– Ki vigyáz ott kint magukra, hiszen még mindig állandóak az összetűzések?!
– Szigorúan őriznek bennünket, nekem eddig két testőröm volt, de a mostani ügyeim miatt emelik a biztonsági fokozatomat, így négyen vigyáznak majd rám.
– Talán megfenyegették, vagy valamilyen atrocitás érte?
– Az ítélethirdetések után gyakran vannak bekiabálások, a tolmács sokszor le sem fordítja őket. Olyanokat fordítottak már, hogy „majd az Isten megfizetteti veletek…” Abban a tömeggyilkossági ügyben, amelyet most zártam le, bizonyítékok hiányában felmentettük a szerb vádlottat. Majdnem ötvenen haltak meg, de nem tudtuk kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a vádlottunk részt vett a mészárlásban. Két napra rá hirdettünk ki egy másik ítéletet, amelyben két albán volt a vádlott, az egyik 18, a másik 15 év börtönbüntetést kapott. Megöltek két idős szerb férfit pusztán etnikai okokból. Az albán újságok azzal a szalagcímmel tálalták az ügyet, hogy a magyar bírónő 33 évre ítélte a fiatal albánokat, a szerbet meg felmentette. Voltak is tüntetések az albánok mellett, akkor döntötték el, hogy megerősítik a védelmemet. Szóval a sajtó is hozzájárult a hangulatkeltéshez. Egyébként egy török családtól bérelek lakást, de a biztonságomért felelősek azt akarják, hogy költözzek be a Kfor-táborba. Nem örülök neki, de ha ragaszkodnak hozzá, hát megyek.
– Fél?
– Nem, nyugodtan sétálok az utcán. Hétvégeken néha testőrök nélkül megyek el otthonról, de ha a Kfor-táborba kell költöznöm, erre sem lesz módom.
– Miért volt szükség nemzetközi bírákra Koszovóban? Gond volt a helyiek elfogulatlanságával?
– Amikor Koszovóban az ENSZ felügyelete alá helyezték a közigazgatási rendszert, hamar kiderült, hogy a helyi bírók képtelenek elfogulatlanul ítélkezni. Nem megfelelő bizonyítékok alapján ítéltek el tömegesen vádlottakat, főleg szerbeket. Ezen eleinte úgy akartak segíteni, hogy a háromfős bírói tanácsba a két helyi bíró mellé egy nemzetközit ültettek, de kiderült, a helyiek rendszeresen leszavazzák a nemzetközit. Ekkor kellett olyan tanácsokat létrehozni, amelyekben két nemzetközi bíró mellett egy helyi dolgozik. Olyan helyzet is gyakran adódik, amikor a tanácsnak nincs helyi tagja, mert az albánok közül senki sem vállalja a tagságot. Szerb bíró pedig az ENSZ erőfeszítései ellenére alig néhány van Koszovóban. Jó pár ügyben tehát három nemzetközi bíróból álló tanács ítélkezik.
– Ha tudják, hogy a helyiek elfogultan ítélkeznek, miért ültetik oda őket?
– Az ENSZ-ben felvetődött az az elképzelés is, hogy Pristinában létrehoznak egy bíróságot, amely ezekre az ügyekre koncentrál, és ahol csak nemzetközi bírák dolgoznak. Aztán nem lett belőle semmi. Én sem tartottam jó ötletnek, mert a vidéki szemtanúk nem mentek volna messzire tanúskodni. Egyébként a nemzetközi bírák legtöbbje is szereti, ha van egy helyi tagja a bírói tanácsnak, hiszen az ottaniak mégiscsak jobban ismerik az ország eljárási rendjét. Ráadásul mi sem maradunk itt a végtelenségig, előbb-utóbb el kell mennünk, át kell adnunk az öszszes ügyet a helyieknek.
– Gondolja, hogy akkor majd megjavulnak, és nem lesznek elfogultak?
– Nem arról van szó, hogy a lelkiismeretességüket kérdőjelezzük meg. Óriási nyomás nehezedik most rájuk egy olyan országban, amely etnikailag ennyire megosztott. Sokszor megfélemlítik őket és a családjukat.
– Miért csak most jutott eszébe az ENSZ-nek, hogy nemzetközi bírákat hívjon segítségül? Gondolhatták volna, hogy az adott körülmények között a helyi bírókkal nem fog működni a független igazságszolgáltatás.
– Muszáj volt helyi bírókkal elkezdeni, akkor még nem volt más lehetőség. Egyébként is kényes dolog kivenni a helyiek kezéből az igazságszolgáltatást. Azokat az ügyeket természetesen újratárgyaljuk, amelyekben nyilvánvalóan elfogult döntés született.
– Gondolja, hogy ennyi idő után még a tartományban vannak a bűnösök?
– Valószínűnek tartom, hogy a tömegmészárlások elkövetői már nemigen kerülnek elő. Ahogy múlik az idő, egyre kevesebb az esély. Az elkövetők valószínűleg azonnal átmenekültek Szerbiába. A legutóbbi, korábban már említett tömegmészárlásos ügyben – ahol a szerb vádlottat felmentettük – figyelembe vettük azt a körülményt is, hogy kis valószínűséggel maradna valaki azon a környéken, ahol vezetőként részt vett ötven ember lemészárlásában. A mi vádlottunk viszont ott élt. Persze nem ez volt a fő érv a felmentésénél, hiszen előfordulhat akár az is, hogy valamilyen okból nagyon kötődik a szülőfalujához. Amúgy is nehéz minden kétséget kizáróan bizonyítani a bűnösséget ezekben az ügyekben.
– A bizonyíthatatlanság veszélye nem áll fenn a hágai Nemzetközi Törvényszék által tárgyalt ügyekben is?
– Hágában egészen más a helyzet. Az ottani perekhez meglesznek a közvetett bizonyítékok, ezek a tömegmészárlások megtörténtek, ezt a tanúvallomásokból meg lehet állapítani, a bizonyítékok egyértelműek. Senkinek sincs kétsége afelől, hogy úgy történtek meg az események, ahogy a tanúk elmondták. Csak azt nehéz bizonyítani, hogy ki vett részt bennük.
– Mi a különbség a helyi bíróságok és a hágai között?
– Mondhatjuk úgy is, hogy mi a „kicsiket” tárgyaljuk. Ezen nem az ügy súlyát értem – hiszen tömegmészárlások ezek is –, hanem az elkövetőket. Hágában magas rangú állami és katonai vezetőkkel foglalkoznak, mi azoknak az ügyeit tárgyaljuk, akik meghúzták a ravaszt. Mi közvetlen bizonyítékok alapján hozzuk az ítéleteket, a Milosevics-perben viszont szinte kizárt, hogy ilyenek lennének.
– Nem módosítja a közvéleményben kialakult képet a Milosevics által felbujtott szerb milicisták gaztetteiről az, hogy ön most két albánt is elítélt etnikai gyilkosság miatt?
– A közhangulaton ez egyáltalán nem változtat, hiszen hasonló esetek csak szórványosan fordultak elő, és mindig egyedi akciók voltak, nem öltöttek szervezett formát.
– Mi a legnehezebb feladat ezeknek az ügyeknek a tárgyalásában?
– Az, hogy kiszűrjük a vallomásokból az érzelmi elemeket. Amikor egy tanú határozottan rámutat valakire, hogy ő volt az elkövető, pedig nem is biztos benne. Sokan ugyanis úgy gondolkodnak, hogy ha az igazi bűnös nincs meg, akkor fizessen egy másik szerb. Ezért kell nagyon alaposan vizsgálni a bizonyítékokat és magát a felismerési folyamatot, azt, hogy a tanú az eljárás mely szakaszában és vajon az eljárási előírások betartása mellett lett-e biztos a vádlott azonosításában.
Kárpáti Hajnal 1956-ban született. Külkereskedelmi főiskolát végzett, majd üzletkötőként dolgozott. Aztán pályamódosítás következett. A jogi egyetem elvégzése után a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumában referatúravezetőként dolgozott. Kilenc éve nevezték ki bírónak a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságra, büntető ügyszakba. A szakmai hivatalos lapban megjelent hirdetésre jelentkezett a koszovói megbízatásra: az ENSZ nemzetközi bírókat keresett, ötéves szakmai gyakorlat és tökéletes angolnyelv-tudás volt a feltétel. „Amikor jelentkeztem, az ENSZ telefoninterjút kért, amelynek során elég részletesen kifaggattak a szakmai múltamról, elképzeléseimről, véleményemről néhány szakmai kérdésben – emlékszik vissza a jelentkezés izgalmaira Kárpáti Hajnal. – Sok pályázó volt a világ minden tájáról, Magyarországról is öten jelentkeztünk. A férjem eleinte nem aggódott, meg volt győződve róla, hogy ilyen veszélyes helyre nőket nem visznek. Meglepődött, mikor mégis igent mondtak. De belátta, hogy nekem ez nagy lehetőség. A lányaim már önállóak, de azért aggódtak a biztonságomért.”
origo.hu
Nagy Bandó András ideges: ezt mondta, amikor Magyar Péter saját szavazóit gyalázó kijelentéseiről kérdeztük
