időjárás 19°C Malvin 2022. október 1.
logo

A beteljesületlen álmok országa

Ruff Orsolya
2002.12.24. 00:00

Talán még a legöregebbek sem emlékeztek ilyen kegyetlen télre, mint az idei. A fogcsikorgató hideg és a csontig hatoló fagy nem újdonság a hegyek ölelte falvakban, ám délen, az afgán–pakisztáni határ közelében, a menekülttáborok erdejében a zord idő belépője gyors volt és kíméletlen.
Az ENSZ sátrainak kék rengetegében ezekben a napokban egy maroknyi asszony gyászol, december első napjaiban ugyanis tíz kisgyermek fagyott halálra. A hőmérséklet egyik napról a másikra süllyedt mínusz 15 Celsius-fok alá, és a fagy a legvédtelenebbeket támadta meg először. Közülük kilenc még nem érte meg a második életévét sem.
Az utóbbi hetekben, hónapokban több ezren zsúfolódtak össze a táborokban, amelyek életét – a kinti világhoz hasonlóan – szigorú szabályok és törvények határozzák meg. Belső törvények, amelyek nem biztos, hogy kíméletesebbek, mint a valódiak, ám esélyt adhatnak a túlélésre. Ezért is döntött a családok többsége úgy, hogy a sátorvárosban húzza ki a telet, ahelyett, hogy visszatérne a nagy bizonytalanságba, a faluba, amelyet valószínűleg földig rombolt a háború vagy a hadurak harca. Ami pedig megmaradt, azt a természet és az életben maradtak intézik el. Tavasz előtt nem érdemes visszatérni – sóhajtják többen.
Ám arra, ami a sátorvárosban történt, senki sem számított: a segélyszervezetek hiába osztogattak takarót és sátrat, a hirtelen jött faggyal senki sem számolt. Az asszonyok többsége az elmúlt időszakban megtanult gyászolni és elfelejtett sírni. Nagy részük fiatal még, ám az idő, a férfiak és a háború szorongatásaitól idő előtt öregedtek meg. Sokan közülük életük nagy részét meneküléssel töltötték: hol a szovjetek, hol a tálibok, hol az amerikai bombák elől. Most leginkább hazatérni szeretnének, noha nem biztos, hogy az otthon egyáltalán létezik-e még, állnak-e a falak, élnek-e a szomszédok.
Mára bebizonyosodott, hogy az afganisztáni menekültek óriási tömegével a kormány egyedül nem tud mit kezdeni. S noha az országban számos segélyszervezet működik, munkájuk egyelőre csepp a tengerben. Az igazán kemény tél még most közeleg, a beígért segélyek azonban csak csordogálnak.
Talán nem hiába mondják, Afganisztán a beteljesületlen álmok országa. Az ország népe egy szebb jövőről álmodott akkor, amikor megérkeztek a tálibok, majd akkor is, amikor a „fekete turbánosok” végre elhagyták az országot. Egy még szebb jövőről ábrándoztak, amikor a nemzetközi közösség összefogott Afganisztánért, és főként akkor, amikor az ország élére a rokonszenves és nyugati körökben otthonosan forgolódó Hamid Karzai került.
Békéről és jólétről álmodtak az afganisztániak, teljes mértékben azonban egyik sem valósult meg. A béke törékeny, és élesen behatárolt Karzai elnök hatásköre is, hiszen az ország egyes vidékeit igazgató hadurak hatalma még mindig rendkívül kiterjedt, és nem ritkák az összecsapások sem. A személyi biztonság erősen viszonylagos fogalom, az utóbbi egy évben két miniszter is a merényletek áldozatául esett, és csak a szerencsének – no, meg a szemfüles testőröknek – köszönhető, hogy Hamid Karzai megúszta az ellene tervezett támadást.
Ezekben a napokban talán Kabul a legbiztonságosabb hely Afganisztánban, valószínűleg már csak azért is, mert ott állomásoznak a nemzetközi biztonsági erők. A főváros mindenesetre már serény munkától hangos, a kő- és vályogházak csontvázai helyén új épületek nyújtóznak a magasba, gomba módra szaporodnak a boltok, sorra nyitnak az iskolák. Helyszíni beszámolók szerint a piacon már mindent lehet kapni: jó minőségű gyümölcsöt és húst éppúgy, mint pakisztáni szőttest vagy golyós csapágyat. Jó pénzért tulajdonképpen bármit.
Az emberek többsége azonban még mindig vár. Picit mindenkiben csalódtak: Karzaiban és az amerikaiakban éppúgy, mint a nemzetközi közösségben. Afganisztánt mintha kicsit elfelejtették volna, hiszen most minden szem a Perzsa-öbölre és Irakra szegeződik.
Az elfelejtett országban azonban (újjáépítés ide, németországi konferencia oda) az álmok nem változtak. Az emberek – hazatérve munkából, menekülttáborból, harcokból, külföldről – még mindig békéről, stabilitásról és jólétről ábrándoznak. Várnak a csodára, ami az ő esetükben a kicsit normálisabb életet jelenti. Ahol nem fagynak halálra a gyerekek, nem öregednek idő előtt az asszonyok és a taposóaknák nem rabolják el a férfiak életét.
Talán ez is az oka, ez a csalódottság, hogy a sátorvárosban, valahol a afgán–pakisztáni határ közelében, még a legöregebbek sem emlékeztek ilyen szomorú télre, mint az idei.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.