Nekünk ez jutott

Az a nagy baj, hogy nekünk annak idején kommunistából is a legalja jutott. Mindig. A kényszeres hazaáruló típus, a kényszeres megfelelő. Egy Rákosi. (Amióta Tamás Gáspár Miklós leírta a Magyar Hírlapban azt a mondatot, hogy „Kertész Imre Nobel-díjas magyar író. Zsidó.”, azóta amúgy polgárjogot nyert ez a mondat is: Rákosi Mátyás magyar tömeggyilkos diktátor. Zsidó. De ezt csak a miheztartás végett. Mert ilyen mondatokat mi nem írunk le. Csak azért, mert ízléstelen.) Azután egy Kádár. Aki a hatvanas évek végén Marosvásárhely főterén elmondta huszadik századi történelmünk egyik legocsmányabb beszédét, és lemondott két és fél millió erdélyi magyarról. Pedig nem is kapott rá parancsot Moszkvából. Magánszorgalomból tette. A kényszeres hazaárulás foglyaként.
Minekünk ez jutott.
S az új világrendben remekül megfér egymással a kényszeres hazaáruló típusa a „leader global” nagyhatalmi típussal. Az új amerikai típussal. Aki most „már-már túlzóan fényes” fogadtatásban részesíti Medgyessy Pétert Washingtonban. És természetesen „nyersen visszautasította” Orbán „találkozási óhaját” néhány hónappal ezelőtt. (Az idézőjeles kitételek Aczél Endrétől származnak, ő s a hazai sajtó nagy része éppen hónapok óta bizonygatja, hogy Bush februárban elutasította Orbán Viktort, nem volt hajlandó találkozni a magyar miniszterelnökkel annak antiszemitizmusa és a szélsőjobbal való „kacérkodása” miatt.)
Ez utóbbi természetesen nem igaz. Amikor Orbán Viktor februárban Bostonba utazott, hogy átvegye a Tufts egyetem kitüntetését, szóba sem került az elnöki találkozó. Ellenben a kitüntetést követően Bush elnök felhívta Orbán Viktort. Erről így szól a hivatalos fehér házi beszámoló (bárki elolvashatja a www.whitehouse.gov honlapon): „Az elnök két telefonhívással kezdte a napját ma reggel. Elsőnek Orbán magyar miniszterelnököt hívta. Baráti hangulatú beszélgetést folytattak. Az elnök gratulált a miniszterelnöknek a tiszteletbeli doktori címért, amelyet február 11-én a Fletcher School of Tufts Universitytől kapott. Az elnökkel megbeszélték a nemzeteink által oly nagyra tartott szabadságjogok és értékek fontosságát és Magyarország jelentős szerepét a regionális stabilitásban. Az elnök kifejezte eltökéltségét, hogy felszámolják a terrorista csoportokat, és elismerését fejezte ki Magyarország támogatásáért a terrorizmus ellen folytatott harcban.”
De teljesen felesleges ilyesmiket idézni, a tények soha nem fogják összekarcolni a baloldali és liberális prekoncepciókat és hazugságokat. És ugyan kit érdekel ma már, hogy Kovács László az ATV-ben maga vallotta be néhány hete: Bush nem „tüntetőleg nem fogadta” Orbánt februárban, mindössze arról van szó, hogy az amerikai kormányzat megvárta a magyar választások eredményét. S Kovács mindezt Colin Powelltől tudja. Azután, ha már megszállottan összeesküvés-elméleteket keresünk, s egy lobbit gyanítunk a háttérben, amely lobbi megakadályozta, hogy Bush fogadja Orbánt, idézzük fel dr. Regős Péter New York-i limuzinsofőr Lipták Bélának írott levelét. Nevezett Regős magát a „Magyar Zsidók Világszövetségének szóvivőjeként” mutatja be, majd miután leírja a következő mondatot, miszerint „én úgy utálom a magyar népet, hogy azt csak egy költő tudná megfelelően szavakba foglalni”. Így zárja kedves sorait: „(…) Annak ellenére, hogy a térképen alig található meg ez a gyűszű méretű ország, még nagyítóval is, minden nagyhatalmi vezetőt és nemzetet kioktat, lásd azt a barom Antallt és még nagyobb állat Orbánt. Nem is fogadták őt Washingtonban, mármint Orbánt, és elárulom, közvetve ehhez nekem is van közöm.”
Nem érdekesek igazán ezek a sorok, elmebetegek mindenütt akadnak, csak hát talán most itt lesz az ideje, hogy a Magyar Zsidók Világszövetsége – ha egyáltalán van ilyen – elhatárolódjon Regőstől. És annak fényében mégiscsak érdekes ez a néhány idézett sor, hogy lapunk szerdai számában Löffler Tibor leírja, 1987-ben, miután megtelt ellenzékiekkel a lakitelki sátor, a New York Times másnapi (!) számában már arról értekeztek, hogy Lakitelken antiszemiták és nacionalisták gyülekeztek.
Addig persze nincsen nagy baj, ameddig a menetrendszerű antiszemita, nacionalista vádak a jobboldali értelmiség soraiba szivárognak csak le. A jobboldali értelmiség ugyanis maximum dühöngeni fog emiatt. Ám büntetlenül nem lehet egy egész nemzet méltóságát, büszkeségét, önérzetét, legszentebb nemzeti érzelmeit folyamatosan próbára tenni, tűréshatárát próbálgatni. Mert abból baj lesz. És akik a bajt csinálták, majd az első géppel New Yorkba fognak repülni, és onnan fognak hátrafelé mutogatni: „Lám, lám, mi megmondtuk előre!”
Amúgy pedig, amikor Bush, a „leader global” „már-már túlzóan fényes” fogadtatásban részesítette Medgyessyt, vajon eszébe jutott-e, hogy amikor apja, idősebb Bush Budapesten az őt üdvözlő tömeg előtt teátrálisan széttépte előre megírt beszédét, akkor Medgyessy még a diktátor párt központi bizottsági tagja volt? Az elnyomó apparátus legfelső szintjének tagja? Talán eszébe jutott. De ez ma már nem számít. Jól megfér egymással a kényszeres hazaáruló típusa a „leader global” típusával. Az emberi jogok tisztelete és megkövetelése ugyanis addig tart a világ legnagyobb hatalma részéről, ameddig azt a pénz megengedi. Másképpen nehéz lenne találkozni mondjuk a kínai vezetéssel, ugye…
Summa summarum: ha Orbán Viktor „nacionalista” és „antiszemita” magyar miniszterelnök annak idején mégiscsak F–16-osokat vásárolt volna, akkor most ő lenne a gyöngyharmat és Medgyessy a trágyalé. Csak hogy egy zseniális brooklyni zsidót, Woody Allent idézzünk…