időjárás 17°C Paszkál 2022. május 17.
logo

Mór: fizetni akar az Erste Bank

G. Juhász Judit
2002.06.28. 23:00

Kártérítési felelősség nem terheli jogilag az Erste Bankot, de erkölcsi kötelességük, hogy a móri bankrablás áldozatainak hozzátartozóit továbbra is támogassák. Eddig 50 millió forintot utaltak át a családtagoknak és ugyanennyi összegyűlt már a támogatói számlára is – nyilatkozta tegnap Kisbenedek Péter, az Erste Bank Hungary Rt. vezérigazgatója. Ugyanekkor viszont már a második család – ezúttal az egyik banki dolgozóé – adott megbízást egy ügyvédi irodának, hogy képviselje a pénzintézet ellen indítandó kártérítési perben.

Eddig több mint 100 millió forint gyűlt össze a móri bankrablás nyolc áldozata hozzátartozóinak megsegítésére – jelentette be tegnap Kisbenedek Péter, az Erste Bank vezérigazgatója. Ebből 50 millió forintot már átutaltak, vagy a tranzakció folyamatban van, és több mint 50 millió forint került a Fehér Kereszt Közhasznú Egyesületnél nyitott támogatói számlára. Az összeg elosztásáról szeptemberben a rászorultság, a hátramaradottak (házastársak, gyerekek, szülők) helyzetétől függően dönt egy bizottság.
Kisbenedek hozzátette: pótolni szeretnék a tragédia miatt kieső jövedelmet, és biztosítani a gyerekek taníttatásának költségeit is. A vezérigazgató beszámolt arról, hogy az adományok az Erste Bank ausztriai anyavállalatától, magyarországi és kelet-közép-európai vállalataitól, a Bankszövetségtől és más magánvállalatoktól és magánszemélyektől érkeztek. A vezérigazgató elmondta: a tragédia után azonnal megkeresték a hozzátartozókat, azóta is napi kapcsolatban állnak velük. Hozzátette: a bank eddig a legnagyobb diszkrécióval segítette a családokat, de a szaporodó sajtótámadások miatt kénytelenek nyilvánosságra hozni néhány adatot a támogatás mértékéből.
A tegnapi beszámolóból kiderült: a hozzátartozók szociális helyzete különbözik, ezért más és más formában támogatják őket. Volt olyan család, amelynek felvett hitelét célzott adománnyal azonnal törlesztették, egy másik család tíznapos pihenésre utazik, két család gyerekei pedig számítógépet vettek át tegnap.
Kisbenedek Péter szerint nem felel meg a valóságnak az a feltételezés, hogy a bank a biztonságon spórolna. Mint mondta, tavaly százmillió forintot költöttek többek között fegyveres őrre, a riasztórendszer karbantartására, a rendőrségnél jelző távfelügyeleti rendszerre, tűzvédelemre.
Orosz V. Sándor, a pénzintézeti megbízott jogi képviselője újra hangsúlyozta: nem terheli kártérítési kötelezettség a bankot, mivel nem okozott kárt. Az ügyvéd hozzátette: a jog elismeri a vis maior, azaz a külső elháríthatalan cselekmény kategóriáját, a móri bankrablás pedig – terrorjellegénél fogva – ide tartozik. Nem lehetett előre látni, sem kivédeni. Mint mondta, a bank nem mulasztott, biztonsági rendszerét az előírásoknak megfelelően építette ki.
A Fehérgyűrű Közhasznú Egyesület elnöke korábban arról tájékoztatta lapunkat, hogy a nyolc áldozat családtagjai írásban bízták meg az egyesületet és annak ügyvédjét azzal, hogy nevükben eljárjon a halálesetek kapcsán felmerülő problémák intézésében.
Magyar György a Magyar Nemzetnek elmondta: a biztosítási ügynök szülei után tegnap a fiókvezető-helyettes családja is megbízta, hogy képviselje őket a pénzintézet elleni kártérítési perben. Két másik banki dolgozó családja is jelezte, hogy csatlakozik hozzájuk.
Orosz V. Sándor szerint viszont eddig egyetlen család sem vonta vissza az egyesületnek adott megbízását. Hozzátette: a biztosítási üzletkötő szülei perelni készülnek, de az örökös, azaz a két gyereket nevelő özvegy nem.