Huszonkét év

Mit jelent a mai ünnepük, nagykövet úr?
– Május 25-e az ellenállás és felszabadulás ünnepe. Az izraeli csapatok ezen a napon vonultak ki végre Libanonból. Ezért minden libanoninak ünnep, bárhol éljen is. Méltóságunk visszaszerzését jelképezi, valamint hazánk felszabadulását jelenti, amely 22 évnyi elnyomás után jött el. Nemcsak a népünk ellen elkövetett gyilkosságoknak vetett véget, hanem az infrastruktúránkat ért izraeli támadásoknak is, amelyek sohasem maradtak el, ha a libanoni ellenállók az izraeli megszálló erőket támadták. De a történet már régen kezdődött, az arab–izraeli konfliktussal. Amikor megjelentek Palesztina földjén a földfoglalók, és elűzték onnan a palesztin lakosság nagy részét. Akik jöttek, azt állították, a terület kétezer évvel ezelőtt az övék volt, és joguk van visszajönni. Vagyis nekik több joguk van ott élni, mint azoknak, akik huzamosan ugyanott éltek már több mint kétezer éve. Képzelje el, mi lenne, ha Magyarországra jönne egy nép, és azt mondaná, mi itt éltünk, mielőtt maguk idejöttek Ázsiából. Szedjék csak a sátorfájukat, mert ez a mi földünk! Szóval 1948-ban kétszázezer, ősi földjéről elűzött palesztin menekült érkezett apró országunkba. Mi persze azt reméltük, akárcsak ők, hogy majd visszatérhetnek hazájukba. Ötvennégy év telt el azóta. Talán nem csoda, hogy a fiatalabb palesztin menekültek elvesztették türelmüket. Átnéznek a határon, és azt látják, hogy apáik földjén letelepedhetnek Oroszországból, Lengyelországból, Magyarországról, Litvániából és máshonnan jött bevándorlók. Kivéve ők. Akik féltve őrzik egykori házukhoz a kulcsot és a tulajdonukat igazoló dokumentumokat. Nos, a fiatalabb nemzedék már ellenállt. 1978-ban Izrael lerohanta Dél-Libanont, hogy kiűzze onnan a palesztin ellenállókat. 1982-ben Saron átlépte a Litáni folyót is, elfoglalta Bejrútot, Libanon fővárosát, amelyet a megszállók nagy erővel bombáztak.
– Akkor történt, hogy Saron egy dombról messzelátóval nézte, ahogyan a szabrai és satilai menekülttáborban mintegy kétezer palesztint a legkegyetlenebb módon lemészároltak?
– Igen, a kuvaiti nagykövetség mellől szemlélte messzelátóval az öldöklést. Ezért folyik per Saron ellen Brüsszelben. Izraelben egy vizsgálóbizottság is kihallgatta, de csak morális és politikai felelősséget állapított meg. Nem büntetőjogit. Holott megállíthatta volna a mészárlást. A genfi egyezmény értelmében ő volt a felelős a vérfürdőért az izraeli megszálló erőknél betöltött pozíciója folytán. Amikor az amerikaiak beavatkoztak, és megállapodás született arról, hogy a palesztin harcosok külföldre távoznak, ez az egyezség szavatolta a palesztin polgári személyek biztonságát. Az izraeliek azonban nem tartották tiszteletben ezt a garanciát. De még a menekülttáborokban történt mészárlások előtt az izraeliek nyomást gyakoroltak az éppen akkor zajló libanoni elnökválasztás menetére. Az elnökválasztás lezajlása és a menekülttábor lakóinak megölése után indult meg a libanoni ellenállás azzal, hogy egy bejrúti kávézóban lelőtték a megszálló izraeli hadsereg két katonáját. Ez azután folytatódott. Az izraelieknek el kellett hagyniuk Bejrútot, de fenntartottak egy „biztonsági övezetet” Libanon területén. Ez a nemzetközi politikai életben új fogalom volt. Azt mondták, ahhoz, hogy Izrael északi területei biztonságban legyenek a Libanonból jövő támadásoktól, Libanon egy részét el kell foglalniuk.
– Ez nem olyan, mintha Magyarország a jugoszláviai háború idején néhány kilométeres mélységben elfoglalta volna a szerbek földjét, miután Szeged mellett lehullott egy-két, a határon túlról kilőtt rakéta?
– Pontosan. Az izraeliek ráadásul nem voltak hajlandók engedelmeskedni az ENSZ 1978-ban hozott 425. számú határozatának, amely felszólította őket: azonnal ürítsék ki Libanon területét. Ezután éveken át tárgyaltunk amerikai közvetítéssel. Mindhiába. Amikor Rabin meggyilkolása után Netanjahu lett Izrael miniszterelnöke, kijelentette: az eddigi tárgyalások eredményéből semmit nem ismer el, és újból a nulláról akarja kezdeni őket.
– Nagykövet úr, ennek a történetnek van egy szomorú tanulsága. Mégpedig az, hogy hazája a megszállóktól nem tárgyalások útján szabadult meg, hanem fizikai erő használatával. Vagyis olyan mértékben fokozták a megszállás árát, hogy a megszálló már nem bírta tovább, és szinte egyetlen éjjel kivonult. Rosszul látom?
– Sajnos jól látja. Türelmesek voltunk, mindenhol tárgyaltunk huszonkét éven át. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában, Bejrútban, Washingtonban. Huszonkét év nem volt elég az ENSZ-határozat végrehajtására? Több mint elég.
– A megszállók elkergetésében főszerepet vállalt szervezet, a Hezbollah kap segítséget Irántól?
– Semmi szégyenletes nincs abban, hogy segítséget kap valaki a hazája felszabadításához. A franciáktól való függetlenségünk elnyerésétől, 1943-tól kezdve nyugati mintára rendezkedtünk be. Liberális demokráciában élünk, rendszeres és szabad választásokat tartunk, kivéve a polgárháború idejét, amikor nem lehetett választásokat tartani.
– Egy Bejrútba látogató turista észreveszi a szörnyű testvérháború nyomait?
– Csupán néhány épületen lát golyónyomokat. De azoknak a házaknak a tulajdonosai nem Libanonban élnek, hanem korábban kivándoroltak. Minden újjáépült, kicserélődött a közüzemi ellátórendszerektől az aszfaltburkolatig. Minden.
– Szóval Bejrút ismét a Földközi-tenger partvidékének Párizsa?
– Igen. És ha az Izraellel határos részeken a Sebaa-gazdaságokat is viszszakapnánk, elmondhatnánk: Libanonban minden visszatért a régi kerékvágásba. Persze gazdasági problémáink vannak, mert az újjáépítéshez hatalmas kölcsönöket kellett felvenni, és azokat most vissza kell fizetni.
– Mikor bombázta utoljára az izraeli hadsereg a libanoni erőműveket és transzformátorállomásokat?
– Nincs olyan hét, hogy Izrael ne sértené meg Libanon szuverenitását. Harci gépeik elrepülnek a főváros, Bejrút fölött, Észak-Libanonban a Bekka-völgy fölött. Tudja, Libanonnak nincs egyetlen katonai repülőgépe sem. Csak néhány helikoptere, amelyet humanitárius célokra használ fel. Izraelé a világ ötödik legerősebb hadserege.
– És „természetesen” Izrael panaszkodik, hogy létét fenyegetik a környező arab országok.
– „Természetesen”. Ez a regionális szuperhatalom a libanoni lakosságon állt bosszút. Mivel nem tudta likvidálni az ellenállást, a civil infrastruktúrán állt bosszút. Vagy a polgárok házain.
– Kollektív büntetést alkalmazva.
– Kollektív büntetést alkalmazva. De nem ért el eredményt.
– Van egy nagy különbség az izraeli csapatok Libanonból való kivonulása és a szovjet csapatok Magyarországról történt kivonulása között. Önök harc árán űzték el a megszállókat. Tőlünk kivonultak a szovjet birodalom agóniája idején. Talán ezért ünneplik önök olyan lelkesen a felszabadulásuk napját, mi pedig jószerével el is felejtettük, mikor volt.
– Ami az izraeli megszállás alóli felszabadulásunkról elmondottakat illeti, igaza van. Azonban a francia protektorátus alól 1943. november 22-én kivívott függetlenségünket békés tüntetések előzték meg, és bebörtönzött vezetőink kiszabadítása. Mindez vérontás nélkül. Azóta november 22. nemzeti ünnepünk, a függetlenség napja.
– Tudták, hogy az izraeliek elmennek egyszer?
– Annyit tudtunk, hogy nem hagyjuk őket békén élni, ameddig Libanonban vannak, mert ismerjük őket. Ha nyugton hagytuk volna őket, Oroszországból, Lengyelországból meg más országokból jöttek volna cionisták, akik településeket hoztak volna létre Libanonban. Új helyzetet teremtettek volna. Mint Palesztinában. Ahol béke volt, és településeket hoztak létre elkobzott palesztin földön. Utána pedig az általuk létrehozott „új tények”, az „új helyzet” alapján tárgyaltak.
– Milyen volt az élet a megszállás alatt?
– Mint diplomata például nem utazhattam szabadon Bejrútból a falumba. A saját országomban számos ellenőrző ponton izraeli katonák tartóztattak fel, és kikérdeztek, hová és miért megyek. Mivel az izraeliek lerombolták az erőműveket, az embereknek a legnagyobb melegben is gyalog kellett felmenniük emeleti lakásukba. A legfelső szintre is, mert a lift áramhiány miatt nem működött. Nem működtek a hűtőszekrények, nem volt víz.
– Az amerikai kongresszus 1999-ben határozatot hozott Libanon függetlenségének helyreállításáról. Abban megállapítják, hogy nagy különbség van a szíriai és az izraeli katonai jelenlét között. Az előbbi befolyásolja a libanoni kormányt, az utóbbi azonban nem. Ugyanakkor az izraeli kormány 1998-ban felajánlotta: egyoldalúan visszavonul a „biztonsági övezetből”, ha garantálják a biztonságát. Önnek mi a véleménye erről a „nagy különbségről”?
– Az Egyesült Államok nem elfogulatlan a konfliktusban. Bebizonyította, hogy nem semleges, hanem Izrael pártján áll. Akkor is ott állt, amikor Izrael agressziót követett el népünk ellen. Pedig mi az Egyesült Államok barátai vagyunk. Szeretnénk, ha igazságosabb lenne. Az izraelieket senki nem hívta hozzánk, hogy pusztítsák el az ország nagy részét, a szíriaiakat viszont mi hívtuk, és abban a pillanatban távoznak, ha erre megkérjük őket. Ők a szövetségeseink. Katonáik éppen úgy vannak jelen nálunk, mint az amerikai katonák számos európai országban vagy akár Magyarországon is. De mondja, az amerikai kongresszus miért nem kérte fel Izraelt, hogy engedelmeskedjen az ENSZ korábbi, az 1967-es és 1973-as háborúk után hozott 242-es, illetve 338-as határozatainak, vagy a későbbi, 425-ös számú, Libanonról szóló határozatának? Az előbbi kettő bevezetőjében ott áll: az Egyesült Nemzetek Szervezete nem fogadja el egy terület erőszakkal történő megszállását.
– Ugyanebben a határozatban van egy kitétel, amely szerint az Egyesült Államok sem gazdasági, sem katonai segítséget nem adhat Libanonnak. Ez ma is így van?
– Igen. Gyakorlatilag igen csekély segítséget kapunk.
– Holott, gondolom, szükségük lenne a segítségre, például ahhoz, hogy az izraeliek teljesítsék Libanon követeléseit. Milyen követeléseik vannak Izraellel szemben?
– Először is Libanon szuverenitásának helyreállítása a Sebaa-gazdaságok fölött. Az izraeli börtönökben ítélet nélkül fogva tartott libanoniak elengedése. Valamint az izraeliek részéről minden térkép rendelkezésünkre bocsátása, amelyek mutatják, hová helyezték a mintegy 400 ezer taposóaknát, amelyek minden héten gyerekeket és gazdálkodókat ölnek vagy csonkítanak meg. Követeljük az okozott pusztításért a kártérítést is, és azt, hogy a tömeggyilkosságért felelős izraeli háborús bűnösöket állítsák bíróság elé. 1996-ban Kanában 110 embert mészároltak le, a szabrai és satilai menekülttáborban 1800 palesztint.
– Önerőből tartják el a háromszázezer palesztin menekültet?
– Az ENSZ palesztin menekülteket segélyező szervezete, az UNRWA támogatást ad, de egyre kisebb mértékben. Meghívom önt, hogy jöjjön velem, nézze meg, miként élnek a palesztin menekültek. Milyen nyomorúságos körülmények között. Házaikat Palesztinában azok lakják, akik a világ minden részéből érkeztek. Csak éppen az eredeti tulajdonosok nem lakhatnak ott. A palesztinok visszautasították más ország állampolgárságának felvételét. Joggal mondják: miért vegyük fel egy másik ország állampolgárságát, ha mi palesztinok vagyunk, és van hazánk?
– Nagykövet úr, a libanoni alkotmány rendelkezik úgy, vagy szokásjog, hogy az önök elnöke maronita keresztény, a miniszterelnök szunnita muzulmán, a törvényhozás elnöke síita muzulmán, és a vezérkari főnök drúz? Nekem ez kicsit úgy tűnik, mint afféle vallási – már bocsánat az osztrákok használta szóért – „proporzrendszer”.
– Ez egy gentleman’s agreement eredménye, amelynek célja a vallások közötti béke biztosítása egy olyan parlamenti rendszerben, amely mása a III. francia köztársaságnak. És ez az elrendezés jól szolgálja célját.
– Talán kiránduljunk barátságosabb területekre. Ha egy magyar turista megérkezik Bejrútba, vannak nyelvi problémái, ha nem tud arabul?
– A libanoniak beszélnek angolul, franciául. Egyesek németül, olaszul vagy spanyolul. A szállodák nagyon kellemesek. Minden kategóriát megtalál. A szuperluxustól a vékonypénzű diákoknak való szállásig.
– Hogyan jellemezné a libanoni konyhát?
– Közel-keleti jellegű, de főként növényi alapú.
– Mi a kedvenc libanoni étele?
– Vitán felül a tabuli saláta. Az alapja petrezselyem, paradicsom, olívaolaj, citromlé, kis só és bors. Friss, mint maga a tavasz.
– Mikor érdemes meglátogatni Libanont?
– A szezon május 1-jén kezdődik, és október végéig tart. Júliusban és augusztusban kicsit zsúfolt az ország, mert a külföldön élő libanoniak az iskolai szünetben jönnek vissza a gyerekekkel.
– Libanon sok mindenről híres – a cédrusokon kívül. A világ talán legrégibb városáról, a hétezer éves kánaánita–föníciai kikötőről, Bibloszról, a római kori maradványokról. De 500 év török hódoltság nyomairól nem hallani. Miért? Hiszen nálunk 150 évig voltak, és oly sok minden maradt utánuk.
– Semmi nyomot nem hagytak. Az arab Omajjád-birodalomnak vannak nyomai, de a törököknek nincsenek. Talán azért, mert egy muzulmán országban nem kellett építeniük mecseteket…
– Melyik a legegyszerűbb repülőút Budapestről Bejrútba?
– Ferihegyen fel kell ülni egy Malév-gépre, két és fél óra múlva pedig megérkezni Bejrútba. Hetente kétszer, nyáron talán háromszor vagy négyszer indul járat. Most írtunk alá egy szerződést, amelynek értelmében a Malév annyiszor repül hozzánk, amennyiszer akar, de nem kívánunk kölcsönösséget, mert a mi gépeink főleg a Közel-Keletre járnak.
– Tényleg lehet síelni és a tengerben fürödni ugyanazon a napon?
– Igen, áprilisban és májusban. Reggel elmegy az ember a hegyekbe síelni. Utána egy jó vendéglőben elkölti az ebédjét, és kora délután már megmártózhat a Földközi-tengerben.
– Nagykövet úr, köszönöm a beszélgetést az olvasók nevében is. Kívánok önöknek boldog, független, szabad, agressziómentes, virágzó életet. Ami pedig az interjú végén elhangzott, békére szólító felhívását illeti, azt a fontossága miatt külön keretben közöljük.

Felhívás Izraelhez
Véleményünk szerint, az izraeliek sokkal jobban járnának a békével, mint a háborúval, mivel jó kereskedők és üzletemberek. Ha tehát nem álmodoznának a „Nagy-Izraelről” úgy, hogy arab területeket foglalnak el az Eufrátesztől a Nílusig, ha hajlandók lesznek visszavonulni az 1967-es háború előtti határok mögé, és lehetővé teszik a palesztin menekültek visszatérését házaikba és földjeikre, békében, együttműködve élhetnénk, virágzó gazdaságu