Állam és valóság

Érdekes az a kettősség, amellyel az államhoz viszonyul polgárainak többsége: egyrészt érthető viszolygással minden fentről jövő szabályozással szemben, négy évtizedes totális államhatalom után, másfelől azonban feltehetően ugyanők azok, akik feltétlenül elvárják a fennsőbbség gondoskodását – megint csak az előző rendszer „gyámkodásából” fakadó lelki örökségként. Jól megmutatkozik ilyen szélsőséges helyzetben, mint a mostani árvíz, hogy az egyébiránt minél nagyobb fokú önállóságra törekvő önkormányzatok és a szabadságjogaikat szívesen minden más elé helyező társadalmi csoportok és polgárok milyen jó néven veszik a központi intézkedéseket...Vannak kevésbé látványos, hétköznapi, ám hasonlóképpen fontos ügyek, amelyekben szintén a „nemszeretem” állam gondoskodására vannak utalva a polgárai. Az állam, pontosabban a központi költségvetés persze nem a maga pénzét osztogatja, hanem az adófizetők forintjait porciózza ki újra – de hát minden civilizált országban ugyanez a legfontosabb kérdés manapság, mármint hogy kinek mennyi jut abból a bizonyos nagy kosárból. Lakossági és foglalkozási csoportok érdekei egymással is ütköznek, nem csak a kormányzati elképzelésekkel. Az idei költségvetéssel megemelt mininálbér esete például jól illusztrálja a fentieket. Első fogadtatása az volt, hogy a bruttó negyvenezer forintra növelt havi minimálkeresettel az állam a vállakozások egy részét ellehetetleníti, a kényszerű elbocsátások miatt újabb munkanéküliség várható, az elmaradó járulékok csökkenteni fogják az állami bevételeket. Nos, alig két hónap elteltével máris bebizonyosodni látszik ezen aggályok ellenkezője: a munkaügyi központok nyilvántartása szerint az új állástalanok csupán egy százaléka került utcára a minimálbér bevezetése miatt, az elmaradó járulékok csak minimális veszteséget okoznak a költségvetésnek. Az állam (kormány) még másképp is beavatkozik a gazdaság életébe, hiszen a Gazdasági Minisztérium kezelésében lévő Munkaerőpiaci Alapból központi támogatást nyújt a gyengülő versenyképességű vállakozásoknak. Ennek vannak – természetesen a köz érdekét szolgáló – feltételei is: előnyt élveznek a magasabb munkanélküliséggel küzdő országrészekben működő cégek, és a csökkent munkaképességűeket (is) foglalkoztatók.Az országnak, illetve az államnak kell gondoskodnia a pedagógusokról is. Mivel a jövő nemzedékének oktatására-nevelésére hivatott tanárok, tanítók úgymond „érdekérvényesítő képessége” gyengébb, mint a más fontos ágazatokban dolgozóké, jobb, ha az állam elébe megy a konfliktusoknak. Ennek időszerű jele a tegnapi megállapodás, amely a három legnagyobb közoktatási érdekvédelmi szervezet és kormány oktatásért felelős tárcája között született meg az idén esedékes bérkiegészítésekről. Az összesen mintegy 182 ezer tanügyi dolgozót érintő központi intézkedés már az áprilisi fizetéskor realizálódik, és remélhetőleg tartós nyugalmat teremt a pedagógustársadalomban. Hamarosan nyugvópontra juthat egy másik fontos közszolgálatot teljesítő dolgozói csoport hektikus bérezési problémája is, amennyiben a tűzoltók huzamos ideje elmaradt keresetkiegészítését – a törvénynek megfelelően – végre kifizetik a fenntartó önkormányzatok. A kormány nevében a Belügyminisztérium, látván a tartós tehetetlenséget, egyeztető tárgyalást kezdeményezett az érintett 91 településsel, hogy a kifizetések nyomán milyen módon és mértékben kompenzálhatja a kiadásaikat. Az állam tehát, ha úgy tetszik, beavatkozik a független önkormányzatok életébe is, de a polgárok ezt ez esetben aligha fogják sérelmezni.