Hétfőn hajnalban a szélcsendes, derült tájakon köd képződik, ezek feloszlása után kisüt a nap, de északon már délelőtt, délebbre a nap második felében újra megnövekszik a felhőzet. Délután szórványosan várható eső, zápor. A délnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és plusz 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között várható.
Kiderült, mekkora esély van arra, hogy mindenszentekre megérkezik a hó Magyarországra
Folytatódik a szeles, változékony időjárás a jövő héten is. Míg a hét elején még szórványosan lehet eső, szerdától melegedés kezdődik és csökken a csapadék esélye. Szombaton, mindenszentek napján a közepesen felhős ég mellett a legmelegebb órákban 16–22 fok várható – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

Kedden reggelig megszűnik a csapadék, felszakadozik, csökken a felhőzet. Napközben változó felhőzet mellett az ország északi felén kevesebb, másutt több napsütés várható, már csak futó zápor lehet. Az északnyugati, nyugati szelet a délnyugati tájak kivételével sokfelé kísérik erős, helyenként viharos lökések, majd estére veszít erejéből a szél. A minimum-hőmérséklet 2 és 9, a maximum 11 és 17 fok között alakul.
További Belföld híreink
Szerdán fátyol- és gomolyfelhők mellett több órára kisüt a nap, csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet több helyen kísérik élénk lökések. Hajnalban 1-9, kora délután 14–20 fok várható.
Csütörtökön változó felhőzetre lehet számítani, legalább néhány órás napsütéssel, de csapadék nem valószínű. A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 4 és 13, kora délután általában 17, 22 fok között, északkeleten 15 fok körül alakul.
További Belföld híreink
Pénteken közepesen felhős időre van kilátás, csapadék nem valószínű. A déli, délkeleti szelet élénk, főként a Dunántúlon néhol erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4–13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15–23 fok között alakul.
Szombaton, mindenszentek napján közepesen felhős idő valószínű, elszórtan előfordulhat kisebb eső, zápor. A változó irányú szél mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban 4–13, kora délután 16–22 fok között alakul.
Vasárnap közepesen vagy erősen felhős idő valószínű, de csapadéknak kicsi az esélye, a délies szél többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban 4–13, kora délután 15–21 fok között várható.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ősszel lóháton járőröznek a turistautakon + videó
Olyan területen látnak el szolgálatot, amely erdős vagy nehezen megközelíthető.

Gyilkosság Kaposváron: rendőrök lepték el a belvárost
A bűncselekmény 18 óra körül történhetett.

Először adták át a Karikó Katalin által alapított JATE-díjat
A Nobel-díjas kutatóbiológus mindig büszke volt arra, hogy a JATE-n tanult.

Neves vendégek, magyar zászlók és „firkás” pólók a telt házas háborúellenes gyűlésen + videó
Kedélyes hangulat uralkodott a kulisszák mögött.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Ősszel lóháton járőröznek a turistautakon + videó
Olyan területen látnak el szolgálatot, amely erdős vagy nehezen megközelíthető.

Gyilkosság Kaposváron: rendőrök lepték el a belvárost
A bűncselekmény 18 óra körül történhetett.

Először adták át a Karikó Katalin által alapított JATE-díjat
A Nobel-díjas kutatóbiológus mindig büszke volt arra, hogy a JATE-n tanult.

Neves vendégek, magyar zászlók és „firkás” pólók a telt házas háborúellenes gyűlésen + videó
Kedélyes hangulat uralkodott a kulisszák mögött.













