A beteljesületlen álmok országa

Ruff Orsolya
2002. 12. 24. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Talán még a legöregebbek sem emlékeztek ilyen kegyetlen télre, mint az idei. A fogcsikorgató hideg és a csontig hatoló fagy nem újdonság a hegyek ölelte falvakban, ám délen, az afgán–pakisztáni határ közelében, a menekülttáborok erdejében a zord idő belépője gyors volt és kíméletlen.
Az ENSZ sátrainak kék rengetegében ezekben a napokban egy maroknyi asszony gyászol, december első napjaiban ugyanis tíz kisgyermek fagyott halálra. A hőmérséklet egyik napról a másikra süllyedt mínusz 15 Celsius-fok alá, és a fagy a legvédtelenebbeket támadta meg először. Közülük kilenc még nem érte meg a második életévét sem.
Az utóbbi hetekben, hónapokban több ezren zsúfolódtak össze a táborokban, amelyek életét – a kinti világhoz hasonlóan – szigorú szabályok és törvények határozzák meg. Belső törvények, amelyek nem biztos, hogy kíméletesebbek, mint a valódiak, ám esélyt adhatnak a túlélésre. Ezért is döntött a családok többsége úgy, hogy a sátorvárosban húzza ki a telet, ahelyett, hogy visszatérne a nagy bizonytalanságba, a faluba, amelyet valószínűleg földig rombolt a háború vagy a hadurak harca. Ami pedig megmaradt, azt a természet és az életben maradtak intézik el. Tavasz előtt nem érdemes visszatérni – sóhajtják többen.
Ám arra, ami a sátorvárosban történt, senki sem számított: a segélyszervezetek hiába osztogattak takarót és sátrat, a hirtelen jött faggyal senki sem számolt. Az asszonyok többsége az elmúlt időszakban megtanult gyászolni és elfelejtett sírni. Nagy részük fiatal még, ám az idő, a férfiak és a háború szorongatásaitól idő előtt öregedtek meg. Sokan közülük életük nagy részét meneküléssel töltötték: hol a szovjetek, hol a tálibok, hol az amerikai bombák elől. Most leginkább hazatérni szeretnének, noha nem biztos, hogy az otthon egyáltalán létezik-e még, állnak-e a falak, élnek-e a szomszédok.
Mára bebizonyosodott, hogy az afganisztáni menekültek óriási tömegével a kormány egyedül nem tud mit kezdeni. S noha az országban számos segélyszervezet működik, munkájuk egyelőre csepp a tengerben. Az igazán kemény tél még most közeleg, a beígért segélyek azonban csak csordogálnak.
Talán nem hiába mondják, Afganisztán a beteljesületlen álmok országa. Az ország népe egy szebb jövőről álmodott akkor, amikor megérkeztek a tálibok, majd akkor is, amikor a „fekete turbánosok” végre elhagyták az országot. Egy még szebb jövőről ábrándoztak, amikor a nemzetközi közösség összefogott Afganisztánért, és főként akkor, amikor az ország élére a rokonszenves és nyugati körökben otthonosan forgolódó Hamid Karzai került.
Békéről és jólétről álmodtak az afganisztániak, teljes mértékben azonban egyik sem valósult meg. A béke törékeny, és élesen behatárolt Karzai elnök hatásköre is, hiszen az ország egyes vidékeit igazgató hadurak hatalma még mindig rendkívül kiterjedt, és nem ritkák az összecsapások sem. A személyi biztonság erősen viszonylagos fogalom, az utóbbi egy évben két miniszter is a merényletek áldozatául esett, és csak a szerencsének – no, meg a szemfüles testőröknek – köszönhető, hogy Hamid Karzai megúszta az ellene tervezett támadást.
Ezekben a napokban talán Kabul a legbiztonságosabb hely Afganisztánban, valószínűleg már csak azért is, mert ott állomásoznak a nemzetközi biztonsági erők. A főváros mindenesetre már serény munkától hangos, a kő- és vályogházak csontvázai helyén új épületek nyújtóznak a magasba, gomba módra szaporodnak a boltok, sorra nyitnak az iskolák. Helyszíni beszámolók szerint a piacon már mindent lehet kapni: jó minőségű gyümölcsöt és húst éppúgy, mint pakisztáni szőttest vagy golyós csapágyat. Jó pénzért tulajdonképpen bármit.
Az emberek többsége azonban még mindig vár. Picit mindenkiben csalódtak: Karzaiban és az amerikaiakban éppúgy, mint a nemzetközi közösségben. Afganisztánt mintha kicsit elfelejtették volna, hiszen most minden szem a Perzsa-öbölre és Irakra szegeződik.
Az elfelejtett országban azonban (újjáépítés ide, németországi konferencia oda) az álmok nem változtak. Az emberek – hazatérve munkából, menekülttáborból, harcokból, külföldről – még mindig békéről, stabilitásról és jólétről ábrándoznak. Várnak a csodára, ami az ő esetükben a kicsit normálisabb életet jelenti. Ahol nem fagynak halálra a gyerekek, nem öregednek idő előtt az asszonyok és a taposóaknák nem rabolják el a férfiak életét.
Talán ez is az oka, ez a csalódottság, hogy a sátorvárosban, valahol a afgán–pakisztáni határ közelében, még a legöregebbek sem emlékeztek ilyen szomorú télre, mint az idei.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.