakértői, fejlesztő társaságok létrehozását, amelyek segítik a tulajdonosokat.A fővárosi városrehabilitációs keretből pénzügyi támogatást kaphatnak mind a kerületi önkormányzatok, mind a társasházi pályázók, ez lehet vissza nem térítendő támogatás és kamatmentes kölcsön. A keret két pénzügyi forrásból származik: az eladott önkormányzati lakások árának feléből, amelyet az önkormányzatok a fővárosi önkormányzat elkülönített számlájára utalnak, s e privatizációs összeget Budapest évente megnöveli saját forrásából is. A kerületeknek is van rehabilitációs támogatási rendszere a huszonnegyedik órában segítségért kiáltó házak rendbetételére.Budapesten több helyen is jellemző az ellentmondás. Míg csupa gyönyörű, régi ház ámítja el a bámészkodót, a lepusztult környék visszariasztja a nézelődőt. Hát még a tehetősebb vevőt, aki saját pénzéből is áldozna a felújításra! Kerékvető kövek, timpanonok, sárkányok és griffmadarak őrzik makacsul a várost, kővirágok és titokzatos folyosók, udvarok csábítják el a modern egyértelműségbe beleunt vágyakozókat. Amíg meg nem riadnak egy leszakadni készülő erkélytől...A főtanácsosnő a budapesti Városháza ódon épületének egyik kis szobájába naponta a régmúlt hangulatának érzetével lép be a barokk folyosóról. A szoba falán térkép mutatja Budapest rehabilitációs akcióterületeit, amelynek természetesen súlyponti területe a történelmi városmag. A műemlékházak esetében számítani lehet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatására is.– Az első rehabilitációs koncepció 1986-ban született meg, addig borzasztó pusztításokat szenvedtek a régi házak – ismeri el az építésznő. – A koncepció akkor 394 tömböt, azaz száznégyezer lakást foglalt magába, rehabilitációjuk az ütemterv szerint 2015-ig valósult volna meg.Kényes téma a lakosság anyagi helyzete, a jövedelem nélküli, szegény emberek valószínűleg nem látják oly szépnek a kariatidákat, falfreskókat, osztott ablakos lépcsőházajtókat. Az ilyen helyeken hiába sírnak a klasszikus, fölfestett istennők és a kovácsoltvas angyalok. S a lumpenekkel sincs mit tenni. A főváros módosított támogatási rendszerében szerepel a szociálisan rászorultak házfelújítási hitelének elengedése, azért, hogy a ház felújítása ne ütközzön akadályba.