A luxusvilágban új erővonalak rajzolódnak ki: miközben a LVMH, a Chanel és a Gucci a vásárlók visszacsábításán dolgozik, a legnagyobb online viszonteladók történelmi rekordokat döntenek, a piacon ugyanis az új termékek sokat vesztettek a vonzerejükből az olcsóbb, használt áruk javára. A luxusmárkák legnagyobb ellenfelei pedig már nem a rivális divatházak, hanem saját, régebbi termékeik – írta a Világgazdaság.
A The RealReal, a világ egyik legnagyobb piactere, amely használt luxuscikkeket kínál, ismét rekordot döntött: forgalma az elmúlt másfél évben átlagosan tíz százalékkal nőtt, részvényei pedig több mint kétezer százalékkal emelkedtek egy év alatt.
Ezzel szemben az új luxustermékek értékesítése hat egymást követő negyedévben stagnál az európai márkáknál. A nagy divatházak sorra neveznek ki új kreatív igazgatókat, hátha új lendületet adhatnak az eladásoknak. Az LVMH például mindössze egyszázalékos bevételnövekedésről számolt be a harmadik negyedévben, amit a piac mégis biztató jelként fogadott.
Használt termék árából használt terméket
A használt áru korábban a márkák szövetségese volt: a vásárlók eladták a régi táskáikat, és az így kapott pénzből újat vettek. Most azonban egyre többen további használt termékekre költik a visszakapott összeget, vagyis a pénz nem tér vissza az elsődleges piacra.
A használt luxuscikkek piaca tavaly 56 milliárd dollárt ért el – közel háromszor annyit, mint tíz éve. Ezzel már akkora, mint a teljes globális áruházláncokon keresztül lebonyolított luxusértékesítés.
A vásárlók egyre gyakrabban nézik meg, mennyit érne egy termék a másodpiacon, mielőtt újonnan megvennék, ez pedig gyökeresen átalakítja a fogyasztói döntéseket.
További részletek itt a Világgazdaság oldalán olvashatók.



















