Háztűznéző

Dévényi István
2002. 01. 29. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hát íme, a lakás – hallani a tulajdonos hangját valahonnan az értelmetlenül hosszú, ám annál szűkösebb folyosó végéből. Keresem a lakást, nézek jobbra-balra, de sehol sem látni otthonra utaló jeleket, csak csövek kúsznak keresztül mindenfelé, és buknak az anyaföld irányába a legváratlanabb helyeken. Át is esem az egyiken.
– Majd lesz világítás – nyugtat a hang picit közelebbről, s ez azt jelenti, hogy jó irányban vagyok, ha szerencsém van, akár még ma megláthatom az újságban meghirdetett amerikai konyhát. Az ingatlan ugyanis így szerepelt a lapban: fiatalos, egyszobás, amerikai konyhás tetőtéri lakás sürgősen, áron alul eladó. Hiába bolyongunk azonban a folyosón, mindebből egyelőre csak a sürgősen teljesül, mert alig jövök ki a csövek közül, a tulaj már rá is tér az üzletre.
– Hatért odaadom, pedig most lett fölújítva, és a konyhabútor is zsír új.
Végre a konyha! Van vagy hat négyzetméter. És nem lódított a hirdetés, valóban amerikai, mert közös légteret alkot a szobával, ami viszont az L alakban kanyarodó folyosó része, s mint ilyen, legalább négy négyzetméteres.
– Délután besüt a nap – próbálja a mérleg nyelvét pozitívba billenteni a tulajdonos, de bár ne tenné, akkor legalább nem kellene meglátnom a közeli bádogtetőben kimerülő fergeteges panorámát.
Nézze, uram! Ön elmebeteg – mondanám legszívesebben, de inkább menekülök, mielőtt a nyomasztó hangulat végképp átveszi fölöttem a hatalmat, és kivetem magam a hatodik emeletről, hogy ott fityegjek napokig a belső udvar egyetlen porolójára fönnakadva.
– Hát ez lenne a lakás – mondja a „Parlament közeli, másfél szobás, olcsó öröklakás” szöveggel balekokra vadászó vendéglátónk, s ha ő mondja, el kell hinnünk neki. Holott a lakás inkább használaton kívüli raktárra emlékeztet, főként a nagyobbik szoba hátsó falában éktelenkedő kidudorodásban van valamiféle ipari jelleg. Egyébként is furcsa az az izé ott hátul, nem illik bele a környezetbe, már amennyire ebben az esetben környezetről lehet beszélni. A tulaj persze próbál terelni: ide menjünk, azt nézzük meg, ez milyen szép, az milyen csodás, de nem tudok szabadulni a bigyótól ott a hátsó falon, úgy érzem, mintha feszt engem figyelne.
– De mi is ez tulajdonképpen? – kérdezem könnyedén, mintha csak a habos sütemények rejtelmeiről társalognánk, ám a választ megelőzve a falrész rezegni kezd, majd sivítva dübörög néhány másodpercig, azután elhallgat.
– Ja, hogy az?! Csak a hátsó lift. A lakók alig használják. Viszont ebből az ablakból, ha jól kihajolnak, láthatják a Parlamentet. És a Duna is ott van valahol, csak megtartaná a lábamat?
Menekülök megint, mert tisztán látom magamat, amint az éjszaka kellős közepén fölriadok az alig használt lift túlvilági hangjaira. Persze, ha kivágnánk a falat, akár a szobánkban is megállhatna a felvonó, s akkor a jelzáloghitel húszéves futamidejének lejártával nyugodt szívvel írhatnánk a hirdetésünkbe, hogy saját lifttel rendelkező luxuslakás valahol a Duna mellett, eladó.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.